Kiscsaládunk mindennapi macerái

Januári pokrócbabújós napok

2012-01-28T00:10:00.003+02:00

2011 karácsony, képek, röviden

2012-01-27T23:36:00.013+02:00

WOW!

Fa ide, ajándék oda, előbb együnk annyi cukrot amennyi csak belénk fér, biztos mai biztos!

Miért nem hívják a decembert csokihónapnak?
Na Matyi, te kapisgálsz-e valamit az egészből? Arckifejezés alapján... nem.

Mind megeszem!

Reggelizik az óvoda, óvóbácsi felügyel

Égbekiáltó örökmozgó lábacskák

Anyukák és babák

Gergő unokatesó ölelkezős kedvében

Van valahol egy utolsó cukor ezen a fán?

Autós mozi, mozi nélkül!

2012-01-27T23:24:00.002+02:00

Általános a panasz a gyerekeink rossz alvásáért. Erre ők ma jól megvicceltek minket. 17:15-kor elindultunk nagybevásárolni nagybevásárlóközpontba. Az út kb. 10 perc odáig autóval. Hát nem elaludt a hátunk mögött mindkettő amire odaértünk?? Persze beálltunk a parkolóba, tétovázás: mi legyen? Fel nem költjük őket, az már biztos! Várunk. Amilyen alvók ezek, rögtön ébrednek ahogy a motor megáll. De nem! Most nem. És várunk, és ülünk a parkoló autóban négyen, gyerekek alszanak, mi beszélgetünk, többek között arról, hogy milyen ritka az ilyen perc, hogy mindkettő aludjon és csak üljünk és beszélgessünk. Ha valaki látja ezt... Néha beindítjuk a motort a fűtés végett. Tényleg csak egy mozivászon hiányzott, na meg egy forró ital a kezünkből. Mozi helyett rádiózás volt, kávéért elment Apa, de nem talált automatát. Amikor visszajött ébredtek is a lurkók, egy perc eltéréssel egyszerre. 18:30-kor. Most bezzeg tudott aludni mindkettő egy órát napközben, még csak nem is kint voltak, hanem autóban görnyedbe az ülésükben, a kombinát levegőjét szívva.

Alvástéma továbbvive

2012-01-26T22:29:00.003+02:00

Nem fogjátok elhinni!
Van egy kétgyerekes anyuka, akivel egy éjszaka szültük meg második csemeténket, 25 perc különbséggel, ennyivel nagyobb az ő Izabellája, egy kórteremben ismerkedtünk a jövevényekkel, csak éppen Bella volt olyan rendes és hízogatott (amúgy sem kicsi a 3800 születési súlynak), és egy nappal hamarabb hazamentek mint mi. Nem Vásárhelyen laknak, de néha telefonon beszélünk, ott a nagyobb csaj már kiscsoportos ovis.
És amit nem fogtok elhinni, hogy a tegnap a következő kérdéssel hívott fel a sorstárs: a te fiad hogy alszik, mert amit Bella elművel!...Semmi rendszeresség, ahol s amikor éri, keveseket alszik nappal, csak cicin aludna mindig....stb stb, ismerős volt a duma. Aztán még én nyugtattam őt. Mondtam neki, hogy én is problémáztam eleget ezen az alvástémán, de már kezdek leszállni róla. Nyugodjon meg, a helyzet nálam és még sok családban hasonló, azóta több kétgyerekessel is beszéltem, és voltak már bloghozzászólásaim is a témában. Nem csak a mi gyerekeink születtek valami nehéz alvást kiosztó csillagzat alatt, engem az nyugtatott meg, hogy beszéltem más anyukákkal, és az is, hogy akkor a legjobb ha úgy csinálom, ahogy nekem kényelmes, akkor nem húzom fel magam, hiába, hogy a könyvek mást írnak, és hosszú távon más lenne jó. Ez a 2-3 év ha most nézem hosszú, később majd rövidnek fog tűnni, úgyhogy lesz..rom. Szó szerint ezt mondtam neki.
És most nektek is.
Ma például Matyi 4-szer aludt nappal (úgy alakult, hogy otthon is, séta közben is, autóban is aludt), a tegnap csak kétszer. Cicin egyre könnyebben alszik el, és ha leteszem továbbalszik, nem ébred meg, tehát nem kell a szájában lógjon egész éjjel, sőt ma hajnalban cici nélkül is visszabóbiskolt, mert nem kellett neki, azelőtt nem sokkal evett. Szóval még alakulóban minden ami alvással kapcsolatos, és próbálom nem idegelni magam. Ahogy egy kommentelőm mondta: gyerekfüggő a dolog leginkább.

A békakirálylány

2012-01-22T16:28:00.002+02:00

Egyre ügyesebben és egyre többször eszik egyedül. Mert tudja, hogy az óvodások egyedül esznek és öltöznek. Az óvónéninek nincs ideje mindenkit megetetni és felöltöztetni. Habár hátra van még 8 hónap, ő már ezerrel készül az ovira.

Akkor és most

2012-01-22T16:24:00.002+02:00

Kismanónk napról napra változik. Ugye látszik a különbség?

Egy hónaposNégy hónapos

Tallózás decemberi képekből

2012-01-22T16:12:00.009+02:00

Mikuláscsomag bontogatás

Tesssék Matyi, ezt mind neked hozta

Matyi és az ajándékai egy része

Mesét olvas a kis tesónak

Egy igazi nagy tesóra fel kell nézni

Halló!

Mai szöveg Sárától 11

2012-01-22T15:50:00.003+02:00

Mondja Matyinak a nagyszobában miközben a kicsi sírdogál:
- Te sírjál itt Matykó egyedül, mert anyuka bent van a fürdőbe.
Odaszalad az apjához a kisszobába és mondja neki:
- Matyinak az anyukája bent van a fürdőbe.

Mint már ismert, nálunk szabály ha valamit akarattal földhöz vág, azt eltesszük.
Egyszer mondja Petibabának:
-Ha odavágod magadat téged is elteszlek!

Naponta többször is kéri, hogy menjünk játszani ketten. Játékok kitalálásában nem túl kreatív:
- Inkább játszódjunk a kicsi szobában, úgy hogy játsz-játsz.

Egyik nap mondom az ebédnél, hogy délután csinálok palacsintát, hisz megígértem.
- Megígérted, hogy nem sütsz palacsintát...megígérted, hogy nem sütsz palacsintát. ...Csak vicceltem!

Apa hazajön. Sára odaszalad hozzá.
- Na hol van a puszim?
- A szájamba!

Régi autó került elő, volt Manyi nénink fiától kapta. Szóba került Ildikó nénink is.
- Hol laknak Ildikó néniék?
- Elköltöztek egy másik városba.
- ...mert ez a város nem tetszett nekik.

Reggeli készülődés, öltözünk ketten Apával, mind egy szobában vagyunk. Sára ugrabugrál, majd ránk mutat egyenként:
- Anya megy dolgozni oda ahol Tekla van (kolléganő, többször is meglátogattuk a munkahelyen), Apa is megy dolgozni, Sára megy óvodába, Matyi megy bölcsibe.
(a kis jövőbelátó! :)

A gyermeki lélek fejlődésének rögös útjai

2012-01-21T22:45:00.003+02:00

Január új kezdet mindenféle szempontból. Nagylányunk ugrásszerűen fejlődik. Észrevettük már, hogy vannak periódusok amikor valaminek a fejlődése rohamosan megindul nála, aztán vannak csendesebb periódusok is. Olvastam ez így normális, gondolom más gyerekeknél is így van.
Decemberben a beszédfejlődése volt hangsúlyos. Most a következőkön a hangsúly: önállósodás mindennapi tevékenységekben, utánzás, mások utasítgatása, rendezgetés, részletekre odafigyelés.
Újabb önállósodási hullám vette kezdetét a héten 29 hónaposunknál. Ő akarja kitölteni magának a pohárba a vizet, üdítőt (nagy kétliteres dobozból!), ő akarja kitenni magának az ételt és felvágni mindent és bármit a gyerekkéssel. Én, én, én akajom. Ez megy nagyjából egész nap. Ma sikeresen lehúzta a házicipőjét egyedül, a pelusát is leveszi egyedül, a zoknit is leveszi egyedül, kevés segítséggel felhúzta a házi nadrágját. Megijedtem, amikor a konyhában találtam, a földön a dobozos üccsi, dugója levéve és a kiscsaj pohár után kajtatott a konyhabútoron. Még beleegyezik a segítésbe, az elején még szólt, hogy ezt vagy azt akarok és csinálta, de most már csak úgy elkezdi magától. Főként a töltögetést szereti.
A másik mániája, hogy mindenkit utasítgat: anya te is egyél, igyál, vegyél ebből, csináld, ezt-azt. Ennek néha megissza a levét: tegnap ivott valamit a poharából, az enyémet nekem akarta ideadni, hogy én is igyak, leemelte az asztalról, de azzal nem számolt, hogy a csésze nehéz, mert tele van, és szembeöntötte magával a teát. Még jó, hogy nem volt forró.
Az utánzás is új keletű, legalábbis az a fajtája, hogy amit mondok Matyinak, szó szerint mondja babáinak, ha valamit csinálok Matyival ő is csinálja a babáival, vagy ha Matyinak mondunk valamit, később odamegy hozzá és ő is mondja neki. Ma pokrócban hintáztattuk Matyit, persze Kata babát is meg kellett hintáztatni. Rengeteget kell sétálni a babákkal, enyém Kata, övé Peti és megyünk sétálni, ezt csinálunk azt csinálunk, mint a normi életben is, csak babákkal.
Aztán az utánzás másik formája, hogy a kistesót utánozza, vagy ha valami történik a kistesóval, az vele is meg kell történjen: nagy babakocsis lett újabban, kéri, hogy ő legyen a kocsiban, Matyi pedig a hordozóban, ő is akart már cicizni, el is szoktuk játszani, hogy felveszem az ölembe mint a kicsit és szopiztatom, de csak pár másodperc az egész blúzon keresztül. Igaziból is kóstolta, mert kérte, de csak kettőt nyammogott és elengedte a cicit. Aztán sokat tud nyekeregni, nyávogni, néha úgy tűnik rendesen utánozza a kicsit, hogy őt is babusgassuk, vegyük fel, stb. Általában amit lehet meg is tesszük, hogy kapja meg ő is azt a törődést, de persze van amikor előjön a "de te már nagylány vagy duma". Ma beleült a pihenőszékébe és nézegette az eléje tett lógó játékokat, pont ahogy Matyi is csinálja. Ilyenkor Apával csak összenézünk és megmosolyogjuk. Észrevettem, hogy abszolút leszkenneli, amikor és ahogy a kicsivel bánunk és viselkedünk. A duma is mellbe vág néha: Matyi ne sírj, most nem tud anya felvenni mert mosogat.
A részletekre figyelést olyasmire értem, hogy ha például tudja, hogy valaminek hol van a helye, akkor azt máshová tenni nem lehet. Ma Apa a Sára evőeszközeit a felnőtt evőeszközök közé tette, eddig máshol voltak, persze Sára rázendített, hogy azt nem oda Apa!. El kellett magyarázni, hogy akár ott is tarthatjuk őket, tehát mindkét helyen lehetnek, nem nagy ördöngősségről van végül is szó. A takaró ma az ágyon végig volt terítve, lelógott a csücske, máskor visszaszoktam hajtani. Megette az életemet, kb. 5 percen keresztül kért, hogy az nem jól van úgy és hajtsuk be, hajtsuk fel a takarót. Ha egyszer megszokta, hogy mi hogyan van, akkor nehéz változtatni, de meg lehet őt győzni, csak sokat kell észérvekkel magyarázkodni.
Csak azt remélem e rendszeretet végigkíséri kamaszkorát is!

Ami elmondható egy négyhónaposról

2012-01-20T01:38:00.005+02:00

Hetedikén Matyónk betöltötte a 4 hónapot. Hát ahogy mondják, a másodikkal már nem sz..rod össze magad minden apróságért. Így van ez a méricskéléssel is. Sárát hónapokig mértük, az elején naponta aztán hetente. Matyival már annyira nem aggódtunk a súlya miatt, még akkor sem ha kis vékonyságnak tartjuk. Jól fejlődött amióta hazajöttünk a kórházból, jól tartja az átlagot. Két hónapos koráig mértük, aztán az oltásnál megmérte a doki, és most újra megmértük lássuk mennyivel kezdjük az új évet. Öt és fél kiló ami épp ideális a korához. A hosszát nem mértük soha, de mivel a 62-es ruhák a legjobbak neki, gondolom 60 centi körül van, a 0-3 hónapos ruhákat kinőtte, váltottunk a 3-6 hónaposigra, de a 68-as még nagy neki kicsit. A napokban kezdett oldalra fordulni, inkább balra. Nem hamarkodta el, a hátára is csak akkor fordul, ha jól tud támaszkodni a melle alá benyomott könyökein. De nem különösebben aggódom még, mert mozgékony: állandóan jár keze-lába, de főleg a lába. Már pár hetesen rámondtam, hogy fotbalista, aztán eszembe jutott, hogy pont ezt mondtam neki, amikor a pocakomban volt. Erősebben és többet mozgott, mint Sacó. Ma már annyira tudja dobálni magát a ringatozó pihenőszékében, hogy be kell kötni, többször is lecsúszott róla, illetve akár 10 centis kilengéssel is ringatja magát, ha nekiáll feszedezni. Kis nyálas fiú, gyakran folyik a nyála, pedig fognak még semmi nyoma, majszolja a kezét, vagy elkezd buborékokat fújni csak úgy. Rendszeresen rég tartja magát a 3 nappali alváshoz, délben, délután késő délután. Persze az "öröm" csak 40 percig tart, max egy órát, de ma a levegőn hordozóban egy óra tíz percet aludt. Éjjel 9-10 órát alszik megszakítva ébredésekkel, evésekkel, tudom én, hogy összességében a 12-13 óra alvás nem kéne elég legyen ekkora gyereknek, de mit csináljak, ha nem alszik többet? Evéssel nincs gond, még mindig csak anyatejet, majd 5 betöltött hónap után tervezem ismertetni egyébbel, már almát és banánt megnyalt. Cumi nincs, próbáltuk már régebb, de kiköpte többször, nem kell neki. Hát ha nem akkor nem, én nem erőltetem, Sára is felnőtt eddig nélküle, legalább nem kell rászoktatnom arra, amiről majd le kell szoktatnom, és közben éjjel 5 percenként visszadugdosni a szájába, mint ahogy egy éjjel Sárával is csináltuk, amikor cumival akartuk altatni még anno egy hónapos korában.
Alvás témában nagy döntések előtt állunk, hogy alakuljon, hogy szokjon a körülményeket (tesó, szobák-ágyak számát) számbavéve. Külön bejegyzést érdemelne, de akár külön blogot is ez a fejezet az életünkből. Sehogy sem jó. Vagy rövid vagy hosszú távon kellemetlenségek lesznek akármelyik módszert vetjük be, és a rövid távot sem tudjuk meddig tart majd. A kétségeket egy ugyancsak kétgyerekes anyukának megfogalmaztam, bemásolom:
S akkor lenne egy kérdésem hozzád, tapasztalt anyukához: hogy szoktassam a négyhónaposomat, hogy ne ez alakuljon ki, mint nálatok? Mert ugy-e többször írtad, hogy minden oké a gyerekkel, csak az alvási szokásait csesztétek el. Tudom én mi kéne legyen(gyereket leteszed s egyedól a saját ágyában alszik egész éjszaka), de ezt hogy érem el? Most kéne kidolgozzuk a stratégiát, mert még csak négy hónapos, de már nem annyira pici, hogy ne sírhasson egy kicsit, ha éppen hagynánk. Aztán meg azért is kérdem tőled, mert a feltételek hasonlóak: két szoba van, társaság altatáskor megoszlik, sírás áthallatszik, szoptatás még van éjjel többször is. Sárát még altatni kell este, de átalussza az éjszakákat, félünk Matyi felköltené ha bemennék hozzájuk szoptatni, ezért külön alszanak, kiságy kihasználatlan, M. velem nagyszoba nagyágyba, S. saját ágyán kisszobában, apja vele a matracon. Aztán még egy ok: jól haladtunk, már csak egyszer ébredt éjjel, gondoltam éhes megetettem, cicin visszaaludtunk mindketten. Olyan is volt már, hogy 8 órát végigaludt. Ez egy hónappal ezelőtt. Mára minden rosszabb!! 4-5 ébredés, nem tudom miért, ennyiszer éhes nem lehet, cicin altatom vissza, nem akarom, hogy nyekeregjen, nehogy a nagy felkeljen. Tudom, hogy most kéne cselekedni, hogy később jó legyen, de hogy járjak el?
Tehát adott a négyhónapos, akit legegyszerűbb cicivel elaltatni és visszaaltatni éjjel, de meddig? Egy négyhetest még megetetsz éjjel, mert a gyomra pici, nem bírja ki az éjszakát evés nélkül. De egy négyhónapos miért ébred éjjel többször? Sétálok vele, akkor én nem alszom, ha hagyom nyekeregni felköltheti a többieket, ha cicivel altatom rászokik, oszt cicinalvós lesz. Nappal csak kint alszik el magától, itthon a zajok, hangok, körülmények nem elég csendesek neki, csak a cicin lazul el annyira, hogy elaludjon, másképp sétálhatok vele két órát a lakásban míg sírva elalszik, vagy nem.
Tudom, hogy most kéne okosnak lenni s nem elrontani a következő 1-2 évet alvás szempontból, de hogyan?? Sáránál nem jól csináltuk, lásd két és fél évesen minden este valakivel alszik el, és délután már nem alszik. De más baj nincs, így visszatekintve nem volt olyan szörnyű. Csak addig, amíg le nem szokott a ciciről... De az egy év. Rossz belegondolni, hogy mennyi energia elmegy gyerekeink altatására, minden este otthon lenni altatásra, mert más nem tudja elaltatni, nem lehet programod este, az altatás órákat vesz fel, lefáraszt, így is velük vagyok egész nap, még este sem jut két órám magamra plusz alvásra, csak ha mondjuk 1-2-kor fekszem le. Hogy a fiam meddig lesz anyuci függő, azt még egyelőre nem tudom. Az is rossz szoktatás, hogy szülővel egy ágyban, de amíg eszik éjjel s gyakran ébred...Remélem nem velem alszik majd 3 évesen is. Apa szerint addig kell tartani ezt az állapotot, amíg éjjel ébredezik és vissza kell altatni, na meg amíg csak anyatejes. Hallottam már olyan kétévest, aki éjjelente 5-6-szor hívja maga mellé az anyját. A másik anyuka azt tanácsolta, hogy tegyem ami nekem jó rövid és hosszú távon. De a kettő kizárja egymást. Most jó a cicin alvás, hamar megy, nagyjából biztos, de később rosz alvási szokásai lesznek. Ha későbbre akarok jót, akkor most kínlódik az egész család rövidtávon, nincs garantált eredmény. Múlt éjjel másfél órát keringtem vele, hogy ne cicin aludjon vissza, aztán már ölben is sírt, letéve is, Sára elkezdett ébredezni a másik szobában, s akkor persze cicire tettem. Tegnap esett az eső, itthon altattam délben. Az elv megint az volt, hogy ne az evésbe aludjon bele. Sára egy órát nézett rajzfilmet, ami az elveim ellen van, csak, hogy elég csend legyen, ne koslasson a szobák közt, ne beszéljen stb. Végső elkeseredésemben még a hamis cumit is elővettem, de Matyi folyton kiköpte, adtam neki teát, hátha iszik, szopizza s belealszik, de NEM! Aztán autóval elmentünk valahova, s úgy aludt el.
Már nem tudom mit találjak ki, az "egyen alvás után és akkor nem alszik majd rá a cicire" nem működik, mert reggel felkel eszik, de három órát ébren van, és mire jönne a déli alvás megint éhes. Ha nem adok neki és el is alszik kint például, hamarabb kel ha éhes. Délután megint ez van és este is: eszik, majd alszik. Nem adhatok neki 7-kor enni és többet nem, hogy 9-re lefárad és elalszik magától, nem cicin. Hát arra megéhezik, persze, hogy alvás előtt eszik. Tehát nem olyan a programja, hogy ezt tartani tudjam.
Tegnap azt is kipróbáltuk, hogy Apa altassa, ne érezze a cicit, de úgy ordított, mint egy nádi bika, Sára sem tudott tőle elaludni.
Azt hiszem beadom a derekam, lesz a cici, aztán ahogy Sára leszokott róla, meg az éjjeli ébredéseket elhagyta, majd elhagyja Matyi is. Egy alagútnak azért már nagyon látnám a végét: mikor jön el a következő helyzet: pusziosztás, villanyoltás, aludjatok jól gyerekek, ajtó behúzás, a párunkkal egy másik szobában estétől reggelig alvás.
És minderre a problémára ma azt mondja Apa: örülj amíg összebújhatsz velük, 10 év múlva ha akarnál se aludnának veled. Neki van igaza?

Macera

2012-01-20T01:31:00.002+02:00

Tündérmanó anyukája leírta a blogba problémáját, veszekszik a 3 és fél éves nagyon erős személyiségű lányával, aki durván féltékeny a kistesóra és már csúnyán is kezdett beszélni.
Én meg a következőt válaszoltam neki kommentbe. Bemásoltam, mert tényleg foglalkoztatnak ilyen kérdések, csámcsogjatok ti is rajta.
Amikor ilyen kérdések marcangolnak engem két dolog jut eszembe: légy önmagad. Ugye a legtöbb nevelési tanácsadó ezt mondja? Ne játszd meg magad, ha jön, hogy odamondj, akkor ne szépelegj stb, mert a gyerek érzi a színészkedést. A másik meg, amit főleg idősebbektől hallottam: manapság túlságosan tudományosan neveljük a gyereket. Annyi mindent olvasunk, nem tudjuk mi legyen, mindent megtudunk magyarázni, kevés teret hagyunk az ösztönnek. Pedig néha lehet az a jó. Nem lehet verni a gyereket, mert azt végképp elutasítja a mai gyereknevelés, nem szólhatod meg erősebben, mert sérül a lelkecskéje, azt se lehet ezt se lehet, mindenben meg van kötve a kezed, de mindent magyarázzál el neki százszor, szépen csendben, türelmesen, egy csomó lelkizés, stb. Azt hiszem érted miről beszélek. De miért ne legyen valami csak úgy, mert az úgy van és kész, ne kelljen neki magyarázni, vagy miért ne csaphatnál rá a fenekére vagy kezére, ha ezzel elijeszted attól hogy még egyszer megtegye amit nem szabad, persze nem vered véresre... Néha én is elgondolkodom ezeken. Velünk is szigorúbbak voltak (persze nem vasfegyelem, meg gyereke is válogatja: én és a tesóm földre szállt angyalok voltunk, apámék még a gyerekaltatás fogalmát sem ismerik, leraktak oszt aludtunk), nem volt ennyi idő putyukálni, vagy ahol sok gyerek volt, stb, és nem lett mindenki depis, meg önygyilkos, vagy elvált, hanem normális emberek is lettek. Nem értek minden régi elvvel egyet, de talán tényleg túl tudományosak vagyunk és a gyerekeink majd a fejünkre szállnak semmi tisztelet nélkül. A velünk egykorúak azért tisztelik a szüleiket. Tudom, hogy sok az alkoholista, boldogtalan stb ember manapság, de hogy a mieink milyenek lesznek, csak 30 múlva derül ki, lehet pont ilyenek, csak éppen mi engedékenyebben és lelkizősebben nevelünk.

Mai szöveg Sárától 10

2012-01-09T18:36:00.002+02:00

Sára hason alszik a legnyugodtabban. De ha egész éjjel hason alszik, reggelre átázik a pizsamája, kifolyik a pisi a hasánál. Nem tudom miért, talán a nyomás a tele peluson. Már kétszer előfordult ez. A héten egyik reggel odajön hozzám, éppen csak megébredt:
- Átpisiltem.
Persze kacagtam, hogy mi lesz ha keresztezed az átáztamat és a pisis lettemet.

Ma együtt sétáltunk, próbáltam csalogatni egy játszótérre, mert ugyebár gyalogosan nagyon nehezen haladunk. Mondom neki, hogy jöjjön mert ott van a játszótér a fekete kerítés után. Egyszer csak felkiált:
- Játszótér, hol vagy?!!

Reggelizünk mamáéknál, négyen ülünk az asztalnál. Sárának nem igazán csúszik a reggeli, általában reggel gyengén eszik. Kérdi már leszállva az asztal mellől:
- Hova megyünk miután reggeliztünk?
- Sehova sem megyünk, mert aki nem reggelizik az nem megy sehova, te nem reggeliztél.
Hirtelen vált az esze mint a penge:
- Hova megyünk miután reggeliztetek?

Sómese

2012-01-09T17:42:00.001+02:00

Decemberben megvolt Sára első bábszínházas élménye is Szentgyörgyön: megnéztük Benedek Elek Sómeséjét, Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében. Élvezte, de még korai neki. Végigülte a negyven percet, de nem tudom mennyit értett belőle. Ő volt a legkisebb, legelöl ültünk közel az ajtóhoz, hogy ha megunja mehessünk ki. 10 perc után az ölembe kérezkedett a székéről, és a vége előtt 5 perccel kezdett el mozgolódni, előtte is kérdezősködött ez ki az mi, próbáltam neki mesélni a dolgokat. Nagy izgalommal készült, jól viselkedett, azóta is emlékszik és néha emlegeti a bábszínházat, megjegyezte belőle a szakácsot, felfedezte már könyvben és mondta, hogy az a szakács. De az a végkövetkeztetés, hogy kicsit korai még neki a bábszínház, egy pár hónap múlva majd még próbálkozunk.

Édes fáradtság

2012-01-07T13:26:00.005+02:00

Először is BÚÉK mindenkinek. Másodszor pedig: azért tűntünk el, mert hosszú vakáción vagyunk hol egyik hol másik mamáéknál, az ünnepek alatt szinte ingáztunk Sepsi és Barót között, megfűszerezve útjainkat egy kis Olasztelekkel (dédimama) vagy éppen Kisbaconnal (nagy rokonság). Már december közepén leléptünk és csak január közepén érkezünk haza, én és a lurkók. Apa mikor velünk mikor nélkülünk tengődik, ő még Vásárhelyre is ingázik közben.
Az ünnepeket családdal töltöttük, ahogy természetes és ahogy szokás. Volt benne minden, főleg gyerekzsivaj, kevesebb hó, amit vártunk, de csak január első hétvégéjén érkezett meg, akkor is kevés. Tehát idén télen sem vásároltunk szánkót még, azt hiszem már nem is nagyon kell, majd jövőre.
Az utóbbi négy hetet nem is részletezem, két nap és két éjjel írhatnám a történteket. Az év vége olyanra sikerült, amilyenre terveztük, angyaljárással, rokonlátogatással. Sikerült minden keresztgyerekünkhöz eljutni, és a temetőben is voltunk emlékezni. Ajándékból jutott mindenkinek bőven, volt sírás, kacagás, fáradságos pihenés, mert bármennyire is pihenni kéne ünnepek alatt, a sok becsomagolás, utazás, kicsomagolás, két gyerekkel vagy éppen hárommal vesződés, 6-7-9 vagy éppen még több ember egy fedél alatt...akárhogy is vesszük kicsit fárasztó is volt. Két darab két és fél éves nem kell mondjam mit le tud művelni a négy fal között egy hét alatt, csak napi másfél-két óra kintlevéssel. Szilveszterkor fél 12-ig maradhattak fent, Sára és Gergő unokatesója. Maradtak volna ők többet is, de akkor beparancsoltuk őket az ágyba, mert minél fáradtabbak annál nehezebb velük bírni, na meg azért is, hogy Matyit ne hangoskodják fel fülsüketítő csatakiáltásaikkal, elég ha a petárdázást és tüzijátékropogást átalussza. Most meggyőződhettünk újra, hogy a gyerekek abszolút átveszik a hangulatot a felnőttektől. Ha veszekedés, zsörtölődés volt a házban, ők is hisztisebbek voltak. Ha jókedv volt, akkor csintalankodtak, mert látták, hogy fenyítjük, de leginkább fogjuk a fejünket és kacagunk rajtuk, meg ha éppen szilveszteri vacsorára készülődtünk, akkor átvették a zsongást, az izgalmakat és megpendültek, ugráltak mint két besózott bolha. Mi tagadás, energiából több volt nekik.
Azért volt pihenés is, kikapcsolódtam színházelőadáson vagy éppen masszázson, és amit a legjobban értékeltem, hogy volt időm mindkét gyerekemre külön-külön. Sára múlt héten négy napot maradt egyik mamáékkal, amíg én Matyival másik mamánál voltam, aztán mindkét lurkó velem volt, de amíg mama felügyelt Matyira addig Sárával sétáltunk, játszótereztünk, hídról néztünk autókat, havaztunk.

...ja hogy a Mikulás!

2011-12-20T22:41:00.002+02:00

A mikulásozást nem írtam le, kicsit elfeledkeztem róla, mint ahogy lányunk is. December elejétől készítgettük őt szóban (fenyegettük is - benéz a Mikulás az ablakon és látja hogy viselkedsz, zsaroltuk is - nem hoz semmit a Mikulás ha nem vagy szófogadó, stb.), aztán utolsó este megpucoltuk a csizmákat, kitettük az ablakba, merthogy éjjel jön a Mikulás. Másnap reggel persze nem jutott eszébe semmi a sztoriból! Felkelt, rajzfilmet akart nézni, szaladgált körbe a lakásba. Az lett neki gyanus, hogy az előszobában a mi csizmáinkban volt valami. Odamegy, kiveszi: clementina, együk meg! Semmi más nem érdekelte. Aztán kérdem tőle, hol van az ő csizmája... ja tényleg, hol is? Eszébe jut, odamegy az ablakhoz, elhúzza a függönyt. A csizmában egy mikuláscsoki, elveszi: együk meg!, rohan kifele vele. A nagy csomagot mintha észre sem vette volna, csak a gyomra legyen tele. Újabban clementina, csoki és gumicukor mániás! Aztán lassacskán a nagy csomagra is sor került, és annyira belejött, hogy szerre szedte ki belőle a játékokat, kisautót, kirakóst, kártyát, akkor is szedte volna, amikor már üres lett a tasak. Persze Matyinak is odaadta ami az ő pampójába érkezett, rátette a hasára a csokimikulást és a kisautókat. De mondta okosan, hogy Matyi még csokit nem ehet. Természetesen mondtuk neki, hogy Matyi autóival és kirakósával játszhat most, majd odaadja neki ha megnő. De azóta is minden nap odaviszi és ráteszi Matykóra a kisautókat, mert hát az az ővé. Valójában mi jobban izgultunk a mikulásügy miatt mint Sára, nem csinált túl nagy dolgot belőle, de azért mindenkinek elmondta, hogy nála járt a Mikulás, hozott ajándékot és még egy virgácsot is, de csak nagyon kicsikét, azzal kell megpaskolni a fenekét ha rossz. És meg is paskolta néha a sajátját! Habár azt is mondta már, hogy ő nem rossz csak huncut. (valójában mi mondtuk ezt neki többször, amikor a lelkiismeretünk feltámadt, hogy nem kéne egy ekkora gyereknek mondogatni, hogy ő rossz, mert akkor elhiszi, és valóban az is lesz, ha már úgyis azt mondják)

Megcsináltam!

2011-12-09T22:29:00.002+02:00

Szerda este: 10 órára mindkét gyerek megfürdetve, megetetve, lefektetve, elaltatva. Mindezt Apa nélkül!
Ez volt az első este, hogy egyedül kellett befejeznem a napot a gyerekekkel, mert Apa dolgozott, fél 11-re ért haza. Nem mondom, hogy teljesen lehetetlennek tűnt a küldetés, de kicsit féltem a kivitelezéstől. Több tervet is készítettünk aznap: a fürdés elmaradhat, nem lesz semmi bajuk ha csak másnap fürdenek meg, illetve az altatásra vonatkozólag: 1. egy ágyban hárman, míg egyik szopik másiknak olvasok, majd mesélek, esetleg rábírom, hogy csendben legyen, míg a kicsi elalszik, 2. variáns az lett volna, hogy míg a kicsit altatom, a nagyot odaültetem rajzfilmet nézni. Ettől félek, mert általában 5 perc után kezdődik a "nem ezt akarom nézni, azt akarom, de mégsem azt, hanem amazt", nem köti le magát arra a 20 percre, amire szükség van, hogy Matyi elaludjon. Végül nem kellett egyik terv sem, mert kaptam egy kis segítséget. Bence nagyiéknál volt és benceanyuka aznap délután feljött hozzánk a hathetes bencekistesóval csak úgy, hogy együtt üssünk el egy hosszú, unalmas, sötét decemberi estét. Ő szórakoztatta Sacót, míg Matyit megfürdettem, aztán a nagylányt beletettem a kádba és ugyancsak benceanyuka felügyelte amíg a kisebbet megetettem és elaltattam. Szerencsére ez hamar ment és már negyed 9-kor aludt. Akkor a vendégek elmentek, én lemosdattam Sacót, megvacsorázott, mese, altatás. Matyó a vacsi közben megébredt, de vissza is aludt. Sára altatása közben izgultam a legjobban, hogy mi lesz ha kint megébred Matyi és ki kell mennem visszaaltatni, de nem ébredt meg a hajnali evésig. És csodák csodájára hiszti se volt, tudtam csak Sárával foglalkozni. Amire megjött Apa, már én is pizsamában voltam. Persze a mosogatás elmaradt, annyira szuperanyu még nem vagyok.
Kezdetnek nem rossz!

Vannak napok és napok

2011-12-09T22:22:00.004+02:00

"Elegem van belőletek, egyik ordít, másik hisztizik...!!!"
"Nem érdekel, úgy megverem odasza...ik!"
Ezek a mondatok hagyták el szánkat két nappal ezelőtt. Lehet találgatni melyiket ki mondta. Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallani, hogy bizony ilyen napok is vannak.
De mégis: amikor ma egy kedves ismerős megkérdezte Apától, hogy bírja a kétgyerekes létet, Apa azt válaszolta, hogy valójában nehezebbre számított. Remélem nem csak pillanatnyilag érezte így.

Az Isten és a nagymama

2011-12-07T22:17:00.002+02:00

Van egy kis hűtőmágnes nagymamám hűtőszekrényén, valamelyik unokától kapta. Ez áll rajta: Az Isten nem lehet ott mindenütt, ezért megteremtette a nagymamát.

Valóban mily igaz e kijelentés...tapasztaltuk mi is a hétvégén, amikor is egyik nap csajos esten voltam csak Sacóval, mama matyizott, egyik este Apának volt kimenője, másik este Anyának. Úgy bizony, hirtelen felindulásból barátnőim utolsó percen elhívtak dancelni. Tehát anyuci órákon át ropta miniszoknyában (persze nem feszülős blúzban, mert a két gyerek utáni has takarást igényel), ordította teli torokból, hogy I will survive meg az I want to break freet, mert a Jazz klubban éppen Kovács Dalma lépett fel zenekarával és szuper számokat énekeltek, ebben is szerencsénk volt. Még egy sörikét is legurítottam, aztán irány haza tele új információkkal (értsd: pletyó), be a gyerek mellé, aki pont akkor megébredt és szoptatás következett. Az élet fura helyzetei.

Másnap vártam a sör hatását a gyereken, például aluszékonyság vagy valami, de úgy tűnik meg sem kottyant neki. Szombaton a mikuláskodást és angyalkodást is megoldottuk részben. Míg mama játszóházazott Sacóval, mi bevásároltunk, a kicsi úgysem ért még semmit. Ágómama annyira bátor volt, hogy vasárnap délelőtt egyedül maradt otthon a két gyerkőccel, Apával elsurrantunk az ócskapiacra kotorászni. Régi vágyam volt egy gyerekmentes ócskázás, ami igen eredményes lett: sikerült bővíteni cipőkollekciómat, és nagyobb manónk is kapott egy pár bakkancsot, egyebeket. Három órás távollétünkben nem dőlt össze a világ, a nagy játszott, a kicsi aludt is, és sírás valamint hisztimentesen vártak minket haza.

És említettem már, hogy mama Sárával piacolt, amíg én kicsit a fiammal foglalkoztam otthon kettesben, és amit hazahoztak, abból másnap reggel amíg mi felkeltünk finom ebéd is főtt?

Tudja a Jóisten, hogy miért teremtette a nagyikat!

Ünnepi hangolódás

2011-12-05T17:31:00.007+02:00

Nem hiába mondják: gyerekkel igazi a karácsony. Szerintem is akkor van igazán varázsa az ünnepnek és akkor történik meg valóban a csoda, ha gyerek is van a családban. Előző években nem hangolódtunk rá túlságosan az ünnepre, lányunk még kicsi volt. De idén jó időben nekiláttunk a készülődésnek.

Kezdtük mindezt az adventi koszorú készítésével. Eddig csak egy feldíszített gyertya ékesítette lakásunkat, de idén egy igazi adventi négygyertyás koszorút akartam. Gondolkodtam vegyem-e meg készen, vagy készítsük el otthon. Aztán az utóbbi mellett döntöttem, az árak miatt is, meg főként az élmény miatt. Megvettünk egy kis fenyőkoszorút és otthon előkerestünk Sárával apró régebbi karácsonyokról megmaradt csecsebecséket, amikkel feldíszítettük. Nem volt olyan ördöngös mint ahogy elképzeltem, életem első SK (saját kezűleg) adventi koszorúja. Nem vetekedhet egy boltival, de nekünk tetszik, szép lett, és büszke vagyok rá, hogy mi készítettük!

Még novemberre esett a Kaláka koncertje, ami témábavágóan a betlehemezésről és a karácsonyról szólt. Sára is élvezte, főleg hogy egy általunk is ismert vers előadásával kezdtek, így mi is énekeltünk: József Attila - Betlehemi királyok. Tavaly kaptuk Emő keresztmamáéktól.

Elmagyaráztam Sárának, hogy milyen hangszereken játszanak a bácsik, minden dal után tapsolt és szépen csendben az ölemben kibírt kb 40 percet a rendezvényből, aztán csatlakozott a fel-alá rohangászó gyerekekhez. Mivel kétszer úgy eltűnt a szemem elől, hogy majd kétségbeestem hogy fogom megtalálni a sorok és több száz ember között, az utolsó 4 számot a folyosón szaladgálva hallgattuk. Kicsit korai még neki koncertre járni, de hadd szokja a különleges zenei élményeket is. Két hete Apával Zorán koncerten voltak, azelőtt a Csík Zenekarra is elvittük.

Aztán folytatódott a hangolódás egy csokis adventi naptár bontogatásával. A Micimackós naptárat Sára kapta, minden nap felfedez benne egy szem csokit. És persze minden nap próbálkozik, hogy kaphat-e még egyet. Eddig sikerült meggyőzően elmagyarázni, hogy napi egy kocka jár egészen karácsonyig. Ezzel együtt próbáltam elmondani neki az egész advent meg karácsony lényegét az ő nyelvén, a "jön az angyal" rész maradt meg neki legjobban. Apával a Mikulásosdit is elmagyaráztuk neki, és azóta van egy ürügy amivel lecsillapítsuk ha rosszalkodik: a Mikulás beles az ablakon és látja ki milyen gyerek, aki rossz az virgácsot is kap, stb. Sára meg van győződve, hogy én virgácsot kapok, pontosabban csípős vesszőt a popsimra, ezt többször is elmondta.

Az ablakokra zselés díszeket raktunk ki együtt (a kicsiszobáéra azért, hogy lássa a Mikulás hová kell jönni) és a bejárati ajtót is feldíszítettük.

A hétvégi mézeskalácssütéssel is ünnepibb hangulatba kerültünk. A hétvégét nálunk töltötte mama és együtt munkálkodtunk, de tervezem, hogy később egyedül is sütök.

Azt hiszem egy kétévesnek ennyi elég is az adventből, még lesz adventezés a Caritasnal, a többi gyerekkel. Holnap reggel pedig izgatottan várjuk a reakciót a Mikulás ajándékaira.

Mai szöveg Sárától 9

2011-12-05T17:12:00.005+02:00

Bárcsak mindent megtudnék jegyezni amit mond. Olyan beköpései vannak, hogy percekig kuncogok magamban utána, de sajna el is felejtem őket.

Apa mondja ma neki viccesen:

- Jaj, ti csúnya gyermekek!

Sára:

- Nem, nem csúnyák vagyunk!

- Hát milyenek vagytok?

- Rosszak!

Elmozdítja a müzlis-tejes tányért, az asztal szélére húzza.

- Nehogy felborítsd.

- Mert kiömlik. Vigyázok!

- Miért sírsz Matyi? Mert álmos vagy? Akkor aludjál el. Aludjál! Aludjál!

Matyi a játszószőnyegen, Sacó mellette matat, rázza a csörgőket.

- Sára lassan, csak óvatosan.

- Vigyázok rá!

A szerepjátékokat játssza a legszívesebben.

- Menjünk a büfébe.

- Mit csináljunk a büfébe?

- Együnk sütit.

Elmegyünk a "büfébe" aminek az ajtaját ő nyitja ki kulccsal.

- Mindjárt hozza a néni a sütit.

Majd elmegy "otthonról" a büfébe sütiért.

- Milyen sütit hoztál nekem?

- Epreset. Kérsz még?

- Igen, hozzál még.

- Matyinak nem hozok, mert ő kicsi még.

Mai szöveg Sárától 8

2011-12-02T22:30:00.002+02:00

A lépcsőházban jövünk a lépcsőn felfele. A szomszédok jönnek a hátunk mögött. Kérdi a néni Sárától:
- Mentek haza?
- Igen biza.

A "Gyorsan kapd be. Hamm!" rövidítése Sacónál:
- Gyorsan hammold be!

Vacsora közben, Matyi mellettünk nyekereg a pihenőszékében. Sára vigasztalja:
- Ne sírj Matyi, itt van anyuka, csak most nem tud felvenni mert eszik.

Babázik.
- Petibaba elaludt...ha felkel és sír megetetem, mert éhes, a ciciből tejecskét...

Hazaérkeznek Apával a vásárlásból, rögtön enné meg a Barni macit cipőlehúzás közben, de kiveszem a kezéből és megkérdezem, hogy megmosta-e a kezét:
- Koszos a kezem, meg kell mosni, ez a szabály.
(Aztán megtudom Apától, honnan jön a dolog: az úton különböző szabályokról beszélgettek, például, hogy nem szabad lemenni a járdáról, stb.)

Mai szöveg Sárától 8

2011-11-28T22:44:00.004+02:00

- Gyere hívjuk fel Apát, kérdezzük meg mikor jön haza.

Füléhez teszi telefonját:

- Apa, meddig jössz haza?

14 jótanács a kimerült szülőknek

2011-11-28T02:28:00.001+02:00

14 jótanács a kimerült szülőknek - Okos Anya kreatív gyermeknevelés
Koppintottam a dolgot, de tetszik. Én még nem tartok ennyire előre az észosztásban, de napról napra egyre jobb leszek.
És nagyon jó dolgok vannak még Okos Anya blogján, fogyasszátok-olvassátok!

Matyi fotosession

2011-11-27T18:09:00.007+02:00

Mókás legény vagyok én!

Még egy kis tejcsit Anya plíííz

Jókedv

Figyuzzátok má' az epremet!

Erre gyere ne menj arra, jobb út van erre mint arra....

Alagút végén a fény

2011-11-24T22:11:00.005+02:00

Az első amire ezt mondhatom: lassan kilábalunk a betegségből. Apa helyrejött, Matyi sem annyira taknyos már. Annyira nem, hogy csütörtökön megkaphatta a kéthónapos oltásait, egyet tüdőbaj ellen, amit már a kórházban is kapott, és egy összetettet, szamárköhögés plusz egyebek ellen. Egy hét betegség után - ha már ott voltunk - Sacót is megvizsgálta a doktornéni és azt mondta nem ír fel neki semmit, nem piros a torka, nincsenek hangok a mellkasában. Ebből gondolom hamarosan rendbe jön a leányka, habár még köhintget és az orra is folyik. Végignézte ahogy Matykót megszúrják kétszer, persze rengeteget kérdezett, mit csinál a doktornéni, mi az, stb, pedig otthon a felkészítőt megkapta az Anna és Peti könyv egyik történetéből, amikor Anna két hónapos kisöccse oltást kap. Különbség annyi, hogy ott a doki házhoz megy. M. hősiesen viselkedett, alig sírt és nagyon hamar megvigasztalódott, meg is dicsérték. Azt is mondta a doktornéni, hogy makkegészséges, a hízása is jó ütemben halad és elküldött csípővizsgálatra.

Sára a mamájától kapta ezt a könyvet és nagyon szereti, mindennapi történetek vannak benne egyszerűen leírva egyszerű képekkel, és a lényeg - a helyzet hasonlatos a mienkhez: Apa, Anya, Anna és a nemrég született Petike kisöcsi, az egyik sztoriban pedig Anna ovis lesz, a gyerekek közti korkülönbség is stimmel. Sacó megérti a történteket és magára tudja vonatkoztatni, már a doktornéninél is mondta, hogy Matyi kap oltást, mint Peti az AnnaPeti könyvben.

A másik alagút a tesóskodás. Nem akarom elszólni magam, de Sacc már távolról sem viselkedik olyan rémesen, mint az első egy hónapban, amikor itt voltak a mamák és még friss volt a kisöcsi. Most is van nem akarok, de nincs annyi hiszti mint akkor. Sokat foglalkozik M-el, játékokat visz neki, puszilgatja, hozzábújik, beszél hozzá és egyáltalán számba veszi, gyakran fel akarja venni. Néha segít pelenkázni, odahozza a pelenkát, a törlőkendőt, a krémet, sőt még ő is keni a popsit. Tegnap nagyon jól esett a lelkemnek egy jelenet. Meglestem Sacót, amint egy könyvet nézeget amiben mondókák vannak. Mondta a mondókát, mutogatta és a legvégén ahol már megsült a kalács: Neked adom Matyika. Pedig sohasem mondtuk el úgy a mondókát, hogy a Matyi nevével helyettesítettük volna a Sacót. És Matyi nem volt abban a szobában, tehát csak magának mondta Sára. :)

Anyám, apám lettünk

2011-11-24T22:03:00.003+02:00

Fura, de az Anya, Apa birtokos vonatkozásban Sáránál anyám, apám. Anyámmal, apámmal, anyámnak, apámnak. Persze logikus a szó képzése amire ő magától jött rá, és soha nem hallotta azt, hogy mondtam volna apáddal, anyáddal, mindig anyával, apával volt, vagy anyukával, anyukáddal, de amióta elkezdte felfogni és használni az enyém, tied, övét, azóta van ez. Sokáig csak első és harmadik személy létezett számára, a te, tied, neked későn ért meg benne. Hát furán és durvának hangzik egy kétéves szájából: Anyámmal alszom...
Brrrr. Majd leszokik. Persze ezzel párhuzamosan használja az anyukámat is gyakran, de mindig elhúzom a számat amikor anyám, apámozik.

Mai szöveg Sárától 7

2011-11-24T21:58:00.002+02:00

Rámszól:
- Ne te megegyed anyuka!
Kissé bajos még a szórend miegymás.

A valamit rendszeresen jajaminek mondja, és az egyik legelső szó amit kimondott még mindig abda.

Odahoz egy könyvet, a kezembe nyomja:
- Hogy müködik ez a könyvem?
Aztán kicsit gondolkodik, kijavítja magát: Miről szól ez a könyvem?

Mai szöveg Sárától 6

2011-11-22T00:43:00.001+02:00

- Sára hisztis vagy.
- Igen, igen hisztis vagyok. - válaszolja ingerülten.

Tesók egymás közt 2

2011-11-22T00:21:00.003+02:00

Sára, azon kívül, hogy gyakran meg akarja nézni, hogy Matyi éppen mit csinál, akkor is ha az etetőszékben ebédel, vagy ha éppen el kéne aludni este 1okor, gyakran kéri, hogy felvehesse a kistesót. Ilyenkor persze oda is tartom elé, átöleli, vagy leül és az ölébe teszem. Csak pár másodperc az egész, utána úgy engedi el, mintha teljesen természetesen tudná M. tartani magát. Pont ma olvastam a Nők Lapjában, hogy a testvéri viszony a legbonyolultabbak egyike, egyszerre szeretni és gyűlölni valakit (a testvérféltékenységről volt szó a cikkben). Néha megpróbálja felvenni az ágyról, és gyakran vigasztalja is, persze aztán dühös lesz, hogy Matyi két szóra nem vigasztalódik meg. Mostanában ő is szopiztatja és altatja Petibabát, sétálni viszi, lefekteti, betakarja, zoknit húzunk rá, stb. Gyakran megnevettetnek ezek a helyzetek, olyan aranyosan csinálja.

Premier!

2011-11-21T17:37:00.003+02:00

Két gyerek egy szobában két külön ágyban alszanak! Két felnőtt egy ágyban egy másik szobában alszanak. Ez volt két nappal ezelőtt, amikor is sikerült úgy elaltatni a lurkókat, hogy egy szobában voltak, a "gyerekszobában", mindenki a maga helyén a maga hálózsákjában; így aludtak kb. 4 órát, de sajnos Sára éjjeli köhögésrohama arra kényszerített, hogy magunk közé vegyük, nehogy felköltse a kicsit. Bízom benne ha most sikerült, akkor előbb-utóbb erre is rászoktatjuk majd őket, mert szerintünk az a rend, hogy szülők egy szobában, gyerkőcök külön. Ez lesz majd a normális, úgy-e?

Tesók egymás közt

2011-11-21T16:49:00.003+02:00

Most már néha magukra hagyjuk a gyerekeket egy fél perc erejéig egy helységben. Messziről figyeljük őket, és csak akkor avatkozunk be ha nagy baj van. Míg M. még kisebb volt állandóan ott ültünk mellettük, ha S. közeledett a kistesó fele. Persze most is az a legbiztosabb ha M. a kiságyában fekszik ha nem tudunk velük lenni. Persze Sára oda is feláll, benyúl, bedob neki játékot, rángatja a kiságyat. Ma például így költötte fel a benne békésen alvó 10 hetesünket.

Sára két véglet között mozog. Nagyon vegyesek az öccsikével kapcsolatos érzelmei. Sokat puszilja, simogatja Matyit. Nem kérésre, hanem csak úgy saját indíttatásból. Leginkább a fejét vagy arcát puszilja meg, néha mondja utána, hogy puszi. Ilyenkor elhiszem, hogy szereti, és nem csak azért csinálja, hogy nekünk imponáljon, még csak két éves, nem hiszem, hogy tud kétszínű lenni. Máskor pedig kisördög arccal megszorítgatja a kicsi kezét, lábát, bekéredzkedik mellé a kiságyba és arrébb rugdossa ha nem vagyunk figyelmesek. Persze szoptatás közben legtöbbször ott kell sertepeltéljen körülöttünk, "segít" szopizni M-nek, ezt mondja legalábbis és nézi, hogyan eszik a kicsi, megnyomkodja a mellemet. Vagy ha könyvet nézegetünk és Matyi az ölemben van, akkor a kiscsaj addig fészkelődik míg véletlenül csak sikerül fejbe kólintani a csöppséget, vagy ráülni a lábára. Reggel amikor megébred és bemegyek hozzá, az első kérdése, hogy Matyi mit csinál, Matyi hol van, ezt napközben is gyakran megkérdi ha éppen nem ugyanabban a szobában tartózkodnak, vagy valahonnan hazaérkezik Apával, ahol Matyi nem volt. Úgy gondolom próbál kedves lenni a tesójával, szeretgetni, de azért kibújik belőle a féltékenység, és foglalkoztatja őt a tesó, zavarja a fantáziáját a matyijelenség. Tehát kettős érzései vannak, ami teljesen normális, egyelőre kontrollálható a helyzet. Jobb mint például Bencééknél, ahol a ficsúr meg-meg pofozza a 4 hetes tesókáját.

Matyi amúgy egy átlag 10 hetes gyerek, súlyban is, viselkedésben is. Egyelőre ő csak úgy tud viszonyulni a nagyobbhoz, hogy követi a tekintetével, és néha rámosolyog. Bizony bizony Matyó nagyokat tud már mosolyogni! Ügyesen tartja a fejét, jól tud szopizni és hamarabb jól lakik mint régebb Sára. Ezt onnan tudom, hogy kevesebb ideig eszik, és ha sokat tartom a cicin elkezd öklendezni, vagyis már nem kell több. Sárával sokszor 40-50 perceket tartott az etetés, Matyival 15-20 percet. Nem szereti hason, pedig a hátizmának is erősödnie kéne, de ha megfordítjuk nem nagyon iparkodik emelni a fejét, nyűgöl. Nagyon szereti a függőleges pozíciót, ölben fekvésnél rögtön azt hiszi enni kell: tátogtat oldalra. Formás kis gyerek lett belőle, már nem az a kicsi vézna ráncos combú újszülött. Megfigyeltük, hogy a talpa már ívelt, és nem lúdtalpas, mint például amilyen a Sáráé volt, és a legtöbb gyereké. Azt is hallottam, hogy minden kisgyerek lapos talppal születik, a talpközép később emelkedik meg, de M.-nek mármost olyan. Már megkopaszodott a kis feje hátul a sok dürüszöléstől, de hajat cserélni még nem akar. Általában nyugodt gyerek, úgy érzem én, hogy nyugisabb mint a tesója volt, és több nyugalomra is vágyik, amit a lehetőségekhez mérten próbálunk is neki biztosítani. Például ha alszik nappal, akkor Sárát nem engedjük be a kisszobába, lefoglaljuk vagy csak ha muszáj akkor mehet be játékért, stb. Ami még igazi nagy különbség, hogy M. alszik a kiságyban! Nappal is képes ott elaludni egyedül, ma például olvastunk Sárával és addig ő a háttérzajjal elaludt. Persze én is ragaszkodom a kiságyhoz, ha egyszer lehet ott altatjuk, vagy beletesszük aludni, néha csak nézelődni, hogy majd később is laudjon benne, és ne egyévesen szokja csak meg mint Sacó.

Mai szöveg Sárától 5

2011-11-21T09:47:00.002+02:00

- Ezek kik? Ez ti vagytok!

- Kitől kaptad a csizmát?

- Őtől - és keresztmamára mutat.

Játszóhétvége

2011-11-20T21:56:00.006+02:00

A bezártság játékra kényszerít. Na meg a nagylány is. Anya, játszódjunk, menjünk játszani, ketten. És húzza a kezem. Ez megy kb 3 napja. És anya hozzál vizet, anya mosdasson le, anyával alszom, anya olvassál, stb. Mint két kicsi élősködő: az egyik már mondja, a másik csak sírja amit akar, és az vagy ölben levés vagy cici. Amióta Sárát hazahoztuk mamáéktól nagyon anyás. Biztos az egyik kiváltó ok, hogy egész nap velem van és Matyival, és látja, hogy a kicsi sokat lóg rajtam, vagyis bezavar a képbe. A hétvége igazi családiasra sikeredett, alig mozdultunk ki a betegség és a köd miatt. Jutott idő játszásra is végre, főleg mert Apa is itthon volt, s legtöbbször M.-et lefoglalta, amíg Sárával foglalkoztam. Általában beosztjuk, mindkettőnkre jut mindkettőből. Nincs az, hogy csak Apa csinálja ezt vagy azt, igaz, altatni egyiket is másikat is inkább én szoktam, de a nagy fürdetése inkább Apa reszortja, míg a kicsié az enyém.

Szombaton csak vásárolni mentünk el, újból bevállaltunk egy négyes hipermarketezést, de most kivételesen jól bírták a gyerkőcök. A játékos polcoknál sokat időztünk, de Sára egy szóra jött utánunk és nem hisztizett semmiért. Nézelődött a Mikulás, és megállapítottuk, hogy Sárában nagy a vonzalom az autók, traktorok, markolók iránt, leginkább ilyen játékokat emelt le és nézett meg. Meg is nyugtattam, hogy majd amikor Matyi autókat kap, ő is játszhat velük. Észrevettük amúgy, hogy nagyon érdeklik a technikai dolgok, például ha Apa valamit javít (számítógép, rádió), és nagyon szeret autót vezetni Apa ölében vagy egyedül a parkoló autóban.

A hétvégén kirakósoztunk, sátraztunk, teáztunk és ebédeltünk a sátorházikóban, gyurmáztunk, labdáztunk, építettünk házat a hódnak, aki nem csak lefeküdt benne, hanem még a kutyáját is megsétáltatta a ház körül, rajzoltunk, vágtunk és ragasztottunk, rengeteg könyvet olvastunk-nézegettünk, majd minden játék előkerült, rajzfilmet nézett kedvére, zenét hallgattunk, táncoltunk. Néha mégis úgy éreztem ez sem elég, még több anya kell neki...

Mai szöveg Sárától 4

2011-11-20T21:55:00.003+02:00

- Hogy hívják a kutyust Sára?

- Kutya.

Betegség családilag

2011-11-20T17:44:00.005+02:00

A család háromnegyedét leverte valami kór, orrfolyás, köhögés, stb. Egyet találhattok, hogy ki lehet a kivétel. Hát Immunanyu, ahogy a testvérem ma nevezett. Én, úgy néz ki egyelőre ezt is megúsztam. S. kezdte már 5 napja folyik az orra, köhögés következett, csak a szokásos. Orvoshoz sem mentünk, láza nem volt. Apa folytatta, neki már itt-ott fáj, levertség, stb. is társult, tipikus influenza. Egyik éjjel pedig M. is megtaknyosodott. Nála 3 napja tart, éjjel rosszabb, megébredek a szörtyögésére, sajnos ő is, általában cicin vissza is alszik, annyira nincs bedugulva, hogy ne tudna enni szerencsére. Nappal nincsen gond. Hangulata nem változott, azt hiszem ő viseli a legkönnyebb formáját a betegségnek, de neki nem is adunk ellene semmit, kétszer szívtam ki az orrát eddig. Adok neki még két-három napot, ha nem javul elmegyünk dokihoz. Amúgy is most kéne kapja a kéthónapos oltását, amit természetesen a taknyolás miatt nem kaphat be. Előbb gyógyulás. S. megint issza a szörpiket, köhögés ellen, immunerősítő, Cvit, csak a szokásos. Szerencsére most nem cirkuszol, jó kedvvel megissza, sőt még kéri is, hogy adjam már a következőt. A legrosszabb a bezártság, no nem mintha a két napja tartó teljes ködben ajánlatos lenne ekkora gyerekekkel kint tartózkodni. November, hideg, köd, négy fal, nyürrőgő taknyos gyerekek... lesz ez jobb is??

Anyai lelkizés

2011-11-20T17:22:00.003+02:00

Egy hete teljesen magunkra utalva látjuk el szülői és mindenféle feladatainkat. Mindenki kérdezgeti, hogy bírjuk, milyen a helyzet. Soha nem tudom mit válaszoljak. Valójában panaszkodhatnék is, de ugyanakkor tudom ez az élet normális rendje, mi vállaltuk, és a következményekkel is megtudunk birkózni, nem kell senki sajnálata, csak azt csináljuk amit anyáink is megcsináltak, túléltek, és szeretjük-neveljük a gyerekeinket. Persze nem könnyűek a mindennapok (sem), de nem lehet mindig arra várni vagy számítani, hogy valaki segít: valaki hátha elviszi az egyik gyereket, hogy nyugton legyél a másikkal, vagy netán mindkettőt, hogy ellásd a házi teendőidet, vagy valaki jön és mindent megcsinál helyetted. Nem, ezt nekünk kell megoldani, és rengeteg türelemmel, józan ésszel, jó megtervezéssel sikerül is. Minden a hozzáálláson múlik. És minden egyszer el is múlik. Például az, ha a nagyobb féltékeny, vagy ha mindkettő beteg, vagy ha éjjeli ébredések, sírások tarkítják a pihenést. A jót és rosszat is most kell élvezni, mert soha vissza nem térnek ezek az időszakok. Ugyanakkor azt sem kell várni, hogy jaj, már múljon el, nőjenek meg, legyen vége, mert NEM lesz! Ők itt vannak, mindig itt lesznek, a gyerekeink lesznek örökké, és ha fárasztó is, de vannak szép pillanatok is. Abban áll a dolog lényege, hogy az ember felfogja és feldolgozza, hogy az élete megváltozott és sokáig erről fog még szólni.

Anya nap

2011-11-20T17:16:00.002+02:00

Vagy legalábbis órák. Hazautunk előtt egy nappal elmentem két barátnővel SPA-ba. Apa bevállalta M-et, kapott segítségül egy kis anyatejet cumiban, ami el is fogyott a 3 óra végére. Én pedig lubickoltam, izzadtam, pletyóztam, és nagyon jól éreztem magam kihasználva a lehetőséget. Bárcsak hetente megengedhetnénk magunknak (minden féle szempontból) egy-egy ilyen délutánt.

Matyi első utazása

2011-11-20T16:46:00.002+02:00

Otthon voltunk egy hetet, visszahoztuk a nagylányt. Apa is megengedett magának egy kis szabit, így mindkét mamát boldogítottuk pár napot. Ez volt M első hosszabb kiruccanása. 2 óra autókázás Barótig. Ismerjük gyerekünk autóundorát (Sárát ekkora korában ahogy betettük el is aludt, ezért jártuk meg vele anno 5 hónaposan Budapestet autóval), M ahogy autóban érzi magát -legyen az álló vagy mozgó jármű - ordít. Ezért készültem frissen készített babateával cumisüvegben, csalóka cumival, amit eddig nem használtunk, de most hátha bejön a hallgattatásban, és lelkileg is felkészültem egy hooooossszúúú útra. Végül aztán egyszer hallgatott el cumival, tea nem kellett neki, amúgy leginkább aludt, egész jól tűrte az utat, nem úgy mint visszafele, amikor is addig visított amíg az ölembe került, evett (az autóban szopiztatás nagy mestere lettem mostanra) és ott majdnem végigaludta az utat.

Otthon kicsit felkavarták a gyerekeket a családi babalátogatások, de hát ezzel jár a dolog, az új babócára mindenki kíváncsi. Lényegében az otthonlevés nem annyira pihentető két gyerekkel mint amire számítottam, az egyik úgyis mindig velem volt, és hát ez persze a kisebb, de azért Szentgyörgyön becsempésztünk a programba egy színházelőadást, Apával kettesben, míg a lurkók mamára voltak bízva, na meg a szomszédlányokra, akik szeretnek S-el játszani. Hú, nem is tudom mióta nem voltunk csak úgy mi ketten együtt valahol kikapcsolni... Baróton az esti gyerekaltatás utáni szórakozás a kanasztázás maradt, de ez is felüdítő és kikapcsoló egész napos gyerekezés után.

Sacókánk örült nekünk (félelmemmel ellentétben) amikor megérkeztünk, állítólag egész nap arra készült, hogy megyünk. Sajna mamáék két hetes pelenkaleszoktatási haditerve nem vált be. Minden ki lett próbálva: elmagyarázás, szép szó, fenyegetés, szégyenérzetkeltés, még érzelmi zsarolás is (bicikli megígérve, csak szokjon le), de semmi sem használt. Én feladtam egyelőre, ha a mamák akarnak hát próbálkozzanak.

Megjegyzendő eset is van a tarsolyunkba, amíg egyik mamától átutaztunk a másikig, a kb. 50 km-es úton egyik percen csak azt vesszük észre az autóban csend van, egyik sem motyog-matyog-mond-sír-szörcsög: ELALUDTAK! Mindkét gyerek aludt! Egyszerre, és csend volt! Autóban! Ilyen is legyen. És még talán azt is illene elújságolnom a kétévesünkről, hogy képes végigülni egy istentisztelet szépen csendben, igaz almát meg miegymást rágcsálva, és azt is tudja, ha kérdik, hogy mit csinált a papbácsi a templomban: énekelt és beszélt.

Vasárnap a visszafele úton a jól megpakolt teherautóhoz hasonlító járművünkben ülve (amit családi autónak tartunk, mert kombi típusú, de lassan le kell cserélni, mert ebbe sem férünk el) megkérdezte Apa: -Na Anya félsz-e a jövő héttől, hogy csak ketten maradunk a lurkókkal? (milyen jó, hogy nem csak nekem vannak ilyen gondolataim...) Válasz: - Hááát...

8 hetes babóca

2011-11-01T18:46:00.005+02:00

A pár nappal ezelőtti bejegyzésben talán túlságosan dicsértem apróságunkat. Amit mondtam mind igaz, valóban jó gyerek Matyi, de megvannak a maga kis fogásai, amikről ugyancsak illik beszámolni.

Autózás. Nem bírja túl jól. Ha éppen nem nagyon álmos abban az időpontban, akkor sír az ülésében megvigasztalhatatlanul. Ha álmos egy kis sírdogálás után elalszik a zötykölődéstől. De ha nem, akkor ölbe véve is sír, nyekereg. Egyelőre csak városi furikázások voltak, reméljük hosszúban alszik majd.

Babakocsi. Ezt sem bírja. Ébren, türelmesen nem fekszik benne csak ha alszik. Általában a déli sétánk épp alvásidő, levegőn is van, zötykölődik is, tehát elalszik. De ha felébred például egy üzletben, akkor muszáj kivenni, addig nem nyugszik meg. Ha kibírom, hogy sokáig hallgassam a sírdogálást, akkor visszaalszik előbb-utóbb, de ma például úgy sírt az úton a kocsiban, hogy átraktam hordozóba a hasamra, ahol megnyugodott és elaludt.

És a végére egy kis dicséret: egyre többet alszik éjjel egyhuzamban. Tegnap éjjel kétszer ébredt meg, de csak egyszer evett 3-kor (6 órát aludt egy végbe!), az 5 utáni ébredéskor nem kellett a cici,visszaaludt nélküle, 8-kor kelt reggel. Remélem ennél már csak jobb lesz a helyzet ezután, habár így is lehet pihenni...ahhoz képest, hogy még csak holnap lesz 8 hetes!

2/4

2011-10-30T14:41:00.007+02:00

Két hétig négyesben volt a kiscsalád. Mamák nélkül maradtunk, csak a kiscsalád - teljes két hétig. Jó hírem van: megoldottuk, nem kapott senki idegösszeroppanást, senki nem készült ki (na jó: Sára egy-egy hiszti alkalmával kicsit kikészült), összességében azt mondhatom ügyesen vettük "az akadályokat". Szerintem a következő két dolog a legfontosabb: tartani kell egy programot és következetesnek kell lenni.

Nálunk minden nap nagyjából ugyanabban az időben történnek a rutindolgok: kelés, reggeli, séta, ebéd, a délutáni program változó, majd az esti menet: fürcsi, vacsi, altatás. Persze van amikor megcsúszik a program, de ez még belefér. Például egyik hétvégén a déli séta alkalmával Matyi úgy elaludt, hogy a tömbház előtt tébláboltunk még 3-kor is, míg máskor általában 2-kor ebéd van. Ezért megcsúsztunk a programmal és csak 4-kor ebédeltünk, de nem szakadt ránk az ég. Tehát rugalmasnak kell lenni, ugyanakkor próbálunk felvenni egy ritmust: reggel nem lustizunk túl sokat, pikk-pakk ágyvetés, reggelizés, rendrakás, hogy 11-kor már mehessünk ki az ajtón sétálni. Véleményem szerint ha reggel időben és energikusan beindulunk, úgy folytatódik az egész nap és nem azt érzem, hogy sose érem utol magam.

A következetesség a gyerekek miatt fontos, nem hiába hangoztatja ezt minden pedagógus és gyerekpszichológus. Nálunk kisebb szabályok vannak, amikből nem engedünk, így mindenki tudja mihez tartsa magát, kialakul egyfajta rend, és akkor nincs kapkodás, szétszórtság (khm...kapkodás azért néha van, amikor sietünk valahova, vagy egyik percről a másikra változik a program). Hogy miről beszélek?

1. Például: minden hazaérkezéskor első dolog lehúzni a cipőt, levetni a kinti ruhát, kezet mosni, házi ruhába öltözni. Cipővel senki nem megy be a szobákba. (Kivéve az asztalos bácsit, aki amikor bement cipővel lemérni a szekrény helyét, Sára megjegyezte - hangosan - "a cipőt le kell húzni". Égett az arcom, szerencsére az asztalos jó fej, a gyereknek pedig beadtam, hogy igaza van, de a bácsi nagyon jól megtörölte a cipőjét, tiszta a cipője és csak párat lépett a szőnyegre). Az előbbi pontokat az előszoba felseprése, homok- és sártalanítása követi.

2. Evés előtt vagy helyett nincs csoki vagy egyéb édesség. Egyik vasárnap reggel rázendített, hogy kér csokit. A hűtőből. Még pizsamában volt, a reggeli virsli főtt. Persze mondtam, hogy nem kap, most reggelizünk. Krokodilkönnyek, csapkodás, akaratoskodás következett, ütötte a hűtőt, szorította a lábam. De akkor sem adtam, szépen mondogattam, hogy kap reggeli után, megígérem, hogy adok neki ha megeszik egy virslit. Sírt, hisztizett. Felvettem, bevittem a szobába, leültünk az ágyra. Megnyugodott, leszállt az ölőmből, kiment a konyhába, állt az etetőszéke mellett. Feltettem, gyorsan megevett két virslit, majd az utolsó falat után megszólalt: csokit. Úgy-e, hogy így is lehet? Csak ki kellett bírnom a 10 perc hisztizését, és megálljam, hogy ne kiabáljak vele... Gumicukorka szabály is van: egy nap 3 szemet kaphat. Az elején próbálkozott, később már nem kért többet, tudja, hogy ha kér kap minden nap, de max. 3-at. A keménycukorkával a következő a helyzet: nem neki való, mert kemény (ez is igaz, de valójában én nem akarok neki adni sok édességet, és pláne nem tömény cukrot, ami rontja a fogait). Megértette és nem is kéri, a múltkor magát beszélte le, amikor egy árus nyalókáira azt mondtam az kemény cukorka.

3. Ha Sára valamelyik játékot földhöz vágja vagy könyvet tép szét, elvesszük tőle és két napig nem kapja vissza. (Ezt a szabályt annyira elfogadta, hogy már ő mondja : "most etesszük...ha megigéjem, hogy nem dobom je visszakapom...)

4. A rajzfilmnézés limitált időtöltés. Nincs szigorú ideje, de nem lehet akármikor akármennyi rajzfilmet nézni. A tévét ki kell kapcsolni ha senki sem nézi, nem háttértévézünk, inkább zenét hallgatunk (és néha táncolunk is).

5. Este 10-re gyereknek ágyban a helye, lehetőleg már aludjon is. Eddig ezt sikerült összehozni.

6. Aztán még olyan szabály is van, hogy ha otthon van Tedi vagy gumicukorka, akkor nem veszünk még egy üveggel vagy zacskóval, akkor sem ha a gyerek lecövekel a bolt elé és skandálja, hogy "Tedit, Tedit, Tedit!!!". És itt jön be a program és következetesség mellett egy harmadik nagyon fontos faktor, ahhoz, hogy két ekkora gyerekkel is élhetőek legyenek a mindennapok: türelem! Vagyis ha kell akkor ötször is elmondjuk, hogy nem veszünk ezt vagy azt, mert otthon van, hazemegyünk és kapsz belőle, ebéd után kapsz belőle, amikor elfogy majd veszünk. Ha elég kitartóak vagyunk megérti a lurkó. Ilyen a mi Sacónk. Már lehet vele beszélgetni, elmagyarázni dolgokat, és sok mindent megért. Egyre ritkábban fordul elő, hogy makacskodik vásárlás miatt. Egyik hétvégén még azt is elfogadta és szó nélkül megértette, hogy nincsen pénz nálunk és nem lehet minden ringlispílre felülni, mert azt meg kell fizetni, és bizony nekünk csak két játékra futotta. Pedig egy kétéves mit sem konyít a pénzhez... Azt azért megjegyezte, hogy "Anyának nincsen pénze, csak kátyája". Na de azt elmondtuk neki, hogy egy fesztiválon/vásáron nem lehet kártyával fizetni. Voltunk olyan balfékek, hogy kimentünk a várba bornapokra 10 lejjel a zsebünkben. Ebből kétszer 3 percet körözött Sára a zenélő játékokon, utána pedig megértettük vele, hogy egyébre nem tud felülni, mert nem tudunk pénzt adni a bácsinak, gumicukrot nem kap, mert nincs pénz nálam, főtt kukoricát sem kap, mert üres a pénztárcám, sült gesztenyét pedig azon a héten kétszer is evett... De azért sikerült az egyik geszetenyés mellett addig álldogálni, amíg kaptunk három szem potyagesztenyét :)

Ilyen és ehhez hasonló szabályokkal próbáljuk egyengetni életünket, csak a miheztartás végett.

Egygyerekes lét

2011-10-27T16:08:00.006+03:00

Sacó egy hete mamáéknál tartózkodik. Nálunk olyan a hangulat mintha friss házasok lennénk egy gyerekkel. Nehéz bevallani, mert félek a lekiismeretfurdalástól, meg hogy "milyen anya vagyok én?!" érzéstől, de jól esik... Hol volt az eszem amikor egy csecsemővel a házban nyavajogtam, hogy nehéz, és semmire sincs időm?? Most, amikor kettő van és abból egyet elvisznek egy időre: felüdülés! Kicsit utálom magam, hogy ezeket mondom, de tényleg könnyebb egy gyerekkel, felszabadultunk kicsit, és még pihenésre is jut idő. Pedig egy gyerekünk még mindig itt van velünk, főleg velem 24-ből 24-et, nagyjából 3 óránkét szopik, de közel sem vagyok olyan fáradt, nyavajgós, mint amikor Sára volt ekkora. Edzettek lettünk azt hiszem. Ugyanakkor hiányzik Sára, és jó vele beszélni telefonon, és elérzékenyülünk ha képeket nézegetünk róla...

Amikor elvitték baróti mamáék Sárát fejest ugrottam a tennivalókba, takarítás, háztartás és olyasmik amiket általában hanyagolunk amíg lehet: cipőmosás, varrás, szekrényben rendrakás, őszi cipők előszedése. Amikor ezek lejártak, kicsit leültünk, és voltak órák, félnapok amikor nem KELLETT semmit csinálni. Csak sétáltam Matyival a gyönyörű őszi napsütésben (úgy-e milyen jól esik?), ahogy annak idején Sárával is, leültem egy padra olvasni, vagy éppen sült gesztenyét eszegetni (persze rögtön a Sacóval való pados gesztenyeeszegetés jutott eszembe :( ) Máris jutott időm elmenni fodrászhoz, filmet nézni, manikűrözni, elintéztük a papírmunkát a gyereknevelési segély kapcsán. Hármasban is sétáltunk, és úgy éreztem kicsit Matyinak is megadhatjuk azt, amit annak idején első gyerekünk is megkapott, vagyis csak rá figyelni, csak vele lenni.

Azt hiszem a megkönnyebülést az is segíti, hogy Matyi jó gyerek. Először is egyre ritkábbak azok a hajnalok, amikor ébren ülünk másfél-két órát. Jól alszik éjjel. Este már 9 előtt eljön "az ő órája", erre az időpontra lesz nyűgös: lefekvésidő. Alszik, ébred és eszik, és újra visszaalszik. Általában 2-szer eszik éjjel, a harmadik evés már reggel 8 körül van, amikor már nem alszik vissza. Sőt: most ismerkedek azzal a gyerektípussal, akit leraknak a kiságyába és elalszik! Mert Matyi ezt is tudja, ritkán alszik el cicin, inkább csak este. Ha igen, akkor is megébred amíg ágyba teszem, de újra visszaalszik. Amikor nehezebben lazul el, akkor nyekereg kicsit, megölelgetjük, megringatjuk és elalszik. Leányzónkkal valószínűleg mi követtünk el valami hibát, de pár hónapos korára rendszeres cicinelalvó lett, és addig is rengeteget kellett ringatni, altatni, órák hosszú sorát.

Matyi nappal is alszik kb. 3szor, időközben eszik - következetesen törekszem arra, hogy ébredéskor egyen, utána jöjjön az ébrenlét/játékidő, így fáradjon ki és aludjon majd el - az ébrenlétei kb. másfél órásak, ilyenkor általában csendben van: fekszik a játszószönyegen, vagy ül a pihenőszékében és mellettünk van, vagy a kiságyban a föléje akasztott játékokat nézi. Akkor sírdogál ha megunja, olyankor az ölünkben újra elcsendesedik. Ha akkor sem: biztos éhes vagy álmos. Tehát aránylag egy nyugodt gyerek, eszik, alszik, nem görcsös, nem "hisztis" - persze a korának megfelelő hisztire gondolok, amikor mondjuk órákig sírna csak úgy, és nem tudjuk miért. Nagyon ritkán bukik, az evések 90 százaléka után hamar böfizik is, de nem refluxos. Az éjjeli evésekkor nem böfiztetem, hogy ne ébredjen teljesen fel, villanyt sem gyújtok - megtanultam utcalámpa beszűrődő fényénél pelust cserélni, ha muszáj: ha kaki van, vagy ha nagyon tele van, ugyanis jó párszor megjártuk, hogy éjjel átázott a ruhanemű.

Amire pedig már büszkék lehetünk: kinőtt már ruhácskákat, tehát gyarapodik, hetente egyszer mérjük, hét hetesen 4250 gramm, ami nem sok, de átlagos, ideális. A fejét nagyon ügyesen tartja, hason fekve már egy percet is képes szünet nélkül fenttartani a fejét. Arányos teste van, óriási pocival, amikor megtömi, szép kerek fejecskéje, de inkább vékony gyereknek számít, nem ducinak. Erre mondja néha neki Sára: "Szia vékony" :)

Családi programok

2011-10-21T13:00:00.005+03:00

Matyi szerdán hat hetes volt, tehát kilépett az újszülött korból, már csecsemő, vagy kisbaba. Ajándékba születésnapjára kapott egy Csík Zenekar koncerthallgatást. Őrülteknek tűnhetünk, de szerda este elmentünk a koncertre négyen. A kultúrban volt, tehát nem sportcsarnokos őrületre kell gondolni. Csak így tudtuk megoldani, hogy mindkét szülő, aki a koncerten részt venni vágyott, ott lehessen. A lurkók egy órát bírták. Természetesen a nézőtér szélén ültünk, hátul. Sára az ölemben nyugodtan végighallgatott három számot, egyet mocorogva, még vagy kettőt járkálva. Majd sétált Matyival és Apával a folyosókon, mert a kisebb is felébredt kb. 40 perc után, de csendben volt. Meglepetésemre sok gyereket elvittek a koncertre szülők, egy évesnél kisebbeket is. Amikor már nem lehetett, akkor nem maradtunk, de így is jólesett. Mindenképpen jobban sikerült mint a múltheti első családi nagy-bevásárlásunk egy hipermarketben, ahol Sára földhöz vágta magát (aznap másodszor) hisztijében, mert éppen negyed óra szórakozás után el akartuk vinni a ki is próbálható kisautók mellől, Matyi pedig felébredt a hordozó kosarában és sírdogált, nyekergett, stb. Tehát az első vicces jelenet az volt, amikor az őrjöngő Sárát próbáltam lefogni guggolva mellette, és annyira hátracsapta magát, hogy én is fenékre estem. Ott fetrengtünk az Auchan közepén, lustanyu blogbejegyzéseiből jutottak eszembe szituk, és most már abszolút megtudom érteni őket. A másik több percig tartó elég filmbeillő helyzet az volt, amikor az előbbi jelenet után még a muszáj dolgokat beszerezendő keringett a boltban két felnőtt két bazi nagy bevásárló kosárral és ölben két síró gyerekkel arra próbálván koncentrálni, hogy akkor mit is főzünk holnap.

Különösebben nem törődtünk azzal ki mit gondol, nem is néztünk senkire, másnak is van gyereke, találkozhatott effélével, még ha nem is látja be.

Persze ott megfogadtuk, hogy a közeljövőben ilyen bevásárlásra nem teszünk próbát. De amint azt mondani szokták, ha a lóról leesel azonnal ülj vissza, pár nap múlva megint elmentünk, de jobb tervvel készültünk. Amíg én Sárával játszóházazok a mallban, Apa bevásárol Matyival. A dolog első fele jól ment. Sacó csak akkor hisztizett amikor haza kellett menni, Matyi is felébredt, de kapott tejcsit (igen, egy csili-vili bevásárlóközpont padján sem szégyelltem megszoptatni, de kerültem a feltűnést, és igyekeztem hordozókosár által takarásban lenni - másnak valószínű kellemetlenebb a szitu mint nekem), majd vigasztalgattam ölben még egy kicsit és ahogy lehetett rohantunk haza.

Mai szöveg Sárától 3

2011-10-21T12:50:00.003+03:00

- Hol van az mivel a kislány nekem?

Fordítás: hol van az én olyan játékom amivel a kislány játszik? (A Nők Lapja egyik reklámjában van egy fejlesztő játék, amivel egy kislány játszik. Amikor Sacó meglátta, ő is elővette az övét, ami rég feledésbe merült, és 10 percet is eljátszik vele.)

Ejha, ez a magyar nyelv!

2011-10-21T12:42:00.003+03:00

Sacónk szépen, kerek mondatokban beszél, de azért a magyar nyelvtan rajta is kifog. Próbálkozásai:

- őt se ne = őt se

- ővel = vele

- én is nem = én sem

Tegnap nálunk vendégeskedett két barátnőm, és csodálkoztak, hogy Sacómanó (ha akar) nagyon szépen , illedelmesen, választékosan tud társalogni. Amikor ajándékokat adtak át neki és a testvérének ezt mondta: köszönjük, vagy amikor befejezte a gyümölcsevést: köszönöm a részemet, és még az üres tányért is kivitte és letette a konyhaasztalra.... Anya büszkesége. Persze a csajok anyát is megdicsérték, hogy jól nevelte lányát.

Az időmilliomos

2011-10-17T22:48:00.003+03:00

Én, mintha rengeteg időm lenne és nem tudnám mivel kitölteni, beiratkoztam a könyvtárba. Mert érdekelt a kirakatból egy könyv. A megyei könyvtár egyik fiókja van az utcánkban, szinte naponta elsétálunk a kirakata előtt, ahova jó marketinggel hetente más könyveket raknak ki, mintegy becsalogatván az embereket. Nálam működött a dolog. Lessingtől Az ötödik gyerek már rég érdekelt, ez egy Nobeles író, még nem ismertem.
Jó könyv, nehéz letenni, könnyű olvasni. Egyszerű, de megtud érinteni (főleg anyaként), egy sokgyerekes családról szól, ahová ötödikként megszületik egy beteg gyerek. Hogyan tovább? Ez számomra is csak ezután fog kiderülni, mert még csak a felénél tartok.

Mikor van rá időm? Hát a gyerkőcök elalvása után este (mert napközben sajna már nem alszik a tündérünk), vagy ha éppen Apa felment a nagy alól (értsd: elviszi Sárát valamerre magával) és a kicsi alszik, és elfogadható állapotok uralkodnak a lakásban. De visszatért régi szokásom is, a Nők Lapja olvasás. Amióta Matyi jött mindeniket elolvastam, még valamikor bébiSacóval olvastam hónapokig, aztán nem lett rá időm. Most nekem ez a "viciu", ahogy a román mondaná. Szerintem erre megfelelő szó nincs a magyarban, valójában nem szenvedély ez, amit a szó jelent, hanem valami egyéb, azt hiszem a román jobban kifejezi. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ennyit én is megengedhetek magamnak, minden féle szempontból. És honnan futja idő kettő mellett erre is? Azt hiszem állja a helyét a mondás: az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen...

Olvasós nap

2011-10-15T19:31:00.005+03:00

Megkönnyeztető pillanatoknak voltunk ma tanui. Sára "mesét olvasott" Matyinak. Olyan aranyos volt ahogy valamiket össze-vissza hablatyolt a Bogyó és Babóca egyik részéből.

Amúgy ma spéci nap volt, 40 percen keresztül olvastunk könyvet Sacóval, közben Matykó az ölömben elaludt és beletettem a kiságyba ahol tovább durmolt. Két dolgot kell észrevenni: 1. volt egy órám csak Sárával foglalkozni otthon, 2. képes volt 40 percig figyelni a történetekre és aránylag nyugton maradni. Két óra weekendes egyeseknek fagyoskodást (Anya), ketteseknek focizást (Apa), hármasoknak alvást (Matyi), négyeseknek játszást (Sára) majd ebédet követően hármasban maradtunk otthon a lurkókkal. Matyinak a délutáni ébrenléte zajlott, amit általában a délutáni alvás követ. Sára hívott könyvet olvasni és éppen volt időm, csak hát a kisebb nyekergett ezért vele az ölömben telepedtem le mellé olvasni úgymond mindkettőnek. Közben Matyi elaludt rajtam és akkor Sára is kellett fogja az egyik kezét... Miután Matyit betettem a kiságyba és ketten olvastunk tovább, Sacót is ölbe kellett vegyem, de nem akárhogy. Addig fickándozott, míg szembe került velem, a fejét a mellkasomra hajtotta, pont ahogy azelőtt Matyi aludt rajtam, még ha így nehéz is volt tartani a könyvet és nézegetni mindkettőnknek. Ezek a gyerekek, ezek a gyerekek...nem mondja, mert csak két éves és nem tudja elmondani, de a viselkedése mindent elárul.

Mai szöveg Sárától 2

2011-10-15T19:28:00.004+03:00

A ritka alkalmak egyike: Sárát felültettem a vécére, hogy pisikáljon. Kiléptem a fürdőajtó elé, mire ő:

- Becsukni az ajtót, intézem magam a dolgomat.

Nafene!

Ma a játszótéren szedett makkott. Elmagyaráztam, hogy ez makk és a malacok, disznók eszik ezt meg, na és azt is, hogy mi nem esszük meg, mert Sárát az érdekelte hogy kell megenni. Egy ismerős anyukának mutogatja a makkot, kérdezem tőle:

- Sára ez mi?

Gondolkodik:

- Bigyó.

Hát valóban szoktam mondani kis kerek valamikre, izékre, amiknek nem tudom a nevét, hogy bigyó, de ennek spéci tudtam, és el is ismételtük többször, hogy MAKK. De legalább a kiscsaj feltalálja magát, ha nem ugrik be a tökéletes megoldás, akkor kitalál valami hasonlót.

Mai szöveg Sárától 1

2011-10-10T21:22:00.003+03:00

Az előszobában bóklászik, én a szobában vagyok, a következő duma üti meg a fülem:

- Ejmegyek dojgozni, sajnos...

Elővette a húzható fa kerekes kacsáját:

- Gyeje kacsa, húzjak én...

A minap:

- Én dojgozok.

- Hol dolgozol?

- Hát munkába.

Kérésre

2011-10-09T11:20:00.004+03:00

Habár a Facebookon már van albuma a lurkónak, kérésre ide is felteszek képet.

Fürcsi!

A kis Matyó 1 hónapos

2011-10-08T21:07:00.002+03:00

...volt tegnap. Az idő - nekem legalábbis - gyorsan telik. Hát még csak most született, és máris egy hónapja! Sárával az első félév lassú volt és nehéz. Matyival gyorsabb és könnyebb. Eddig jobb alvó volt mint Sacó ebben a korban, és azt hiszem nyugodtabb baba is. Gyorsan telik, mert van amivel foglalkozni két gyerek mellett, még így segítséggel is. Könnyebb, mert már nem először csináljuk és mert például az utolsó négy éjszakánk egész jól sikerült, amikor ébredezett cicit kapott és aludt is vissza. De ez nagyon változó, soha nem lehet tudni melyik éjjel milyen lesz.

Sára vegyesen viselkedik, kapunk tőle hideget is meleget is. Nagy érzelmi hullámvölgyeket élünk át. Ha elmegyünk valahová és nincs Matyi ott, vagy ha van is, de alszik és Sárának van elfoglaltság, játszótér, játszótárs, stb. akkor tündérien viselkedik, minden rendben. Ez nem újdonság, főleg a kétgyerekeseknek. A bajok otthon kezdődnek, amikor kiabál, nem akar, durvul a kicsivel. Igen, mostanság az is van, hogy csupa szeretetből megszorongatja kezét, lábát, arcát. Felügyelet nélkül nem lehet őket együtt hagyni, max ha Matyi a kiságyban van, ami elég ritka, mert kezdett beállni nála a mozgásérzékelő. Kb. 5 percet bírja letéve bárhová, utána nyekereg, majd később sír is. Micsinájj, unja magát! Azt szereti ha a napi történések sűrűjében van, hallgatózhat-figyelőzhet. Nagy ritkán elalszik letéve csak úgy, de sajnos két hét sétálás után már rá lehetett szoktatni a babakocsis elalvásra. Amióta kijárunk vele a délelőtti 11-13-ig tartó séta alatt alszik. Úgy megszokta, hogy ma amikor nem volt kint, nem akart elaludni, nagy nehezen sikerült, de csak egy fél órára. Persze ahogy délután kivitte mama, rögtön szunyált végig kint a levegőn. És persze az ölben elalvást és cicin elalvást is nagy előszeretettel műveli, mint minden baba. Minap Sacó óriási nagy hisztis csatákat vívott mamával, míg én a kisszobában aludtam Matyival, az egész azért, mert látta, hogy bevonulok a kicsivel, aki rajtam aludt és neki ki kell menni és minket békén hagyni, hogy pihenjünk. Láttátok volna milyen boldog volt, amikor felkeltem és én tettem tisztába, bújós kedve lett hirtelen. Aztán elmentünk ketten busszal a varrónőhöz a város másik felébe és egész végig egy földre szállt angyal volt. Próbálok vele lenni csak, amennyit lehet. A múlt héten és a héten is voltunk csak ketten buszozni (imádja a buszozást és a buszokat), elmentünk Caritasos foglalkozásra ketten, együtt vásároltunk Bencének ajándékot a főtéren, ahová busszal mentünk és biciklivel, ma együtt voltunk Bence születésnapján, előtte templomban voltunk ketten esküvőn, együtt voltunk a varrónőnél, tegnap Apával hármasban voltunk a várban egy kiállításon és lötyögni. Voltunk már Matyi nélkül a Weekenden is. Ennél többet nem nagyon lehet, így se szeretem, hogy ilyenkor a fiú cumisüvegből eszik itthon, míg én odavagyok 1-2 órát. Ezután még ennyit se lehet csak csajos program, mert nem lesz aki otthon maradjon Matyival, tehát mindenhová vinnünk kell magunkkal, csak Apával maradunk két váltásra esetleg. Már várom, hogy akkora legyen, hogy hordozóba tudjam tenni, hátha segít, otthon például nagyobb szabadságot ad, hogy nem csak őt fogom, hanem közben valamit tenni is tudok. Ugyanakkor rossz lesz Sacónak látni, hogy a kicsi állandóan rajtam lóg.

Ami jó volt eddig, hogy kialakult egy napi rutin, program. Matyinál is már, pedig még kicsi. De most beállt a rossz idő, a séták elmaradnak vagy tolódnak. Plusz holnaptól nincs mamasegítség. Nagy változások elé nézünk e két ok miatt. De lelkiekben készültem a dologra, és gyakran mondogatom magamnak: meg tudjuk csinálni! Más is végigcsinálta, nekem is sikerül. Hogy mi? Hát két vagy több gyereket kis korkülönbséggel egyszerre nevelni, napközben egyedül lenni velük, több fele figyelni, és nem csak gyereket nevelni, de háztartást is vinni, négy fal között ülni energiával túlfűtött gyerekkel (jön a tél...) stb.

De amin már túl vagyok, és ez jó: szülésből fizikailag helyrejöttem, a melleim is hozzászoktak a szopizáshoz, a kisebb elkezdett rendesen nőni (heti 250-300 grammot) - ez miatt sem kell már aggódni, tehát vannak pozitív folyamatok csak észre kell venni.

Mint a gyárban

2011-09-29T17:25:00.002+03:00

Életünkben kialakult a nappali és az éjszakai műszak. Csak éppen a dolgozók nem váltakoznak. Nappal Sacó igényli a teljes figyelmet, mondanom sem kell: főleg az Anyáét. Éjjel pedig Matyink kezdett nem túl alvásbarát módon viselkedni. Mesélek.

A pozitív indulás után nagylányunk felfogta, hogy a tesó marad. Hosszútávon, és még mindig. Ezért viselkedése is ez szerint alakul. Legutóbbi bejegyzésem óta még több féle képpen kikívánkozik belőle, hogy itt valami nem oké. Igazából a kétéves szülinap volt a vízválasztó. Azóta Sacómacó nagyon akaratos lett, és most a tesóérkezés rátett még egy lapáttal: minden nap és egész nap nagyon labilis a hangulata. Soha nem lehet tudni milyen lesz a reakciója valamire, de általában a nem akajok, elszajadok a válasz. Fél órákba telik míg sikerül tisztába tenni, átöltöztetni, órákba míg valami kaját tunkolunk bele. Egy hete betegeskedik, orrfolyás, köhögés, de a szirupokat Andersent meghazudtoló mesékkel lehet csak bevetetni vele. Már mindent kitaláltunk és mondtunk, meséltünk neki csak éppen rávegyük, hogy egyen egy falatot, vegyen be egy csepp gyógyszert, engedje, hogy a sz..ros fenekét megmossuk, stb. Ilyen egyszerű mindennapos teendők. Legjobb fizikai fölényt elővenni: megkérdezed jösz kezet mosni? Tudod, hogy úgyis nemet mond. Akkor megkéred, hívod, hogy jöjjön. És persze akkor sem, tehát odamész, megfogod és becipeled a fürdőbe, miközben visít, hogy nem akarja. Ez minden nap így megy. A délutáni alvásnak annyi, 5 napja nem sikerül elaltatni sem anyának, sem apának, sem mamának, van hiszti, sírás, "kimejek, kimejek a szobából!' kiabálás, lefogás, mesélés, csitítás, simogatás, nem sorolom... és végül feladás. Most már a verekedést is elővette eszköztárából: ütött már apához, mamához és anyához is. Matyihoz még nem...gondolom azért, mert ő nem akar tőle semmit. A másik - három napja jelentkező - fura viselkedés: képes bármiért elsírni magát bármikor. Ha éppen lecsúszott a zokni azért, ha a széke nincs betolva az asztalhoz akkor azért, ha másik rajzfilmet akar nézni, akkor azért. Kis érzékeny mimóza lett.

És ezekről még mind úgy tartja a gyerekpszichológia, hogy normális ha egy kétéves így viselkedik ilyen helyzetben: arra megy ki a dolog, hogy felhívja magára a figyelmet, ha így viselkedik, akkor vele foglalkoznak. Persze ahogy valamit jól, szépen, első szóra csinál, akkor megdicsérjük, sőt amióta mama itt van kényeztetés is van felső fokon: játékbabakocsit kapott, tolható helikoptert kapott, új pizsamája is van, stb. Van egy-egy jobb fél nap is, amikor ügyes és "jó kislány", de elég ritka, félő, hogy mikor robban. Mindezt napi 14 órában éljük meg.

Utána jön az éjszaka. Sára ha elalszik, akkor húzza reggelig, ha megébred hamar visszaalszik. Mostanában előrébb hoztuk a lefekvés időpontját, mert nem alszik nappal, meg hát mi is kivagyunk estére; így fél 10-kor átlagban ágyban vannak lurkók, és mi is hamarosan. A Matyiműszak hajnalban van általában. Éjjel 3 óránként eszik, kivéve hajnalosan, amikor felébred és 2 órát ébren van, mondjuk 5-7-ig, vagy tegnap éjjel 3:30-5 között. Ilyenkor 15 percenként próbálkozom a cicin visszaaltatással, amíg sikerül.

Reggel 8 után lányunk költ mindenkit és folytatjuk a nappali programmal.

Kérdezhetnétek: mire számítottam? Hát erre is...és tudom elmúlik, és persze hogy megéri, és bármennyire is haragszom néha a nagyra, mindkettő ennivaló, főleg amikor meglepnek a következő jelenettel: ülök az ágyon, szoptatom a kicsit. Sára felmászik szembe velem, hurcolja maga után Petibabát. Felhúzza a blúzát a hasán, kérdi hol van a cicije. Megmutatom neki, majd ráteszi Petit arccal a cicijére. Olvadoztam, olyan édes volt. Vagy: altatom a nagyot este, már a csendes fázisban vagyunk, amikor minden mesélés lejárt, sötét van, háttal nekem fekszik. Matyi elkezd sírni a másik szobában. Nem folyamatosan, de fel-fel sír. Apáék csitítgatják gondolom. Nem megyek ki, várok, hátha Sacó elalszik. Egyszer megszólal: Matyi sír, anya menjél, hívjad mamát, alszom mamával. Úgy megsajnáltam. Tudom, hogy nehéz lehet neki, és az ilyenekből tudom, hogy próbál megértő lenni. Ma is mondta, amikor Matyó elkezdett nyekeregni, hogy "Matyi sír mama ölébe, anya menj vedd el". Jó múltkorjában a fiú a kiságyban nyekergett, Sacó felállt az ágy fiókjára és a rács szélébe kapaszkodva (így szokta nézni ha a kiságyba van Matyi) mondta neki: ne síj Matyi, anya hozza tejecskét és eszej.

De még azt is mondanám annak aki megkérdi mire számítottam, hogy "akkor" azt hittem Sára délután aludni fog, azt is hittem, hogy már szobatiszta lesz, akkor olyan jó, csendes gyerek volt... A kicsinél persze tudtam, hogy éjszakázással is jár egy újszülött, valójában nála nem tudok meglepődni még dolgokon, de biztos, hogy fogok. A terhesség alatt a kétgyerekes anyukák eléggé felkészítettek ezekre a dolgokra, de az ember mindig másképp veszi ha a saját bőrén tapasztalja. Viszont a mai napig azt mondják ezek az anyukák, hogy hiszik és meg vannak győződve arról, hogy hosszú távon megéri ez a csak két év korkülönbség. Ebbe kapaszkodok én is, és próbálom Apa tanácsa szerint lazábban venni a dolgokat, főleg a kétévesemmel, aki még csak kétéves és nem gondolkodik, csak ösztönből teszi amit tesz. Persze bizonyos helyzetekben nagyon is tud gondolkodni és nagyon okos, például ha megígérünk valamit, azt biztos eszünkbe juttatja. Kivéve ha el nem kezd kiabálni, hogy de most, de most akajom, ami egyre gyakoribb.

Fantázia ha beindul

2011-09-21T19:24:00.003+03:00

Sóstúrós péksüteményt eszegetünk Sárával. Jön a szokásos kérdések (mit csinál x, y?, ez-az mi?) egyike:

- Ez mi? - kezében egy darab péksütemény.

- Túrós süti.

- Ez mi?

- Túrós süti, mondom.

- Ez elefánt. Túrós süti elefánt.

...

Felkapcsolja a földre elhelyezett éjjeli lámpát, leül melléje, én is ülök közel a földön.

- Ég a tűz. Nézzük a tüzet.

Leülteti Peti babát az ölembe.

- Peti baba is nézi a tüzet.

Sacó és Matyó

2011-09-21T18:44:00.003+03:00

Mindenkitől a második kérdés: ...és Sára hogy viszonyul? (Az első a "hogy vagytok").

Ezért most elárulom, hogy Sára a tipikus kistesóm született jelenség jegyeit hozza (a családorvos szerint is).

Az első leglátványosabb az anyázás...na nem az a fajta, hanem az anya öltöztessen, anya vágja fel az ételt, anyával menjünk ide vagy oda, anya gyere játszani, anya hozza ide a banánt a kamrából - nem más, főleg ha anya éppen szoptat. Szerencsére elég kezelhető a dolog, sok mindent megteszek, amit nem tudok azt elmondom miért nem tudom éppen most vagy éppen még (például emelgetni azért nem mert fáj a hasam:) ), de mama megteszi vagy apa.

A másik a hisztike: nem akajom, akajom, de, de nem...főleg a mindennapi kis dolgokat nem akarja: enni, öltözni, pelust cserélni, kezet mosni, házicipőt húzni, egyáltalán semmit ami mindennapi rutin és mi mondjuk. Ez persze a korral is jár, nem feltétlenül a kistesó miatt. De van amikor annyira nyávog valami miatt, annyira akarja például, hogy ne a csőrös üvegjéből hanem a poharából ihasson, hogy elkezd sírni. Ezek a legnehezebben kezelhető viselkedésformák.

A harmadik típusú jelek: sírást színlel (néha még mondja is, hogy síjok mint Matyi), és bújik, fel kell venni, meg kell ölelgetni, vigasztalni.

A negyedik típusú jelek már pozitívak: bárkinek elmondja, hogy van testvére, a nevét, hogy milyen picike, anyatejet eszik, stb.

Én úgy látom, hogy nagy baj egyelőre nincs. Az öcsikével Sára nem agresszív, nem üti meg vagy ilyesmi, sokszor kérdezi hol van Matyi, mit csinál, odabújik hozzá, megsimogatja, megfogosgatja, puszilja, milyen pici, milyen kicsi, milyen édes, hogy alszik...stb. Van amikor nekirugaszkodik túlságosan, a mozdulatai túl vadak egy három kilós újszülöttnek, de hát ő már nagy és nehezen tud finom mozgásokat végezni, szóval kell a felügyelet ha például egy ágyon vagy egy szobában vannak ketten, és Matyi nem a kiságyban van. Mondani még nem mondott róla rosszat, például hogy vigyük vissza kórházba vagy nem szereti, vagy miért van itt Matyi, de azt hiszem azért nem mert még nem gondolja ezeket meg annyira, hogy ki is mondja, vagyis kicsi még hozzá. Ettől érezni még érezhet negatívan a kicsivel kapcsolatban. Persze lehet hogy a testvérféltékenységnek csak enyhébb formáját produkálja, csak később is így legyen, amikor majd Matyival is többet kell foglalkoznom!

Most csak úgy tudjuk megoldani az alvást, hogy Sára külön szobában alszik a megszokott helyén, mellette matracon mama, anyáék Matykóval hárman a nagy ágyban. Eddig egyszer mondta, hogy a nagy ágyban akar aludni, de könnyen lebeszéltük róla. Amikor azt mondta, hogy Anyával akar aludni, akkor bementem hozzá és én altattam el. Minden este és délután mama altatja, eddig jól elvoltak. A közeljövő két nagy feladatot hoz nekem: leszoktatni Sárát az altatásról, ideje, hogy megtanuljon egyedül elaludni, és leszoktatni a pelusról. Egyikkel sem nyomultunk még, kisebb sikereink vannak a vécézéssel, úgy tűnik a bilizés kimarad. Alvás témában a héten történt meg már egymásután többször is, hogy Sára felkel egyedül és kisétál a szobájából. Eddig ha megébredt mindig hívta Anyát vagy mamát. Jó lenne ha valahogy az önálló elalvás is beállna. Szerencsére éjjel nem ébred meg, tehát nem kell állandóan mellette lenni.

Türelem persze több kell hozzá mint eddig, de hát dackorszak meg testvér... Csak tudnám mi hogyan lesz ha már nem lesz mamasegítség?!

Mátyás

2011-09-20T19:26:00.000+03:00

Matyika és a kórházi napok

2011-09-20T18:13:00.005+03:00

Egy kedves rezidens újszülött orvos, aki minden hétköznap reggel megvizsgálta Matykót, rendszeresen így hívta őt: Matyika. A fiúka 2900 grammal született, 49 centivel. Megvagyok győződve, hogy amint Sáránál a 4-es szám, úgy Matyinál a 9-es jelent majd valamit az életében. Sacó 3400 gramm volt, 54 centi, és 4.-én született. Matyinál a súly-hossz mellé még a kilencedik hónap, szeptember jön be a képbe kilencesként.

Az úrfi nehezen jött bele a szopizásba, ha tudnátok hányszor hallottam a kórházi napok alatt: hát fiú, a fiúk lustábbak. Közhely, de lehet valami alapja. Én aggódtam, hogy kicsi, de a nőgyógyász és még sok nővérke szavának hittem, és elhittem, hogy nem kicsi, az a kicsi aki egy kilóval születik. Aztán meg azért aggódtam mert minden nap az esti mérésre Matyó nem hízott, hanem visszaesett. Erre azt mondták 3 napig okés ha visszafele megy a súlya. Na de negyedik meg ötödik nap?? Már sírtam. De valójában a gyerek összesen 140 grammot fogyott, ami még a születési súlya 5 százalékát súrolja csak, ez belefér a szabványba. Ugyanakkor ez miatt maradtunk egy nappal többet a kórházban. Valójában most nem égett a s..gem annyira a hazajövetelért mint Sárával, türelmesebb voltam, nyugisabb, de a körülmények azok borzasztóbbak voltak mint két évvel ezelőtt. Mármint a közkórházi körülmények, amiket most nem részletezek, ezek miatt vártam főleg a hazamenést, meg Sacó miatt, aki azt mondta otthon, hogy minden babáját Matyinak adja, csak anya jöjjön haza. Az 5 nap alatt 3-szor jött meglátogatni minket Sacc. Igazi meglepetés volt nekem, hogy állt és várt a sarokban az ajtó mellett, majd amikor észrevett akkor szaladt velem szembe és kiabálta, hogy Anya. Az otthoni teendőket és bébiszitterkedést baróti mama-tata vállalta, örök hálánk kíséri őket ezért, ha a kisebb hizása miatt igen, de a nagyobb jólléte miatt legalább nem kellett aggódnom.

Az ötödik napon egy nővérke, habár belsőszabály ellenes, de hozott egy cumisüveget, amibe fejtem és abból evett Matyi. 5 perc alatt behúzott 40 milit, amiből következtettünk, hogy nem az étvággyal van a baj és nem is a tejjel, mert van bőven, hanem a gyerek még nem kompatibilis a cicivel, vagyis még kicsi, nem tud jól szopizni, hamar belefárad, belealszik. Kicsit megnyugodtam. Aztán a 6. napon a gyerekorvos azt mondta mehetünk haza, nyugodjak meg, a gyerek nem esett sokat vissza, nincs semmi baja (még a fejét is megecozták), és kb. két hét kell neki amíg visszaszedi születési súlyát, de okosan hozzáfűzte: csak hetente mérjük (hogy ne idegeskedjek ugyebár), ha hetente 125 grammot hízik az neki már jó. Ehhez képest fiúnk egy hét itthonlét alatt több mint 200 grammot szedett már magára, valóban csak egyszer mértük meg amióta hazajöttünk, és már van egy kicsi tokája is, ami nem volt eddig.

A szobában ahol már születésnapjának a hajnalán együtt lehettem a babámmal (nem úgy mint Sárával, hogy két napig csak 3 óránként láttam 20 perc szopizásra) volt még egy anyu, aki 20 perccel előttem szült. Sokat dumáltunk, telefonszámot is cseréltünk, az egyik doki is azt mondta, hogy szint egyszerre születtek, ezek a gyerekek meg kell ismerjék egymást. Izabella is második gyereknek jött a családba a 3 és fél éves nővére mellé, igaz egy kilóval többet nyomott Matyinál, és már harmadik éjszaka kiderült, hogy hasfájós babóca, elég sokat sírt ha anyukája nem sétáltatta ölben. A másik anyuka a hírnök volt, akit a szülésem éjjelén kiszalajsztottam Apához, hogy szóljon: most szülök. Szegény csak másnap reggel szült. Kicsit kínais csaj, fekete jéger, lila blúz, sárga műpapucs, 22 éves, casnicö...gondolom fele-fele volt, mert volt akivel románul beszélt telefonon, de az apjával például magyarul. Nem lett volna vele más gond csak kettő: alig lehetett érteni mit mond, mert nem artikulált, mintha állandóan puliszka lett volna a szájában, de a másik talán még nagyobb baj volt: amint felfedezte, hogy az állítólag csak pénzbedobás esetén működő plazma TV a szobában pénz nélkül is működik, Acasa TV-t kellett nézni ha akartál ha nem, vagy legalábbis a háttérbe ment, ha nem is néztük (néha ő sem mert belealudt vagy kiment éppen a szobából 10-15 percekre - rájöttünk, hogy cigizik a budiba, aztán bejövet befújta magát valami sprayjel, hogy ne érződjön). Általában lehalkította, de még éjjel 1-kor is világított a bazi nagy képernyő (a 17 órás PRO TV-s híreket persze felhangosította és a ki csal meg kit témájú gagyi műsort is). Persze nem kérdezett meg senkit mit nézzünk, vagy zavar-e ha nézi, és elég gáz volt, amikor bejött egy orvos és látta, hogy na ezek igen anyukák...majd telenovellákon nő fel a gyerek. 2 nap spanyol meg román szappanopera után - amikor már gondolkoztam, hogy mondjam meg, hogy engem zavar - megszűnt az adás, egy tévécsatorna sem ment hiába kapcsolgatott. Az én szerencsém.

Matyi nem sárgult be, mint Alexandru (Esmeralda gyereke), és semmi különleges ismertetőjelet nem véltem felfedezni rajta. Sacónak volt egy piros folt a nyakán hátul, ami később kifehéredett, most már nagyon halvány és már a fején van, haj nőtte be.

Még pár infó a ma éppen két hetet betöltő manóról: nem sokat sír, ha igen, azt se túl hangosan, simán túllehet beszélgetni. Inkább csak nyekereg, panaszkodik, sírni akkor sír ha már nagyon baj van, vagyis cici kell. Az éjszakák egyelőre jól sikerültek, háromszor eszik és alszik is vissza. (Persze tudom, hogy még csak újszülött, számítunk rosszabb éjszakákra is majd. Tegnap éjjel például másfél órát nyekergett, ilyen eddig nem volt.) Egyelőre nem hasfájós, de még ez is változhat, ne szóljam el magam. A vizet nagyon szereti, öltözés közben sem sír. Eddig kétszer pisilt kukkóba váratlanul öltöztetés közben :)

Legyünk humorunknál...még szülés közben is!

2011-09-17T17:56:00.010+03:00

Eddig nem tudtam gép elé ülni - szó szerint - de most elmesélem a sokak által rég várt történetet. Férfiak és laikusok kihagyhatják ezt a bejegyzést.

A nagy hír: családunk legkisebbje kedden éjjel, de már szerdán dátumilag, szeptember 7.-én 00:35-kor látta meg a szülőszoba lámpafényét. Apa szerint a gyereket már 00:25-kor hallotta sírni. Azt mondom egyezzünk ki fél 1-ben.

Aznap délelőtt a szokásos délelőtti játszóterezést ejtettük meg Sacóval, egy ismerős anyuka megjegyezte a játszótéren, hogy le van ereszkedve a hasam. Kérdi beállt a gyerek? Mondom én nem tudom, nem vettem észre. Aztán később otthon nézegettem lefele, és tényleg mintha lentebb lenne a hasam. Estefele már nem igazán éreztem magam jól, a román azt mondaná ün apele mele. Sok minden egybevágott, így utólag rájöttem, minden úgy alakult, hogy készítse az eseményt, ami végül bekövetkezett. Például az, hogy Sára a délutáni alvásból későn ébredt ezért lekéstem a kismamatornát, amire úgy zsigerekben nem is volt kedvem menni. Mert ha még tornásztam volna is aznap...ki tudja mi lett volna. A szülés így is gyorsvonatszerű volt.

Fél 7-kor elindultunk Sacóval bicajjal a szokásos sétánkra, de egy kis zápor hazakergetett. Ez is pont idevágott, menj ülj otthon mert nagy éjszaka lesz a mai! 8-ra hazaért Apa, és így pont lekéstük a varrónőt, akihez 8-ra kellett volna elmenni, de ez sem jött össze erősítvén azt, hogy OTTHON KELL MARADNI, NEM SÉTÁLNI! Én már leginkább csak feküdtem volna, olyan sehogyan sem éreztem magam, Apa látván nem éppen viruló állapotomat el sem ment meccset nézni barátokhoz, majd a második félidőre, addig legalább a sáralefektetés megtörténik. Abból se lett semmi.

20:30-kor elindultak valamiféle fájások. De nem voltam benne biztos mik ezek, lehetnek csak olyan előjelek, annyira nem fájt, hogy ne bírtam volna...felhívtam gyerekgyógyász terhes már egy gyerekes Benceanyukát: ezek csak josló fájások, ülj nyugton, pihenj, aludj, éjjel elmúlik. Igen-igen, de azért gyorsan Sárával összepakoltuk az én kórházi culámat is, ha majd futni kell legyen meg, a gyereké már régebb megvolt. Kb. 10 percben egy fájás volt, pár másodperces, még nem rendszeresen, de hang nélkül görnyedés nélkül lehetett tűrni. Apa elkezdett nagyon izgulni, én csak féltem, hogy nehogy valami gond legyen, nem igazán akartam hinni, hogy alig betöltve a 38. hetet már jöhet Matyó, aki fiú, és köztudott, hogy a fütyisek szeretnek bent ülni. Megvacsoráztattuk Sacót, Apa kérdi menjünk, én nagy bátran: á ne, még elaltatom a gyereket, egyszer ez legyen rendben. 10-kor le is fektettem, meseolvasás, villanyoltás, mesélgetés, szokásos altatási procedúra. Nagyon nehezen aludt el, érezte, hogy itt lesz valami, többször hozzám bújt, megszorította a nyakamat, ölelgetett. De aztán 11 fele belealudt. Nekem már 4-5 percenként voltak fájásaim. Ahogy kijöttem a szobából mondom Apának menjünk. Ő már a meccsre sem tudott koncentrálni, izzadt hideg tenyerekkel várta, hogy mondjam mi legyen. Amíg én tusoltam (Judit barátnőm szerint tiszta hülye vagyok, jó hogy nem szültem meg otthon a kádban a meleg víz hatására!) lebeszélte bébiszittert, aki meg is jött kedves kolléga-barátnő személyében. Akkor már a fájásoknál meg kellett állnom, lélegeznem mélyeket, görnyedtem is. Az autóban a kórházig még 3 fájásom volt, egyre gyakoribbak. Mondjuk a kapusnak jöttünk, hova parkolhatunk, engedte, hogy jó közel a bejárathoz megálljunk, de kérte, hogy apuka jöjjön hamar és vigye el az autót onnan.

Az ügyeleten persze várni kellett, közben a folyóson sétálgattam, görnyedeztem, Apa mondta menjél be, én: áh, nem illik. De aztán 10 perc várakozás után bekopogok: elnézést, bocs, a zavarásért, de nekem éppen nagyon fáj, és jó lenne tudni mi van, 39. hét. Az aszisztens: mi lenne? Én: hát ha valami baj... Még mindig nem hittem el teljesen, hogy most fogok szülni. Megvizsgált doki, elkezdtek papírokat kitöltögetni, és akkor leesett, hogy most akkor szülés következik. A papírprocedúra még legalább 10 percet tartott, nekem egy örökkévalóságnak tűnt több fájással kisérve és itt kezdődött a móka. Néha bebújtam a nőgyógyászati széket takaró függöny mögé, lihegtem, hajladoztam. A nővér bekukkint: mit csinál ott, nehogy nekem elkezdjen nyomni. Jó, jó, nem nyomok. Lehívtak a szülészetről egy ápolót. Üldögéltek, írogattak, ilyen kérdések: mikor kezdődtek fájdalmak, hol dolgozik, betegségek, mikor szülte elsőt, hány kilóval, kérdések vérről, apáról, stb. Azt hittem sosem lesz vége. Aztán egy aláírás, átöltözés. Közben kérdeztem dokit a tágulásról, van-e, nincs-e, mekkora, nem válaszolt, mert éppen valamit kérdeznie kellett. Aztán csak úgy véletlenül amikor az ápoló érdeklődött az asszisztenstől, hogy akkor most itt mi a helyzet éppen, az odamondja, hogy 7 centi (!!). Értitek: beértem a kórházba és 7 centis voltam már, amit csak úgy mellékesen tudok meg... Mondom hát ezt mért nem mondják, azért, hogy még jól dolgozzak rá a dologra? Asszisztens: mit akar rádolgozni? Hát nyomni vagy ilyesmi. Erre kacarásztak mind. Megbeszélték, hogy előkészületekre (értsd beöntés, epilálás) már idő nincs, de lekérdezték, hogy rendben vagyok-e ilyen téren, mondom igen, készültem mint rendes diák, tanulva első spontán (=ugyancsak hamarabb jött) szülésemből.

Tolókocsira fel, liftbe be, még pár keserves fájás, de valójában még akkor is úgy gondoltam, hogy tűrhető és lesz ez nehezebb is. Tudni kell, hogy a nagykórházban liftesnénik vannak gombnyomogatásra beültetve a liftekbe. Mondja néni: levert vagyok, mire én: csak álmos (így éjjel 12 tájban). Nővér: majd alszik utána. Apa: majd alszik 10 év múlva. Mire én: akkor sem, anyukám azt mondta amíg éjjel a gyermek a házba be nem ért nem alszol igazán, aztán 15 évesen ki tudja mikor jön haza? Liftes néni poénja: ejha, még meg sem született s már arra gondol mi lesz 15 év múlva! Mindenki röhög.

Szülészetre betoltak, mondom apának maradj itt kint, mindjárt telefonálok ki, hogy mi van. Szerintetek volt időm egyáltalán megkeresni a telefonom? Szülőágyra fel, majd le: 9 centi. Még egy kicsi van a szülésig, nem sok, de van. Na aztán az a nem sok éppen két perc volt. Ágyba lefeküdni, eltelik fél perc, hoppá egy nagy nyomás, jön itt minden. Kétfelől két karomnál fogva felkaptak, még a papucsomat sem volt idő felvenni, úgy mezítláb "rohantunk" vissza a másik szobába, a folyóson egy kismamának még odakiabáltam, hogy menjen ki és mondja meg a férjemnek, hogy MOST SZÜLÖK. Asztalra fel és már csak tolófájdalmak voltak. Megjelent a szülésznő, talpig beöltözve, dzsuvás kesztyűkkel és köpenyben, épp most fejezett be egy másik szülést. Rohamtempóban átöltözött. Vaciláltak pár percet a telefonba, hogy a nőgyógyászom akivel le volt beszélve, hogy bejön szülésre valójában jöjjön vagy már nincs értelme, kérdeztek engem: hát ha úgy látják minden rendben van akkor nem muszáj bejöjjön - mondom, de aztán ő úgy döntött mégis jön. 5 perc alatt bent volt, de akkor már a gyerek nagyon úton volt. Kb. 4-et nyomtam olyan igazit, kettőhöz még ordítottam is. Doktornő: ja ne kiabáljon, meghallja kint a férje. Én: nem baj, ismer. A második ordításnál: doamna Kovács, dar förö strigöturi! Jó, jó mondjátok csak, ha tudnátok milyen jól esett - gondoltam magamban. És valóban. Az első szüléskor nagyobb önkontrollom volt, de most azt mondtam magamban ette fene, kiabálok egy kicsit. Olyan jól esett, úgy éreztem sokkal több erőm van így, hogy hang is jöhet ki belőlem. Aztán amikor nagyon rossz volt már, mondom a dokinak meghalok. Mire ő: oh dehogy, hát van még egy nagyobb is otthon akit fel kell nevelni. És igaza lett, nem szakadtam bele. S azzal meg is voltunk. Első szavaim mikor megláttam: milyen kicsi! Sáránál a "milyen lila" volt. Ezeket fontos megjegyezni. :) Aztán az első hozzá intézett szavaim: nagy orrod van, pont mint apádnak. Szépen fogadtam a fiam?

Varrásnál még egy kicsit elcsevegtünk a dokival. Mondom: férjem azt üzeni szűkre szabja, meg azt is, hogy a szájamra is kéne vagy két öltés. Persze kacagott. Azt mondta: hát a férjének most már fia van, tehát menye is lesz, ilyeneket már nem mondhat ezután. A sok poén közben kértem egy második helyi érzéstelenítőt is, mert akármilyen vicces is volt ez a vajúdással egybevett összesen 4 órát tartó szülés, azért nem nevezném leányálomnak. Az jött be amit sokaknak mondtam, amikor könnyű szülést kívántak: könnyű szülés nincs, csak rövid, úgyhogy inkább rövidet kívánjanak, fájni amúgy is fáj. A sok jókívánságnak meg is lett az eredménye. Tartottam az "általában" -t: általában a második szülés hamarabb megy az elsőnél, de persze ismerek kivételeket is. Nem mondom, hogy könnyebb volt mint az első, de sokkal rövidebb, intenzívebb is, jobban sikerült átélnem és átéreznem, aminek nagyon örülök. Összességében ez is pozitívan maradt meg bennem, a vesekrízisemnél mindenképp jobb volt. Fél óra múlva hozták a kétszeres 10-es Apgaros Manót szopizni.

23:30-ra értünk be a kórházba, 00:30-kor jött a lurkó. 1 órakor Apa el is ment, az autó mellett a kapus kérdi, hogy na minden rendben? Igen, csak közben szültünk egyet.

A rövidfilmfesztiválra is benevezhetnénk a sztorit, egy jó kis francia pörgős filmnek képzelem el. Összességében nem nagyon volt időnk filózni, gondolkodni, jöttek a dolgok sorban egymás után ahogy kell, minden a maga rendjén, és ez ez így volt jól, 10-kor még gyereket altatni, két óra múlva gyereket kitolni.

És ha valaki megkérdi milyen volt a szülés, csak annyit mondok: vicces.

Kecseti kiruccanás

2011-09-06T17:59:00.011+03:00

Egy kéthéttel ezelőtti bejegyzéssel adós maradtam...

Képekben és rövidre szabott szavakban

pénteken odaút, pancsolás, lecsózás, vinetesütés, hússütögetés, szombaton udvaron bóklászás, focizás, trombitálás (igazából harsona), Udvarhelyen parkban motorozás, játszóterezés, nagyszülő kinézetű idegenekkel kokketálás, trendlopás nagy csajoktól, fincsi-krémes fagyizás, már kilenckor alvás, vasárnap pakolászás, takarítás, hazaút

A 25 hónaposról

2011-09-06T17:35:00.003+03:00

Sacó 4.-én múlt 25 hónapos. Jó érzés még így számolni, mert még egy kicsit az én kisbabámnak tarthatom, hamarosan az én nagy lányom lesz.

Egy kis beszámoló a 25 hónapos létről:

- kb. 13 kiló

- 88 centi magas

- 16 foga van

- 86-os ruhát hord

- 23-as cipőket visel

- a takarót nem tűri magán, hálózsákba szoktatás lesz újból ősszel, trükkök kitalálásával foglalkozom, hogy mi lesz ha nem akar hálózsákban aludni. Utálom a testvérösszehasonlítgatást, de az egyik trükköm a "nézd csak Matyi is milyen szépen alszik a hálózsákjában..." Persze nem túl értelmes dolog egy kis hetekig alig mozgó babzsákot hálózsákba tenni, amikor még elfordulni sem tud, nemhogy kimászni a takaró alól, de ő majd legalább nem tud vissza nemakaromozni és jó példát mutat. Ja, és kétévesnek való hálózsák keresésével ne foglalkozzatok, ritka mint a fehér holló. A gyártók azt hiszik a gyerek csak 18 hónapos koráig mocorog álmában. Varratni kell.

- néha wc-be végzi a kis dolgát

- mindent megeszik, de vannak kedvencek, például gyümölcsben a szőlő

- mindent megiszik, de van a kedvenc: Tedi

- utálja a pelenkázást, fejmosást és öltözést

- szeret bújócskázni, nem lehet elégszer megkeresni a takaró alá elbújt Sárát, aki - ha kérded hol van - készségesen el is mondja, hogy itt vagyok.

- tudja, hogy nem megyünk be a szobába cipővel, az úttesten átmenéshez meg kell fogni a felnőtt kezét, és egyéb kisebb szabályokat

- általában naponta kétszer sétál, játszóterezik: délelőtt és délután

- alvás: este 10, 10:30-tól reggel 8, 8:30-ig. Nappal egy nap igen egy nap nem. Az utolsó hét így alakult: szerdán igen, csütörtökön igen, pénteken nem, szombaton nem, vasárnap igen, hétfőn nem, kedden igen. Ha igen, akkor 2, 2 és fél órát 3:30, 4-től 6-ig. Kötelező az altatás, ami az egyik legnagyobb problémánk, és nem tudjuk hogyan szabaduljunk tőle: 30, 40 percet, de akár egy órát is tarthat.

- hajat eddig egyszer vágtunk neki 12 hónaposan, most kis göndör fürtjei vannak, amiket nem merünk levágni, nehogy kiegyenesedjenek. A bretonja is volt levágva egyszer.

- tévé tetejéről levesz simán bármit, de főleg a távirányítót és néha hangjelzéssel ("bekapcsolom a tévét") máskor hangjelzés nélkül bekapcsolja, leül eléje és nézi. Kb 5 percet, szerencsére. Rajzfilmet annál többet követel: naponta egyszer, max kétszer néz. Újabban Tom és Jerryt, de még nem köti le túlságosan. Viszont Bogyóékból több részt is képes megnézni egymás után, a napokban vettük észre, hogy kívülről tudja a szövegét, de nem csodálkozom - ahányszor végignézte őket! Az Arany Lacinak (elnevezése szerint "jaci hallod-e") és az Altató ("bajázsos") verseket is fújja velem együtt.

Testvéri közeledés

2011-09-06T17:28:00.002+03:00

- Szia Matyi. Hallod mondok neked.

Ez hasi simogatás közben hangzott el, meg az is, hogy édes Matyi, szép anya, szép sára, mindenki szép, sok ember szép... Vagy Matyi hajja Sája mit beszél...

Elég gyakran figyelem meg, hogy ha nincs hallgatóközönség, akkor Sacó ertelmesen halandzsázik. Azért értelmes, mert a szavaknak van értelme, meg kérdez-felel stílusban beszél, de valójában úgy rakja össze a szavakat, hogy számomra nem sokat jelentenek. Altatás közben (!) (én már háttal neki tettetett alvó állapotban, ő a hátam mögött beszél): ...orgona? nem...virág?...nem... virág a repülőn fent az égen?...

???

A problémákról is...

2011-09-04T17:25:00.006+03:00

A játszás a kétévessel megvolt, csakhogy mintha nem a mi kétévesünk lett volna. Kis üröm az örömben, mármint abban, hogy Sacó hazakerült: az az érzés, hogy milyen fura, más, nagyobb, stb. Apa is megjegyezte: mintha most vettük volna örökbe. Pedig csak két hetet volt távol. Első nap az ismerkedésről szólt, felfedezte a szobáját, a játékait, a lakást, az új szekrényét, az új helyzetet és minket. Szófukarabb volt. Nem volt olyan nyitott mint eddig, nem mesélt, nem volt olyan közvetlen, nem járt a szája ha kell ha nem, nem volt olyan közlékeny. Meg is ijedtem. Valószínű ezért távolságtartóbbnak érzett ő is engem. Habár amikor bejött az ajtón és meglátott széles vigyor ült ki az arcára.

Ezt még tetézte az a két hete kialakult szokás, hogy szótagokat ismételget, a szavak első felét, magyarán dadog. Az első 3-4 nap elég szörnyű volt. Rosszabul beszélt mint amikor elment. Persze a dolognak utánaolvastunk és utánakérdeztünk. Volt aki/ami nyugtatott, volt ami csak még izgatottabbá tett, főleg az ellentétes vélemények: 1. 5 éves korig a gyereket nyugodtan hagyjuk dadogni, addig logopédus sem foglalkozik velük, a beszédfejlődésben vannak visszaesések, lelki okai vannak, amik elmúlnak, kinövi, várjunk legalább hónapokat, és ha nem múlik csak akkor foglalkozzunk vele. 2. Minél hamarabb utána kell járni a dolognak, mert minél hamarabb próbáljuk orvosolni, annál könnyebb helyrehozni a bajt. Na most akkor mi legyen?

Amikor telefonon beszéltünk vele csak, akkor is észrevettem, hogy valami nincs rendben, de így élőben még jobban bántott a dolog. Legtöbb helyen azt írják/mondják a szülő maradjon nyugodt, hagyja figyelmen kívül a dadogást, legyen türelmes a gyerekkel, hallgassa meg, ne szóljon közbe, ne javítsa ki. Könnyű ezeket mondani. Persze a gyerekkel türelmesen viselkedtem, mindent leírás szerint, de a lelkiállapotomon nagyon nehéz változtatni. Néha még pityeregtem is. Tudtam, hogy a korához képest nagyon jól beszélt, tehát egy kis visszaesés mit ronthat, de akkor is: már mondatokat is alig mondott, leginkább csak szavakat, azt is jóval kevesebbet, leegyszerűsített mindent. Az "anya gyere be szobába" helyett csak odajött megfogta a kezem, húzott és "menjünk". Bármi baja volt csak "anya, anya, anya", ebből is az első hangot jó sokszor elismételve. Nem mondta már köszönésképp a "szejusz és a nevet" hanem csak a sziát. Köszönést és megköszönést is csak akkor mondott ha felhívtam rá a figyelmét. Valószínű, hogy érezte nem megy túl jól neki a beszéd, vagy valami baj van és ezért nem kommunikált annyit, nem köszönt stb. A jelenséget sokat elemeztük. A legnyilvánvalóbb változások, amik miatt kialakulhatott a dadogás (pszihológus is megerősítette): a kistestvér érkezik téma, nélkülünk volt (még akkor is ha szerető környezetben, de ez változás neki), és akár a bilitéma is. Tudja hogyan kéne, de még nem igazán jön neki magától a dolog, ezért ellentétes érzelmei vannak a dologgal. Ha a tesót el is fogadja látszólag, simogatja, beszél hozzá, ez neki nagy lelki élmény, amit fel kell dolgozni, stb. A gyerekbe akkor is van szorongás, ha nem látszik rajta. Nem vittük el logopédushoz, mert azt mondtunk várunk még, hátha változik a helyzet, és gyerekpszihológushoz se, mert úgy gondoltuk adunk még magunknak időt, és mert legtöbben azt mondták ebben a korban korai még szakemberhez fordulni, és a nagy családi izgalmak közepette (tesóügy) nem lesz úgyse energiánk koncentrálni még erre is, ne hozzuk még ezt is be Sacó életébe.

Ha nem is mutatod, érzi, hogy aggódsz, nyugtalan vagy, máshol járnak a gondolataid, valami nincs rendben. Ezen volt nehéz változtatni, de sikerült. Valójában csak időre volt szüksége neki is és nekünk is, arra, hogy újra megszokjuk egymást, a házirendet, és legyünk együtt, közös program stb. És már nem is beszél olyan nehezen. Megeredt a nyelve, mond akkor is ha nem is figyeljük, sokat beszél. Már egy hete itthon van, és ez az egy hét róla szólt, meg a kiscsaládról.

Azért is aggódtam nem túl sokat beszéltünk-e neki Matykóról vajon, de amióta visszajött leginkább ő emlegeti, mi nem erőltetjük, csak ha megszólítja, vagy a hasat akarja simogatni. Illetve kérdezte ez-az mi az, kié (mózes, pihenőszék, kisruhák), ilyenkor persze beszélünk a tesóról. A bili témát is múlt héten hanyagoltuk, gondoltuk ne tetézze a dadogós problémákat. Most már egy kicsit kezdtünk jobban ráhajtani, de nem erőltetjük, csak megkérdezzük, hogy akar-e ráülni. Ha ő kezdeményez, akkor mindig a wc-t választja, veszi az ülőkét, ráteszi, ráültetjük. Az esetek 90 százalékában semmi sem történik, max egy purci, de ma pisikált. A pelusok egyre inkább szárazok maradnak, ami azt jelenti -azmellett, hogy jól feldolgozza a folyadékot -, hogy sokat bírja bent tartani a vizeletet, összegyűl, nem folyik ha kell ha nem. Valószínű azért is mert most már nagyobb.

Úgy tűnik minden visszatér a normális kerékvágásba. Manó már csak néha izgalmában dadog, vagy amikor felkel és még kómás-álmos, ha telefonon kell valakivel beszéljen. Érdekes, ha ő immitál telefonbeszélgetést (a kezét a füléhez teszi és beszél bele olyasmiket amit a nagyoktól hall) akkor nem ismétli a szótagokat.

A kecseti-udvarhelyi hétvége is jót tett mindhármunknak, megbizonyosodhattunk, hogy Sára még mindig Sára: könnyen idegenek kegyeibe férkőzött, "kokketált" mindenkivel, nem szégyenlősködött. De erről egy következő bejegyzésben.

Láblógató Sáravárás

2011-08-29T14:32:00.004+03:00

Sáramanó ma érkezik két hosszú hét után haza. Lehet túldramatizálom az egészet. Mi van ha nagyon indifferens lesz hozzánk, az egész hazajövetellel? Végül is nem is tudom mit várok el tőle. A dolgok akkor alakulnak a legjobban ha nincsenek elvárásaink és nem számítunk semmire. Tuti sokat változott két hét alatt. Biztos már nagyobb, és ügyesebb is, elmondások szerint legalábbis. Gondolom nagyobb, mert az evéssel sosem volt gond, a két hét alatt is jól evett, és mert a kicsik hamar változnak, nőnek; ügyesebb az elmesélések alapján: utolsó éjszaka dédimamánál aludt, mert mamának munkába kellett menni reggel, és hogy ne kelljen felkölteni, meg dédi se ingázzon a negyedik emeletre ez volt a legjobb megoldás. Kicsit féltem hogy marad el éjjelre dédimamánál, de miután fel volt készítve, hogy dédinél lesz az alvás a nagy ágyban és mama próbálta altatni, Sára hozzáállása ez volt: nem Ágómamával alunni, dédimamával. És kiküldte mamát a szobából. Éjjel sem ébredt meg. Na ennyit az új helyekről, és félelmekről, hogy "jaj ha nem tud elaludni ott". Ma reggel is száraz volt a pelus, a bilikébe pisikált amikor felkelt. Mondom, hogy ügyesebb mint két hete! Ha valakinek eszébe jutott volna: hány bilije is van Sacónak, vagy hurcoljuk a bilit egyik mamától másikig... hát nem. Sárának éppenséggel három darab bilije van. Itthon egy egyszerű fehér, kiselefántos lehuzival. Ez a legunalmasabb. Baróti mamánál székes, mondhatni trónos bilije van, piros fehérrel. Ma derült ki számomra is, hogy dédimamánál is van egy piros bilije. Szentgyörgyi mamánál virágos-cicás vécéülőkéje van, mama úgy gondolja a bilifázis kimaradhat.

Miután kibeszéltem magam a nagy és ügyes lányunkról, aki azért nagyon akaratos is: nem akarja felnőtt kezét fogni az utcán, sokmindent ededül akar csinálni, ha fáradt képes a járdaszegélyre leülni és ott pihenni, fél órát tudja nézni a halacskákat a parki dísztóban, és meg sem hallja ha hívják... egy kicsit az én hétvégi aranyéletemről is mesélek.

Egy barátnőm nagymamájánál voltunk vidéken, ahol volt kényelem, kiszolgálás, élmény, pihenés, sok bió kaja. Szóval három napig ültem a szőlőlugas alatt, vagy éppen pokrócon feküdtem a barackfák alatt, szívtam az ágak közt átvergődő talán utolsó igazi nyári napsugarakat, és bebizonyítottam, hogy még képes vagyok két nap alatt kiolvasni egy könyvet (évek óta nem volt erre példa!), sőt egy Nőklapját is ki pár óra alatt. Vagy házi csirke húslevest szürcsöltem házilaskával, mellé még langyos házikenyeret ettem a cseresznyefa alatti asztalnál, ahonnan minden széllibbentésre potyogtak a levelek asztaldíszítés -képpen. De egyáltalán nem zavart. Hogy is zavart volna amikor 70 négyzetméteren sétálva csemegézhettem gyümölcsfákról barackot, szedegethettem szőlőt és hullás nyári almát, igazi házisüteményekkel és kalácsszeletekkel kényeztettem magam, csirkepaprikást reggeliztünk puliszkával, legalább 20 féle virág vett körül a kertben ahol a nap 80 százalékát töltöttem: rózsák, kardvirágok, lóc, nőszirom, őszi rózsa, stb. Nem mellékesen a természet lágy ölén tusoltunk amikor felfrissülésre volt szükségünk: napmelegítette vízzel a ház végében kialakított helyen egy deszkán állva, függönytől takarva mosakodtam és közben a közeli domboldalt, erdőt bámulhattam. Az volt az igazi felfrissülés ha még egy kis szellő is libabőrösre fujdogált.

Ezzel készültem én Sacó fogadására, pihenéssel. Persze tegnap már hazajöttem, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a házban tegnap és ma. Még csak egy utolsó mosás, egy kis porszívózás-portörlés, piacolás, főzöcske, rendrakás, sőt ma még szőnyegből foltkivevés is belefért a programba. De volt időm szépen sorban mindenre, úgyhogy nem hullaként fogok este játszani a kétévesemmel.

Unokatesó is 2 éves lett!

2011-08-25T21:29:00.007+03:00

Ezt a rajzfilmet küldjük Tisdedő születésnapjára. Nőjj nagyra Gergő lurkó és boldog gyerekkort!

Aki olvasni szeretné, hogy mit mesél egy kétéves a cseppet sem unalmas életéről, és még képeket is nézne hozzá, az ide menjen: nagygergo.eu

WC ügyek

2011-08-25T20:55:00.002+03:00

Sacó ma pisikált, később kakált a WC-be, saját kérésre, hozzáfűzve: mint a nagyok... Látta a példát mamától, aztán maga tette fel a virágos gyerek WCülőkét és produkálás után megkérdezte: mi ez? Esetenként csoj-csoj vagy kaka volt.

A történtek után mama a sikeren felbuzdulva csak bugyikát adott rá, amibe tisztességgel bele is pisilt. Szóval az ügy akadozik, de jó úton halad.

Pocaklakónak szentelt idő

2011-08-24T19:17:00.003+03:00

A hét hátralevő része a pihenésről szól nekem, feltéve ha minden terv szerint halad. Ehhez jó kezdés volt a mai nap. (Apa ezerrel dolgozik pár napig egy kis pluszpénzért.)

Azt hiszem már nem sokaknak titok az információ, miszerint - múlt heti nőgyógyász általi harmadrendbeli megerősítés után - legújabb pocaklakónk hímnemű és a nevét is megtaláltuk már hónapokkal ezelőtt: Matyi. A szerzők a változtatás jogát fenntartják, de kevés esélyt látnak rá. Főleg, hogy már kétévesünk kis eszébe is beszivárgott az infó: reggeli ébredezés közben felhúzza a hasamon a pólót, megsimogatja a pocakot mondván: Szejusz Matyi! Saját kezdeményezésből teszi.

Nos a mai nap második felét a jövevénynek szenteltem. Először is kapott pihenést, csak feküdtem és tévéztem meg olvastam. Aztán kapott krémes simogatást, és még beszéltem is hozzá, amit ritkán teszek. Kicsit bánt is, hogy Sárával többet dumáltunk, mindkét szülője, de a helyzet ezt hozza magával. Persze gondolatban sokat foglalkozom vele, meg a kétgyerekes léttel. Aztán klasszikus babazenét hallgattunk (múlt héten egy kicsit még a klasszikus-gitár fesztivál programjába is belehallgathatott). És még terhesség-szülés-babagondozás témájú írásokat is olvastam, amire mostanság ugyancsak nem sok időm jut, de jól esett felfrissíteni információkat. Terhesiskolába is hetente egyszer eljárok, a tornáért is, de az elméleti felkészítőért, és leginkább azért, mert úgy érzem ilyenkor tényleg csak az egyik gyerekemé vagyok, miatta van, rá gondolok, vele törődök, ráhangolódok. No meg kicsit büszke is az ember a sok első gyerekes kismama között, hogy hozzájuk képest már valamivel több vagyok, legalábbis több dolgot éltem már át, persze nem egyedül vagyok ezzel ott, van aki a harmadik terhességével jár. Ne nézzetek nagyképűnek, már volt, hogy kérdezgettek dolgokat és mondtam, hogy én nem akarok észt osztani (szó szerint ezt mondtam) amire egy nagyon lelkes kismama azt mondta, hogy nem észosztás, csak meséljem el mint tapasztalatot. Tényleg meghallgatnak és figyelnek arra amit mondasz. Önérzésnek plusz pont.

Mátyás legelső ruhái kimosva és kivasalva, összefogva hevernek a pelenkázó/komódban, még a majdan tej és nyálszagú gézdarabok is egyformára vannak türögetve, Sacó ruhái átköltöztek az új narancssárga polcos-fiókos-vállfás szekrénybe, mint egy igazi csajnak, még a cipőknek is van benne hely. Másodszülöttünk négyszer annyi ruhával indul neki az új világnak mint nővére tette. Magyarázat: megszaporodott a gyerekpopuláció körülöttünk az utóbbi egy évben, már többször említettem - főleg fiúk vannak. Sára gyerekektől nem örökölt, de neki is volt elég éppen a turkálómániás mamáktól/rokonságtól, babalátogatóktól, kevés ruhát kellett neki venni az első fél évben, inkább ritkaságokat: sapka, kalap, kesztyű. Matykónak szülői beszerzés nélkül is van már 10 sapkája 0-3 hónapos korig, amit nem tudom mikor fog elviselni. Nem akarok semmit sürgetni, de összeraktam a kórházi babacsomagot, amivel Sárával nem voltunk túl felkészültek. Ma még Apának is megmutattam hol van - ha futni kell. Az enyémet még nem raktam össze, kicsit babonából (nehogy nekiinduljon szegény kölök a születésnek látván majd minden készen áll), és mert Sáráét amikor összeraktam másnap jött is... Még apróságok hátravannak: a házban mindössze egy darab újszülött pelus van, ágy sincs még vetve neki, de megbeszéltem vele, hogy minimum két hetet marad még bent, fiú létére még többet is megengedhet magának.

Várom, hogy Sacómacó hazakerüljön, kiváncsi vagyok a tesós meséből mennyit tud még, és mit szól a szinte új gyerekszobához.

Most már értem

2011-08-23T13:14:00.002+03:00

Azt értettem meg amióta Manókánk nincs itthon (újjé, félidő lejárt, még 6 nap van), hogy gyerekkorunkban miért volt olyan tisztaság, rend, sehol egy porszem, friss illat, üres szennyestartó, még a mosogatószivacs is új, egy cipő sem elől helyzet amikor hazaértünk két-három hét falusimamánál levséből, vagy táborból, stb.

Jönne most valaki hozzánk!

Akkor volt anyunak ideje, energiája és ereje (és valószínűleg értelme is akkor volt) megtenni mindazt, amit mellettünk csak úgy állandóan tett, de sose jutott a végére.

Mi is ezt csináltuk a napokban, ha lehet minden legyen kitakarítva, legalábbis a legtöbb dolog amire rég nem jutott idő: vasalás, mikró kivikszolása, szőnyegek kiporolása, minden szennyes elmosása, szemét-kacat-stb. összegyűjtése, szobák átrendezése, szekrényben rendtevés, elpakolás, szekrény tetejének leporolása, rég kilyukadt ágynemű megvarrása, stb. Részletek, amikre máskor nem jut idő, vagy energia, vagy kedv...

És mindezt élvezheti az ember pihenve 2-3 napot, amikor is megérkeznek a csemeték!

Telnek a napok

2011-08-23T12:51:00.004+03:00

Sacó még otthon, annyi különbséggel, hogy mamát és várost váltott, most már Ágota mama, Tati keresztanyus és dédimamáék gondoskodnak róla és járnak a kedvében.

Itt kétségek és rágódások a két hét gyerek nélkül szitu miatt, de valóban kicsit nyugisabb, elméleti, tárgyi és szellemi készülődés is van az új jövevényre, akire azt mondta a doki szeptember 10.-ig még maradjon bent. Mire én: jó, megbeszélem vele. További szakmai hozzászólás doki részéről: most semmiképp se jöjjön, még nincs kész a tüdeje, amúgy már fejjel lefele alakult ki a manó, forgolódnia nem kell, most már nem is nagyon lenne erre hely. Aztán olvastam, hogy ha a 36. héten a tüdeje kész is van, az immunrendszerén van mit csiszolni. No csak csiszolgasson amíg jólesik, ha nekem már nem is esnek olyan jól rug-kapálózásai. Na jó, igazi fájdalmat még nem okozott, de azért bemutatta már, hogy közte és tesója közt van némi különbség, nem mintha érdemes lenne párhuzamot vonni, mert minden gyerek más, de sokkal többet focizik a pocakban, mint tette Sacómacó. Aztán nekem már az se esik jól, hogy le kell hajolni, meg kell fordulni fekve az ágyban, nem tudok cipőt felhúzni, csak úgy utána kapni valaminek, fura lett a menésem, néha csak miatta érzem, hogy pisilni kell, és minden fordulónál előbb meg kell keresni azt a szöget, ahol a pocak befér, csak utána következek én. Néha elszámolok és beleütközünk ebbe-abba, de nem vészes. Az is meggondolandó, hogy az ember csak pár hétre vesz magának külön bugyikészletet, mert minden meglévő itt-ott vágja, piros csíkot hagy a pocakján, ezért az általában viseltnél 2-3 számmal nagyobbat vesz, amiről reméli (első esetben legalábbis így történt), hogy terhesség után pár héttel már leesnek róla. De hát meg kellett venni, majd félretenni. Sacó után is maradt pár "terhesbugyim", nem raktam őket messze, de mivel csak egy pár darabot szereztem be, sokat hordtam-mostam őket, elnyűvődtek eléggé.

A legkényelmesebb pozíció ha valamit csinálni kell a földön négykézlábazás, vagy állás. Ülni csak jó nagy dőlésszöggel jó, hogy legyen ahová kitenni a döbrögihasat. Sajnos bizonyos székeket, üléseket nem erre terveztek, ezért gyakran érzem azt, amit csak nagyon nagy hasú férfiak szoktak szerintem, hogy a hasam nyomja a combom, vagy fordítva.

A napok telnek, de még nem erre számolok visszafele, hanem arra, hogy mikor jön haza a nagyleányom.

Nagy meglepetés Sacótól

2011-08-17T17:42:00.002+03:00

Ma olyan történt...de olyan!!

Sára baróti mamáéknál van, itthon fut a ház: meszelés, lakásátrendezés, bútorcsináltatás, takarítás, mondjam még? Persze legkönnyebb ezt nélküle elvégezni, ezért hoztuk meg az engem többször is megríkató döntést, hogy mamáékra bízzuk, amíg végzünk a munkálatokkal, mert könnyebb úgy olajfestékkel fűtéscsöveket maszatolni, ha nem kell újra meg újra festeni a kétéves kéz által okozott ujjlenyomatokat, plusz elég ha mi szívjuk a festékszagot és főleg a festékoldószer szagát. Még nem sírtam egy gyerekelhagyásnál se úgy mint most (már volt otthon egy hetet amikor nem volt még bébiszitterünk, de már dolgoztam, és amikor síelni mentünk 10 napra külföldre), más azt mondja: persze, mert most terhes is vagy, hormonok, stb. Most már persze nem pityergek, csak próbálok a feladatokra koncentrálni és a pihenésre is, használjam ki ha már nem kell 35 hetes terhesen a 13 kilósomat emelgetnem, rendezgetnem egész nap.

A gyerek bizony hiányzik, de racionális gondolkodásunk mindig felül kerekedik: így jobb mindenkinek. Nos mama ma azért hívott fel, hogy elmesélje azt, amire nem volt példa tél óta. Sára egyedül aludt el délután! Semmi altatás, senki nem volt mellette. Sőt, ezt még azzal is tetézte, hogy ebéd után egyedül bement a szobába, felült az ágyra ahol aludni szokott, és addig mondikált, duruzsolt a játékai közt, míg elaludt. Mondanom sem kell, szám a fülemig ért az örömtől, de már annak is örültem, hogy a nélkülünk töltött két napban is aludt délután, igaz altatással. De a téli "mamáéknál 10 napig délutáni alvás zéró" helyzetnél ez is jobb.

Amúgy - tudom, hogy elfogultság nélkül unokáról nem lehet beszélni - de a visszajelzések alapján (minden nap minimum kétszer telefonon beszélünk) Sacó nagyon jó kislány, jól eszik, játszik, alszik, nem emleget minket, de telefonon ha hívjuk akar velünk beszélni (yess! nem felejtett el! - tuudoom, tuudoom, egy kétéves már nem felejti el a szüleit csak úgy), ha kérdezik tőle hol vannak anyáék, akkor elmondja, hogy vásájhelyen, és anya ment a doktornénihez. Ami igaz, mert a héten ultrahangon voltam meg terhestornán, így kicsit több idő jut a pocaklakónkkal is foglalkozni.

"Kedvenc" szavaink

2011-08-13T13:13:00.003+03:00

A kutafasa és a bassameg. Értelemszerűen nekünk szülőknek a "kedvenceink", mert nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk amikor ezeket skandálja, de nagyon helyzethez találóan mondja őket a kétévesünk. Például ha valamit elejentünk, eldől, eltörik, valami olyan történik ami haragot vált ki vagy bosszúságot, és felkapjuk rá a fejünket. Én még a levegővételnél tartok, hogy mondjak valamit, ő már skandálja: ba.. meg. Honnan érzi, tudja, hogy mikor kell ezt mondani? A kutyás csak néha úgy bekattan neki. Amióta beköpte ezeket mi nagyon vigyázunk, hogy ne használjuk. De ő nem felejti el. Sőt, már többször megfigyeltük, hogy ha valami egyebet kottyintunk el, az egész beszélgetésből csak azt az egy szót ismétli meg. Már szinte várom: ha elhangzik valami gyanús, hogy ismételje, és persze mondja is mindig ha ott van a helységben.

Eddigi ehhez fűződő "legszívesebben földbe süllyednék" helyzet egy vendéglőben volt, amikor mamáékkal beültünk ebédelni, Sacómacó egyszer csak fogta magát és a bassameget üvöltözte. Meg is mosolyogta még rajtunk kívül 15 ember, mi kínunkban mosolyogtunk. Az apja felvette, kivitte a teremből.

Mivel lehet ilyenkor csillapítani? Én már elmagyaráztam, hogy csúnya dolog így beszélni, ilyeneket nem mondunk, nem szabad, de úgy tűnik ezt nem érti még. Mert nem azzal van a baj, hogy egyszer kimondja, aztán felejtünk, úgy teszünk mintha meg sem hallottuk volna, hanem egymásután sokszor kiabálja, nem akarja abbahagyni. Úgyhogy legtöbbször a figyelemelterelés módszerét használom, beszélek neki valamiről figyelmen kívül hagyva az ordibálását, és mutatok neki valamit, elhívom valahová, stb. Vagyis megint úgy teszek mintha meg sem hallanám.

Valakinek valami egyéb ötlete?

3 napig állt a bál

2011-08-08T22:29:00.017+03:00

Sacómanó születésnapját idén mondhatni 3 napig ünnepeltük. Pont negyedikén csak anyáékkal kellett (volna) ünnepelni, de mintha érezte volna, hogy átlép egy küszöböt, most már nagylány, akár többet is megengedhet magának: egész nap nyüri volt, főleg akaratosság, a szavunkra nem hallgatás, és a tiszteletére tartott pizzázás lényegi termékéből - a pizzából - egy falatot evett. Ráadásul, mondom, egész nap hisztiske volt, nyüzsgött, nem bírt ülni a fenekén egy percet, nem akart enni, nem akart öltözni, lényegében semmit sem akart amit máskor rutinszerűen végzünk. Nem így gondoltam el a csütörtöki születésnapot, de ha neki ilyen kedve volt...

Pénteken folytatódott a rosszkedv nap, kicsit enyhébb verzióban. Baróti mamáék jöttek hozzánk, de megint szófogadatlan volt és alig lehetett vele bírni egész nap, persze nem is aludt délután, mama is feladta az altatást másfél óra után, őt is jól meggyúrta-tépázta a friss kétéves, miközben mama a párnába hahotázva próbálta tettetni, hogy alszik már. Délután kötelező fényképezkedés és katicabogár torta evés volt családi körben, természetesen a gyertyák is elfújattak (nagyjából Anya által), nem sikerült a kiscsaládi fotó, mert nem hogy mosolyra, de még egyhelyben maradásra sem tudtuk rábírni a manót. Majd ajándékvásárlás körúton voltunk.

Szombaton tetőzött az ünnepi hangulat, délutánra úgymond babazsúrt szerveztünk kint a szabadban, mégis kötötten: asztalokkal, székekkel, kerítéssel (gyerekpartinál szempont!). De volt hely szaladgálni, játszani. Valójában 4 gyerek volt és 10 felnőtt, keresztszülők, gyerekszülők, de a környéken még akadt sok baba akinek Sára megmutatta az ajándékait, amiket eléggé megszeppenve vett át mindenkitől, nagyon meglepődve. Pedig készültünk az eseményre a Boribon születésnapja könyvvel, és Bogyónak is van születésnapja a szivárványos részben. Felfújtunk pár lufit, ismét volt torta két gyertyával - ezúttal Sárának sikerült egyedül elfújni őket - sok fényképezkedés, home made szendvics - régi időket idézve, majd gyümölcssaláta, ropi, süti és még több ajándék. Anya idén csak egy tál diós kiflit mert bevállalni, aminek majdnem odaégett az alja, így a tortadolognak nem mentem neki, tavaly elintéztem egy szilvás lepénnyel kerek formában, idén nem mertem ennyire amatőr tortával előállni, mert nagyobb gyerekek-nagyobb elvárások, de még kommentálni nem tudnak. Hátha jövőre fejlődök ez ügyben is, és lesz majd híres mesefigura, pillangó, vagy tudom is én milyen torta, amire egy három éves vágyik. Nem vagyok büszke rá, de valószínű az én lányom nem tud majd elhencegni az oviban azzal, hogy "Az én anyukám Micimackó tortát tud sütni nekem"...maximum ha rendelem laborból, és elhitetem, hogy én készítettem, de minek átverni a gyereket...

A buli a felnőtteknek is izgi volt: 3 terhes kismama/négy már anyuka ha összekerül... A férfiak a ping-pong asztal körül is ugráltak egy kicsit, autókáztak, ésa dinom-dánomnak a jó kövér Maros parti szúnyogok vetettek véget úgy 9 óra tájban.

Hogy Sacó megértett-e valamit az egészből? Hát a megjegyzéseiből ítélve többet tudott a szülinapról, mint három nappal azelőtt, amikor rámutatott a naptárra (többször is előfordult) és azt mondta: születésnapom...ott. Gondolom ez onnan jött, hogy egy hónapja elmagyaráztam a dolgot a hetekről, napokról, hónapokról, természetesen naptárban mutogatással, mennyit kell még aludni a szülinapig, és bejelöltem a becses dátumot. Szóval este otthon a vacsoránál amikor az aznapi eseményekről beszélgettünk, nagyon komolyan a szemembe nézett, és jól átgondoltan ezt mondta: Mindenki hozott Sárának ajándékot. Na hát ezt a részét a szülinaposdinak legalább megértette. Aztán elalvás előtt , a napi "hol voltunk" mese elmondásakor - amikor is elmondjuk mi történt velünk aznap, meg tegnap, tegnapelőtt...attól függ melyik volt érdekesebb nap - megjegyezte, csak úgy magától: Sára nagylány, 2 éves, kapott ajándékot.

Elmondanám, felhívva azok figyelmét, akik még előtte állnak egy ilyen eseménynek: az ideges készületek alatt többször is elhangzott az "én ilyet többet nem szervezek!" mondat, vagy "ezután legfeljebb egyszerre a két gyereknek, de egy évben kétszer ezt a tortúrát...", de a gondolat nagyjából ezzel fejeződött be: "dehogynem...s még milyeneket". Azzal próbáltuk visszafogni magunkat, hogy "csak kétéves, nem tizenkettő", és ezt ismételgettük többször is - így elmaradtak a happy birthday-es szalvetták, a konfetti, a kis csúcsos kalapok, micimackós egyszer használatosok, a 3 emeletes torta, Hannah Montana sem volt és egy Disney figura sem, nem hívtunk bohócot és animátorokat sem. Egyetlen kivételt képezett a marcipánelefánt a tehéntúrós-pirított mandulás torta tetején, Sacó be is falta megevés céljából, amikor mondtam, hogy cukorka, de aztán épen maradt az állat, mert túl kemény volt. Ezt azért raktuk rá, mert amikor egy bevásárlóközpont cukrászdája előtt eljárunk, mindig megnézi az összes marcipán figurát, és gondoltam örül majd neki, de a hatás messze alulmaradt az általam elvárttól.

A múlt héten elég idegesen telt, valószínűleg érezte Macó, ezért volt ő is nyürmögős, szófogadatlan. Igazából akkor nyugodtam le, amikor terített asztallal, kint a zöldben, mindennel elkészülve egy fotelben hideg teát szürcsölve vártuk a szülinapi zsúr vendégeit.

Egy kis képvilág

Észreveszitek a képen a rejtett Hitchcock jelenetet? Ehhez azért igazi rendező, meg operatőr kell: nagy kés, és félelmetes árnyék!

A katicabogár "sütitorta" - ahogy Sára nevezi - mamáék remekműve és finom ajándéka.

Vendégváró, de már falatozó, izzadt kétéves:

Csajok ha vigyorognak...

Judit keresztmama és kicsi Véda

Ajándékokból nem volt hiány. Felsorolni mind nehéz, de volt virágcsokor, ruhanemű és főleg: játék minden féle formában! Azt megjegyezném, hogy a barátaink szerencsére ismernek minket: Sacó kapott virágos szandált, amit mi is nézegettünk a boltban, de végül nem vettünk meg; takarító felszerelést, mert hát seperni szeret, most már fel is törülhet, seperhet is, nagy segítség lesz, sőt: még repül is a seprűn, mint a boszorkányok a mesében; macicsaládot öltöztető fa kirakós formában, amit rég készülünk neki venni kedvenc játékboltunkban, csak még korainak gondoltuk, de amint a napokban kiderült - nem az; finom kézmozgást fejlesztő állatvezetgető játéktáblát, egyszerű, kicsiknek való építőelemeket, ahol a macska felmászhat a kerítésre, és a kutya bemehet a rácsokból épített házba; színes krétát, aminek most már eljött az ideje, ezt is

szerettünk volna neki hamarosan; pizsomát is kapott, mert mamáék praktikusan

gondolkodnak és megkérdik mire van szüksége; gyönyörű virágcsokrokat. Stb, stb, stb.

Apa ajándéka: egy kis autókázás. Jujujj, de még hogy élvezte a kiscsaj!

Kinek ki főzi a levest

2011-08-02T23:23:00.003+03:00

Ma a szomszédok rokonai kivágtak egy rég elszáradt körtefát az ablakunk elől. Nem bántuk. Két férfi dolgozott, zúgott a gép, törtek az ágak, Sacóval az erkélyről végig kellett nézni az egész műveletet. Majd a férfiak hazamentek, valahogy Sárát is be lehetett tuszkolni ebédelni. Az első kanál leves után ezt mondta:

- Bácsik vágták fát. Hazamentek vacsorázni, ők is eszik leveskét, anyukája főzte nekik.

Tusványos 2011

2011-08-01T17:09:00.009+03:00

Egy kis kikapcs hétvégére mentünk el július végén Tusnádra. Pénteken anya-apa fiatalodott, szombaton családi nap volt. Ott találkoztunk dédimamáékkal, más gyerekesekkel, és egy egész délutánt a Csiki Anyák Egyesülete által felállított játszó-pelenkázó-evő-ivó sátorban töltöttünk, ahol Sacó mindent felfedezett magának, amit csak lehetett: mezitlábaskodott, labdák közt fetrengett, könyvet nézegetett, rajzolt, játékokkal ismerkedett, dombot mászott, és amikor eljött az ideje a "mindenki kicsücsül a domboldalra és eszik húsit és kenyeret" akciónak, akkor ő volt az első aki a rántott hús fele nyúlt, de nem volt ez másképp akkor sem amikor egy nagy tál felkockázott almát hozott a néni.

Ott voltam!

Az esemény idős, közepes és fiatal korosztálynak is szól, de főleg az ücsörgés, sörözés, lángosevés, semmiskedés...

Mit rejt a játékos kosár?

Az én okos nagy lányom

2011-07-31T23:51:00.002+03:00

Ma reggel pocakkenegetés közben azt mondta Apa Sárának, hogy reggelizzen Anya cicijéből. Mire Sacó:

- Már csak Matyi reggelizik anya cicijéből.

Olyan jól esett, hogy ezt már így tudja, remélem majd pár hónap múlva is még így gondolja.

Kultúrálódás

2011-07-31T23:05:00.002+03:00

Elénekli a Cickom, cickom dal első szakaszát végig. Néha előrukkol egy-egy régebbi dallal, vagy mondókával, vagy ha elkezdek egy olyat amit rég nem mondtunk (kb. hónapok óta) akkor ő is mondja, eszébe jut. Átvette a régi szokást: ha könyvet nézegetünk és van benne egy állat amivel tudunk éneket, akkor megáll a képnél és elénekli, ilyen a Lepke, lepke, a Csigabigás. Utóbbinál mondjuk összekeveri a két éneket, a Csigabiga gyere kit és a Lassan jár a csigabigát. Mindig mondja, ha azt az éneket például mama tanította, és mostanában azt is, hogy ha a "babáknál tanultuk" - a Caritas babafoglalkozásain. Ha elmondom a Kés, villa, tű, olló (a tű saját kiegészítés) nem gyermek kezébe való, rögtön mondja, hogy ezt mamától tanulta.

A rajzfilmekből (abból a párból, amit néz, de rengetegszer megnézi - hogy nem unja?) már idéz, illetve emlegeti a szereplőket. Ilyen Döme, a krumplibogár, vagy más Bogyó és Babóca szereplő, amelyik rajzfilmet Sacó Bogyó és Babócáknak nevez, nézek Bogyó és Babócákat! Másik nagy kedvence a Boribon, a Maszkabál (de csak az első rész, ha a második részt teszem be, akkor kéri a másikat, és a babást (a könyvborítón és cédén babaák vannak), vagy boldog születésnapos. Ez Halász Judit 3 dala mesefilmre énekelve, könyvben és cédén, a könyvet két hete minden nap el kell nézegetni. Ezeket nézi, és ezeket váltogatjuk, hogy változatos legyen, már amennyire lehet. Tévében rajzfilmet nem néz, pedig van, hogy hétvégén reggel bekapcsoljuk, de nem kötik le azok a rajzfilmek. Mondjam, hogy hála az égnek...egyelőre. Hallottam már más ekkora gyereket hisztizni a Minimaxért.

Kb. két hete minden este könyvnézés és villanyoltás után érkezik a kérdés: hol voltunk tegnap, hol voltunk ma, és ilyenkor elmesélem neki az egész napot elejétől végig, néha kiegészít, bele-beleszól, többször is kéri, hogy elmeséljem ugyanazt a sztorit.

Fantázia beindul

2011-07-31T22:55:00.003+03:00

Sára felteszi a kiskanalat a fejére:

- Kalap.

Felteszi a tányéralátétet:

- Kalap.

Felteszi a kistányért:

- Kalap.

A ma esti vacsoránál mindenféle felvágott a tányérján, elveszi a margarinos doboz tetejét, lefedi vele a tányért:

- Becsuktam tányért.

És logika is van:

- Elfogyott Tedi. Megyünk üzletbe.

Ha bármelyik fagyishűtő pult előtt elmegyünk fagyit kér, és ha bármelyik pékség előtt elmegyünk kiflit vagy perecet. De szerencsére nem hisztizik egyelőre, észérvekkel meglehet neki magyarázni, hogy miért nem kap, vagy miért csak ezt vagy azt.

Mostanában az almát egészben veszi el/adom a kezébe, körberágcsálja, néha mondja:

- De van mag benne.

Ilyenkor kivágom a magházat. Ma elgurult az alma a konyhakövön, elkértem, mondom tisztítsuk meg, lemostam, megtöröltem. Pár perc múlva jön, nyújtja felém az almát:

- Tisztuljon meg.

Értsd: megint elgurult az alma, mossam meg.

Hökkenések 4

2011-07-25T19:06:00.003+03:00

Ma ebédközben Sára előbb narancslevet ivott, majd kért Teddit. Ezt ráöntöttem a kétujjnyi megmaradt narancslére a pohárba. Odaadom, issza, megjegyzi, hogy narancslé is van és Teddi is van a pohárba. Majd:

- Narancslé elbújt.

Altatás közben a semmiből mondja:

- Normális vagyok.

Az utóbbi hetek nagy előhaladása beszéd terén, hogy már nem harmadik vagy második személyben beszél magáról, hanem áttért első személyre. Tehát nem Sára megeszi, hanem én megeszem, és nem ismételgeti ha azt mondom te elveszed a játékot, hanem elveszemet mond. Észrevétlenül tért át.

Ma lettem figyelmes a legújabb okosságára, amit először mondott ma nekem:

- Puha kiflit adjál.

Eddig azt mondta volna, hogy anya adjon puha kiflit, vagy puha kiflit kérek, de most már el tud vonatkoztatni és a második személynek megfelelő személyes névmásokat is használja.

Persze még néha úgy beszél, hogy anya segít (amikor segítséget kér), vagy anya egye meg (ha valamit nem kér), de egyre jobban fejlődik beszéd/mondatalkotás terén. Na persze a mondat más szempontból is érdekes. Délelőtt kiköpte a kiflisarkat miután csócsálta egy darabig, mert nem tudta rendesen megrágni s lenyelni. Az utcán voltunk, téptem másik darabot a kifliből, mondtam, hogy adok a sarok helyett puhát. S persze ezt úgy megjegyezte, hogy itthon a maradék kifli evésekor, amikor már jól összenyomódott a puha rész, teljesen a kemény héjnak lapulva és azt le kellett volna szakítani vagy harapni, kérte, hogy puhát adjak. Megjárja az esze!

Reggelinél azt mondta anélkül, hogy a babáról lett volna szó:

- Testvérkém hasamba van.

Úgy tűnik kicsit még mindig homályos a téma neki, habár elég gyakran esik szó a pocaklakóról, és egyre többen nyaggatják is szegényt, ismerősök, család stb. hol van a baba, hol van a testvéred, várod-e, stb., legalább annyira mint amikor megtanulta megmondani a nevét és hogy hány éves. Az is elmúlt nagyjából. Azt hiszem a testvérkés téma tovább fog tartani...

Szóval a megjegyzés után elmondtam elölről a sztorit, baba anya hasában, majd kijön, csak felnőtt néniknek lehet baba a hasába, neki is lesz amikor akkora lesz mint anya. Úgy tűnt megértette, mert szorgosan ismételte: csak felnőtt néniknek.

Újabb meghökkentő megjegyzésre még számítunk, mint például a múltkori: vacsorázom anya cicijéből.

Talán ennyire mesze még nem kellett volna menni a témában, csak majd ha megszületik a baba. De hát látja a cicit pocakkenegetés közben (amit együtt is szoktunk, simogatjuk, beszélünk hozzá, krémezzük), és én gondolva, hogy ne legyen meglepetés miért szopik majd a baba anya cicijéből (amit remélem fog) elmondtam, hogy s mint lesz a tej-cici-szopi-kisbaba ügy. Aztán magyarázkodtunk, hogy csak pici babák szopiznak és ő is szopizott amikor kisebb volt, és hogy a ciciből majd csak a testvére fog enni. Na ebben tudjuk, hogy lehet engednünk kell... Mindenképp tervbe van, hogy mutatunk neki fotókat az ő szopizásáról.

Hökkenések 3

2011-07-22T09:24:00.003+03:00

Még egy utolsó bejegyzés mielőtt lelépnénk egy kicsit fiatalodni Tusványosra... és mielőtt egy újabb tornádó borogatna fel mindent az erkélyen és az egész városban. Most épp vidáman süt a nap. Maradjon így hétvégére.

Két dolog amiben egy gyerek és egy terhesség sem akadályozhat meg minket: télen sízés kétévente csakis pár hónapos magzat átcsempészéssel a határokon (eddig így jött össze minden franciaországi sízés), és Tusványos.

De tegnap Sára produkált pár dolgot, amikre megint csak rácsodálkozni tudok: még nincs két éves és már ezt mondja, gondolja, megjárja az esze, stb. Csodálatos, hogy egy emberpalánta, aki 700 napja sincs még, hogy köztünk van, már ennyi mindent megtanult.

Sétálunk. Egy kert mellett a gazban jókora csiga. Odamegy felveszi, és tisztán, érthetően, tökéletes magyarsággal mondja:

- Tajátam egy csigát.

És nem azt mondta, hogy csiga, vagy találtam csiga, vagy van csiga, vagy valami, hanem találtam egy csigát, ahogy magyarórán tanítják.

Elmegyünk egy kávézó terasza mellett, az asztaloknál emberek ülnek, csendben megyünk, én nem mutatok és nem beszélek.

Sára megszólal:

- Bácsik isszák a söjt.

Na puff neki.

Este könyvnézegetés közben eszébe jut a sárga labdája, ami nagyon leereszkedett, letettük a fürdőszobába, apa majd valamivel felfújja, ha még tudja, mert lehet kilyukadt és ezért ereszkedett le nagyon gyorsan nagyon lágyra.

Sára:

- Hol van sájda abda? A füjdőszobába. Bittos tusol.

:))

Hökkenések 2

2011-07-18T00:13:00.005+03:00

Azt hiszem az eddigi leghosszabb szó amit Sára kimondott a csipkebokorvessző. A 10 számot felsorakoztató mondókából a kettő csipkebokorvessző a kedvenc része és a végén a szamár, aki megissza a vizet.

Ma többször mondogatta teljesen nem helyzethez illően (egy bolt előtt autóban ülve vártuk apát aki kenyérkét vesz), hogy betonkeverő. Igaz, tegnap voltunk barkácsboltban és látott betonkeverőt, de hogy ma honnan kattant ez be neki?...

Ma a vacsoránál azt mondta elmegy világgá. Kérdeztük, ki akar elmenni világgá, kis gondolkozás után: mama megy világgá... Hogy honnan mit hallott nem tudom, de tény, hogy a ma kölcsönkapott könyvben Boribon elindul világgá, mert mindent titokban tartanak előtte. Kérdeztem Sacót, hogy nem Boribon akar menni világgá? Megbeszéltük, hogy ez a világgámenés a Boribon születésnapja című könyvben van, meg is néztük. De utána is mondta még, hogy mama akar világgá menni...

Amúgy már idézget rajzfilmekből, amire persze csak úgy jövünk rá, ha megnézzük mi is a rajzfilmet. (Mondjuk normálisnak is tartom, hogy mielőtt valamit mutat a szülő a gyereknek nézze is meg, hogy mi az.) Mert például tegnap mondogatta: Pihe és Baltazár, amit meg sem értesz ha nem láttál Bogyó és Babóca történeteket, vagy egyik nap kiabálta: Alfonz gyere ki! Hát kellett egy kis idő míg rájöttem, hogy ez is egy Bogyó és Babóca részből van. Ma este azt mondta: nem szereti a szamócát. De már tudtam a helyes választ. A Jó éjszakát, Boribon című történetben a kiscica nem szereti a szamócát amit Boribonék vacsoráznak, ezért - kérdeztem Sárát: mit kap vacsorára? - tejet kap. Persze tudta a helyes választ. De ha nem ismered a történetet halvány gőzöd sincs miről beszélhet...

Amúgy a Boribon könyveket és az egyetlen boribontörténetet videóként megmutató kisfilmet a youtubon (Jó éjszakát, Boribon!) ajánlom minden kétévesnek. Nagyon egyszerű történetek, képek és szöveg, kicsit együgyűnek is tűnhet, de Sára nagyon szereti. Ezt a könyvet képes elnézegetni elejétől végig, miközben másoknál lapoz többet, forgatja, becsukja, megunja figyelni.

Ma kölcsönkaptuk Mikiéktől a Boribon születésnapját, mert elkezdtük Sacót felkészíteni a nagy napra, amikor betölti a kettőt. Egy Bogyó és Babóca sztori hatására kezdte mondani, hogy van születésnapja. Elmagyaráztuk, hogy mi a helyzet, mikor lesz, mivel jár, mi történik akkor. De a jobb megértés céljából elkértük ezt a könyvet. Mostanában minden nap mondja, hogy van születésnapom. Erre én mindig kijavítom, hogy csak lesz hamarosan. Már azt várom, hogy csak napok legyenek addig és akkor számolhassuk, hogy mennyit kell még aludni. Ezt már egyszer elmagyaráztam neki, még a naptárban is kihúztuk az eltelt napokat. Csak hát ez még magas egy szinte kétévesnek...

Puszilósdi

2011-07-15T00:07:00.002+03:00

Sára pár hónapja felvett szokása, hogy követeli puszilgassuk a hátát. Van amikor a hasát, meg lábát kéri puszilni, de a hát a leggyakoribb. Ilyenkor általában kiterül az ágyon, vagy éppen alvás következik, felhúzza a blúzát a hónaljáig és azt mondja puszijja hátamat. Ellenállni nem lehet, már ez lett az egyik altatási módszerünk, a sok puszitól annyira ellazul, hogy el tud aludni. De belegondoltam - ma amikor elől-hátul, minden porcikáját puszilgattam, föléje hajolva négykézláb tartva magam, hogy nehogy bármiféle más hozzáérésemmel (az ujjbeggyel simogatáson és puszikon kívül) megzavarjam elalvásában - hogy ebbe vajon bele lehet-e fáradni?

Amit senkinek sem kívánok

2011-07-14T23:45:00.004+03:00

Bent ülni egész nap a négy fal között 25 fokban (miközben kint 34 van napon) egy lázas, taknyos, köhögős 2 éves gyerekkel, akinek még a nyelvére és szájprémére is kijött valami herpesz féle izé, aki nem akarja bevenni a 3 féle szirupot, amit a doktornő felírt neki, aki ahányszor pelenkázzuk csak azt hajtogatja sírós hangon, hogy kuppot nem, aki éjjel fél óránként felsír és az összes létező alvó pozíciót és négyzetcentimétert az ágyban kipróbálta alvási szándékkal, aki nappal is elsírja magát félóránként a legkisebb dolgokért, esetleg éppen azért mert elcseppent a nyála a nagy buzgalomban, hogy valahogy levegőt is kapjon szegény, akinek már frásza van az orrszívó látványától is, de még szól ha folyik az orra, hogy papír-zsebkendővel töröljük meg, aki hiper-szuper érzékeny és anya ölében ülős napjait éli éppen, aki ha a melegtől és a szirupoktól még enne is valamit, akkor az csípi vagy bántja a nyelvén lévő sebet, tehát volt olyan nap, amikor össz-vissz egy fél banán és egy fél csomag pufulecet evett a gyerek, na meg a gyógyszereket, amiket belegyúrunk mindenképp.

Ezt csináltuk mi 4 napon keresztül. Most már kicsit javult a helyzet. Napközben még mindig bent ülünk a kánikula és erős nap miatt, de reggel és este kimozdulunk, a takony már nem folyós, de még néha eldugaszolja, ma reggelre jazzénekesnőket meghazudtoló rekedt hangon szólalt meg a szőkeségünk, és beszélt úgy egész nap, de nem köhög percenként mint eddig, csak csúnyábban, láza második napja nincs (elég volt 3 nap 38 fokosból), és már csak 2-3-szor sír fel éjjel.

Napközben még nem megyünk ki, csak délelőtt és este járjuk meg magunkat. A hangulata mérföldkövekkel jobb. A szirupot is beveszi már egész alázatosan, ha mellé tesszük azt a fenyegetőzést, hogy ha nem veszi be, akkor teszünk kuppot. Persze azt nem kell használni már két napja, mert nincs láza, de azért jól megijed és bekapja a szörpinek nevezett köhögés ellenit meg antibiotikumot.

Reméljük hétvégére kilábalunk ebből is, a betegség miatt elmaradt a héten egy találkozó Tündémanóékkal és egy babalátogatás.

Hiába, a pihenésnek ára van, ha két hetet mamáéknál lógattuk, most rádolgozunk.

Nyaralás 2011

2011-07-11T00:04:00.025+03:00

Elmaradtunk a nyaralás beszámolóval, pótolunk.

Az idei nyaralásunkat egész otthonosan oldottuk meg családi környezetben. Egy hét egyik mamánál, egy hét a másik mamánál. Egyelőre ennél több nyaralásra nem készülünk pocak meg egyéb anyagi meggondolások miatt, de majd jövő nyáron! (pár éve ezt mondogatjuk...mondja meg valaki, hogy csinálják azok a fiatalok, akiknek a saját ház is összejön, autó is, gyereket is nevelnek, és még nyaralni is járnak) Az első nagyszülős héten igazi nagy családi találkozások voltak, keresztelő, unokatesó találkozó, unokatesókkal ismerkedés, játszás, rohangászás,

pancsolás medencében, kisbabanézés, a másikon sok eső, bent ülés, szomszédolás, dédimamázás, sétálás, fagyizás, nem alvás. A két hét történéseit részletesen nem igazán tudom leírni, pár képet gyűjtöttünk ide, egy csokorba.

A budapesti (bocs: csepeli) unokatesóval és keresztanyuékkal való találkozást megpecsételtük egy baróti játszóterezéssel medítláb.

Tornaóra mamával...

...és mama nélkül is.

Az egyik kedvenc képem a nagylányomról. (kezdtem mondogatni neki, hogy ő az én nagy lányom, hogy aztán tudjam mondogatni a másodiknak: a kicsi fiam, és Sacó ne vegye sértődésnek, hogy már nem ő az én kicsim...)

Juppi, pancsi!

Tamás unokatesó keresztelőjén ünneplőben a két szinte kétéves, Sára meg Tisdedő (kisGergő), akik annyira hasonlítanak egymásra, hogy akár le is tagadhatnának bármiféle vérrokonságot, nemhogy első unokatesóságot. Az aktuális gyerekcsősz Laca keresztapu (Sára a Laci-t nem hajlandó kimondani), mert a templomban csak az első énekszámig tudtak csöndben maradni a lurkók, és bármennyire is dicséretesnek, örvendetesnek meg pozitívnak tartotta a papbácsi, hogy sok-sok gyerek van a templomban, ilyenkor a szülő képe ég, ezért inkább kivittük őket.

Az unokatestvérei 80 százaléka nagyobb Sáránál, és 80 százaléka fiú is, de ennek ellenére jól kijön mindegyikkel, főleg azokkal akik már pátyolgatják, vezetgetik őt, megnézi a bicajukat, kipróbálja a motorjaikat, és reméljük, hogyha már ennyi kölökkel van körülvéve, kiismeri a fiúkat, és annál kevesebb csalódás éri majd e téren.

Akárhogy is van 8 unokatesója, azért most ő a hercegkisasszony köztük.

Ez a kép meseillusztrációnak is beillene, ahogy Hamupipőke cipő nélkül libben a zöld fűben...

21. századi Hamupipőke, csakis motoron, egy kis apai segítséggel. A háttérben Csipkerózsika is érkezik, ugyancsak apja által támogatva. Kár, hogy ezek az apák csak átvitt értelemben királyok.

Turisztikai információs vagy utazási irodák jelentkezését várjuk a következő kép megvásárlására, akik brandelni akarják Háromszéket, akár Erdélyt. Nem akarok különösebb elemzést írni, csak pár kulcsszó: galambdúcos székelykapu, kislány piros stilizált népviseletben, pázsit, zöld fenyő, kövek, szabad mezitlábaskodás...mi kell ennél több?! Na jó, mondjuk egy jó nagy kürtőskalács a kezében elment volna még...

Somostető

2011-07-09T22:24:00.006+03:00

Ugyancsak nagy szervezést igényel elmenni egy másik népszerű helyre, a somostetői parkba, ahol két hintán kívül egyéb is szolgálja egy kétéves szórakozását. Mert ez is messze van, és ha már odamegy az ember, nem jön 20 perc múlva haza, tehát kajával, piával, játékkal, ruhával és pelenkával megpakolva mentünk oda egy barátnőmmel és Sacóval, hárman, a csajok. Mit meg nem tesz az ember, csak a gyereket élmény érje, még ha a játszótéren kívül minden jó pénzért is van: a nyalánkságok és a különféle vidámparki játékok, amiknek nem tudom pontosan mi a neve, de én így neveztem el a különböző árammal működő, síneken vagy egyéb pályán menő színes járműveket. Volt egy kempingasztalon pelenkázás, mert éppen múszáj volt, de a többi foglalkozás izgalmasan telt: hintázás, mászkálás, csúszda, labdázás, de leginkább céltalanul futkosás, bóklászás. Sára kedves csaj és önzetlen is tud lenni. Amíg elmentünk anyának innivalót venni (és persze közben leragadtunk a Thomas vonatnézésben meg kamionozásban - lásd képet) a barátnőm odaadta két roma kisiskolásnak a labdánkat, mert elkérték. (egy egész osztálynyi roma gyerek volt akkor a Somin, táskákkal, szerintem kihozták őket a tanítók, élvezték is, mindent kipróbáltak) De kikötötte, hogy amikor a labdatulajdonos kislány visszajön akkor vissza kell neki adni, és csak ott mellette játszhatnak, volt ott egy természetesen piskótakővel kirakott placc - mivel mással? - egy kosárlabdapalánk előtt. Amikor megérkeztünk a fiúcska rohant is Sárához a labdával odaadta neki, Sacó elvette, én közben megtudtam a sztorit, és mondtam, hogy játszhatnak még vele ha akarnak itt mellettünk. De a labda már a jány kezében volt. Na akkor mondtam, adja szépen oda még a fiúcskának, majd visszaadják. És nagyon ügyesen átnyújtotta a labdát az idegen gyereknek. Ilyenkor olyan büszke tudok rá lenni. (A történethez nem tartozik hozzá, de belőlem kikívánkozik, hogy miután játszottak a gyerekek a labdával megkérdezték elvihetik-e megmosni, mert sáros lett, ügyesen tisztán vissza is hozták. Aztán pár perc múlva jött a fiú, hogy adjunk egy lejt, mert az unokatestvére éhes, és vegyen neki valamit. Bennem összetört minden szép s jó, amit addig tapasztaltam ott, mondtuk pénzt nem adunk, de adunk egy pogácsát, elvette. :( )

Feelings...

2011-07-08T01:21:00.002+03:00

Sára nézegeti magát az erkélyajtó üvegében, én a teraszon valakivel telefonon beszélek. Leteszem a telefont, hozzászólok. Összerezzen, felvisít, sírva fakad, megfordul, meg kell ölelni, vigasztalni. Kérdezem mi a baj. Válasz: féltem. Mondom neki: inkább megijedtél. Valóban megijedhetett, mert nem várta, hogy hozzászólok, biztos másfele kalandozott a figyelme. De honnan tudja egy kétéves mi az, hogy félni, vagy megijedni?

Mostanában nem csúszdázik. A babafoglalkozáson az éppen csak fél méter magas csúszdára felmászott, majd kérte vegyem le, kétszer is. Tegnap játszóházban voltunk, ott sem csúszdázott. Régebb szívesen lecsúszott. Múlt héten Baróton a játszótéren azt mondta mamának a csúszdázásra: nem mer. Honnan tudja egy kétéves mi az, hogy merni vagy nem merni?

Nagy élmény

2011-07-08T00:35:00.004+03:00

A nyár egyik legnagyobb élménye Sacónak minden bizonnyal a strandolás volt. A Weekend erről szól, mint a dalban - jaj, úgy élvezem én a strandot: medencék, vizes csúszda, játszótér és fagyi egy helyen! Ebből a fagyit hagytuk ki csak, helyette volt gyümölcs evés, csoki majszolás a fűben pokrócon pucéron, csakis árnyékban. De meséljenek a képek. Köszönjük Kingáéknak, hogy hívtak (és a vizibugyikat), ők már régi motorosok strandolás szempontjából, mi ehhez eddig túl kényelmesek voltunk: messze van, autózni kell, csomag-gyerek gyalogszerrel (busszal) nehéz, a napi program sem túl megfelelő, hogy a nagy meleget elkerüljük, de még napsütésben pancsolhasson a gyerek egy órát...túl sok szervezés! Persze megéri. Miután kicsit tapogatózott és ismerkedett a környezettel, főleg a nem éppen esti fürdéshez használt melegségű vízzel, Sára visibált örömében, még futkosott is a vízben, ami óvatos természetéhez képest nagy előrelépés, azt is tűrte sírás nélkül ha a gyerekek lespriccolták, ki-be mászott a medencébe és még a jó sikamlós csúszdán is lecsúszott.

Hazafele még egy kis menve evés, aminek anya nem örül, de ha engedi akkor gyorsabban haladunk.

Játszótér körkép

2011-07-06T00:51:00.009+03:00

Két másik játszótérre is szoktunk járni, szerencsére akad itt a környéken szép számmal játszó, azt hiszem ebből a szempontból ideális hely a Kövesdomb, legalább 9-10 játszótér van és egyik sincs túl messze. Egyik sem tökéletes, de mindegyikben van valami jó.

Ez éppen egy sokak által látogatott, de kevés játékszerrel felszerelt és

nem túl rendezett játszótér, túlzsúfoltsága, na meg a sok nagyobb gyerek miatt nem sokat járunk ide. Vannak veszélyes helyei, például beton perem, ahonnan a gyerek egy métert is eshet, lépcsők, sok a galambtoj, mert rengeteg a galamb, kicsit dzsungeles hely

tömbházak-templom-művelődési ház-üzletek négyszögében.

A következő játszótér elég szép hely, nagy homokozó van és mászkáló is (amint a mellékelt ábra mutatja - de nálunk még ritkák a mászkálók a tömbháznegyedek játszóterein), de kevés a játékszer, a hinták alatt állandóan sár van, és a szemét is sok a környéken, sok fiatal ücsörög a közeli padokon, tevékenységük járulékait nem kell bemutatnom...

A szép idők emléke...

2011-07-06T00:37:00.009+03:00

Bizony volt ezen a nyáron napos idő is, ha a 10 napja tartó jelen időjárás ezt cáfolni is akarja.

Játszóterezés még június elején

A mezítlábaskodástól éjjel görcsölt a talpa (szerinte "szúr"), de egy kinetoterapeuta azt mondta ez normális ha nincs szokva a csoré lábbal járkálással, és sokat megy homokba, az fárasztja a lábizmokat.

Mindenki csak első gyereket szül?

2011-06-29T15:40:00.007+03:00

A két terhesség különbségeinek felvázolásánál csak a fizikai különbségeket vettem figyelembe, és összeségében elmondható, hogy egyformán jól viseltem mindkettőt eddig. Azt nem írtam, hogy nem alszom, nem pihenek annyit most mint az elsővel, mert hát ez magától érthetődő. Ugyanakkor például annyi szakanyagot, könyvet, cikket sem olvasok, mert hát ugy-e minek, ha már egyszer túlestem tudom miről van szó, tudom mivel jár stb. Néha neten megnézem, hogy az adott héten mi is történik ott bent a babával. Belelapoztam megint kismamakönyvekbe és netoldalakba. Fura. Minden szöveg úgy van megfogalmazva, mintha mindenki az első gyerekét várná, úgy szólít meg a szerző, teljesen újdonságként említenek és írnak le minden részletet. Mondatok amik kb. így kezdődnek: egy kisbaba érkezése.... de akkor miért nem írják, hogy az első kisbaba érkezése? A másodiknál már ugysem ugyanazok lesznek az érzések és gondolatok, nem beszélve a harmadikról vagy sokadikról. Nem nagyon találni semmi összehasonlító irományt, hogy mondjuk ha az elsővel ez, akkor a másodikkal az, erre vagy arra számíts terhességnél, szülésnél, gondozásnál, mit tudom én. Idegesít, hogy minden könyv arról szól pihenj sokat, aludj sokat, egyél jól, mozogj, relaxálj, ezeket a vizsgálatokat végeztesd el, ennek meg ennek járj utána, ezt meg ezt szerezd be, meg sem lövik azt, hogy lehet a harmadik gyerekemet várom és a felsoroltakra nincs időm. Több praktikusságot várnék el, ne ugyanazt szajkózza mindegyik, és úgy tesznek mintha a világ összes ideje a kismamáé lenne és minden a születendő gyerek körül forogna. Aztán, hogy a szülők egy esetleges nem első gyerek esetében hogy oldják meg dolgaikat...hát erről nagyon kevés cikk szól, kevés könyv, amiknek általában a témája a testvérféltékenység, meg egyáltalán a testvér érkezésének a pszihológiája.
És persze vannak dolgok amiket a könyvek kihagynak és csak akkor ismerkedünk meg a dologgal, amikor átéljük, illetve a hely-kórház-környezet határozzák meg, amiben vagyunk. Például a gátmetszés-varrás téma elég tabu mindenütt, nálunk nagy előszeretettel csinálják, ki könnyebben ki nehezebben gyógyul belőle, aztán a beöntés a szülés előtt, amiről hallgatnak a szülésről szóló oldalak és én se tudtam volna róla, ha egy kolléganőm el nem meséli szülését (nálam mondjuk elmaradt, mert még nem tudták pontosan mikor jön a baba, menyi idő a vajudás, de mivel hamar jött, már nem volt rá idő, méltatlankodott is a doktornő az ápoló mulasztása miatt). Most is csak arra tudok gondolni, hogy ez sem általános és nincs mindenütt. A szülés vagy császármetszés utáni meggyógyulásról is keveset írnak, mintha a szülés lejárna cakk-pakk és utána csak a gyerek van, anyuci már rögtön tud ugrálni körülötte és fürdeti, pelenkázza aszerint ahogy a nagy könyvek leírják. Azt persze én is tudom, hogy a kórházi eljárások, bentlevés hossza, gondozás különbözik minden városban, kórházban, ezt nem is várom el, hogy leírják, erre jók a beszélgetések ismerősökkel, akik ugyanott szültek ahol te is szülni készülsz.
Még ha ugyanazokat a dolgokat is olvasom el, mint az elsővel, persze jóval kevesebbet, jól esik, mert úgy érzem foglalkozom ilyenkor a kissebbel is, nem beszélve róla, hogy elfelejtettem dolgokat még ez alatt a röpke két év alatt is. Például a köldökgondozásról teljesen kiment minden a fejemből, pedig valamikor még mama is adott pár kenceficét, amivel kenegetni, törölgetni kell, de már elfelejtettem mi mire való: melyik sima púder, melyik fertőtlenítő, melyik az én sebem mosására való, melyik a sebes mellem gondozására. A külön főzés is rég volt, nem is tudom mit adtam minden nap Sacónak, hogy ne egye ugyanazt mindig. De valamit adtam, mert megnőtt, most újra ki kell ezeket találnom.
Akárhányadik gyerek is, újdonságok mindig lesznek.

Különbségek megmutatkozása

2011-06-27T23:23:00.004+03:00

Nem nagyon írtam legújabb pocaklakónkról, nem igazán akartuk nagydobra verni létezését, érkezését, aztán meg ki tudja még mi minden történhet... De mivel ő is része a kiscsaládnak és mindennapjainknak (egyre inkább kiköveteli, hogy az legyen, hogy tudomást szerezzünk róla) - amiről ez a blog szól - szólni kell róla is. És hogyan is közelíthetném meg egyszerűbben a témát anélkül, hogy csak bemutató, puszta tényleíró jellege lenne, összehasonlításhoz fordulok.
Minden olyan simán ment eddig, mint Sacóval. Semmi rosszullét, semmi hányinger vagy fejfájás. Mondtam is: ha a havi el nem maradt volna egyik terhességemet sem vettem volna észre az első 3 hónapban. Na talán egy kis változás mellbőségben már az elején bekövetkezett. Valójában volt még valami: a másodiknál egy pár napos émelygés, inkább reggel, és inkább olyan semmi kaját nem kívánok, de ennék is valamit, vagy mégsem, kajára sem bírok gondolni állapot volt. Egy hetet ha tartott. Tehát a két indulás között ez volt a különbség, amiből kedves párom levonta a következtetést: na ez jobban megviselt, másabb a terhesség, akkor ez fiú lesz! A jóslás egyelőre úgy tűnik bejött. :) A folytatásban van némi különbség: Sárával álmosabb voltam az álmoskorszakban, de lehet, hogy most csak enm volt időm észrevenni, hogy álmos vagyok. Aztán nem híztam még annyit, mint az elsővel, de hátra van még a nagy hízási korszak, és a pocakom nagyobb mint az elsővel, valamint a harmadik: még nem jelentkeztek az elefántlábaim, de még nem késő, van még két és fél hónapunk vízgyűlésre is. Én számítok mindenre ami az elsőnél volt, de mindenki azt mondja: minden terhesség más. Persze logikus magyarázatok is vannak, amik a különbségeket illetik, leginkább a körülmények miatt. Normi, hogy nem hízok annyit, amikor nem munka után otthon lógatom a lábam és sétálgatok, mint az elsővel, hanem egy 12 kilóst emelgetek minden nap, akár lépcsőzök is vele, na meg a tartozékaival: bicikli, motor, homokozószett, kaja, pia játszótérre, stb. Kondiban tart a szinte kétéves, a terhestornán is azt mondták: aki úgy megy oda, hogy otthon van már gyerek, annak a bemelegítő megvan. Mire én: és nem csak a bemelegítő... Még az evés szempontjáról nem is beszéltem: nem igazán lehet úgy jóllakni, hogy etetsz 30 percet, majd neked annyi kajálási idő jut, amíg van türelmed magyarázni (és közben enni), hogy de kicsim, most anya is eszik, nem tud menni játszani, miután evett anya megy veled, ne cibáld a nadrágomat, ha kézenfogva húzol enni még annyira gyorsan sem végzek az ebéddel...és ezt mondjuk kb. 5 percig csinálod, amíg megetted a gyerek maradékait, és egy fél tányér levest. A többit majd ha elalszik, de akkor már nem meleg, már nem esik olyan jól, már egyedül kell enni, nem is eszel inkább, vagy nem annyit. Esetleg elalszol az esti altatás közben, és éjjel kettőkor, amikor megébredsz, már nem ballagsz ki a konyhába vacsorázni. Tehát a szinte kétéves kétszeresen is kondiban tart.
Hogy a hasam nagyobb: hát itt több lehetséges magyarázattal is szembesülök: 1.nagyobb a gyerek? De hát eddig a korig (nőgyó szerint 20 hétig) még kb. egyformák, a vége fele híznak és jönnek a több százgrammos különbségek.
2. a has és a benne levő dolgok már tudják merre kell igazodni, a szövetek rugalmasabbak, hamarabb nyúlnak és adnak helyet.
3. állítólag statisztika: a második gyerekek nagyobbak. Nem kell messze menni a példáért csak a szükebb-tágabb családba. Én és a tesóm, nemrég született második gyerek az unokatesók körében, stb. Nekem az lenne a normális, hogy ha egyszer a szervezeted lemerült, akkor honnan van már másfél év után annyi matéria benne, hogy a következőt jobban felhízlalja? De biztos, hogy nem orvosi aggyal gondolkodok, mert ők például azt is mondják, hogy egy második gyereknek már több hely van fejlődni, jobban engedi őt nőni a méhed, stb. Csak annyi megjegyzésem és egyben felszólításom van a jövevény fele, hogy ha szeretne alagúton érkezni, akkor a tesójánál ne akarjon több lenni, vagyis 3400 grammnál.
A következő nagy különbség, amiből lehet a fizikai különbségek is származnak: orvosilag sem úgy tekintenek az emberre, mint egy aggodó első gyerekes kismamára. Be is vallotta a családorvosom, hogy a korom miatt, meg mert az elsővel minden rendben volt, most ő is kicsit lazábban veszi a dolgokat. Remélem ennek nem isszuk majd meg a levét. Nem végeztettünk mindenféle lehetséges vizsgálatot el, mint az elsővel, és nem is járok olyan gyakran ultrahangra sem, mint az elsővel, akivel 7-szer voltam a 9 hónap alatt. Most a 7. hónapban járunk, és "csak" 3-szor voltam. A másik amiben a lazaság megnyilvánul: annyi bogyót sem szedek, és lehet ezért nem hízom. Sárával bevettem a terhesvitamint, a folsavat, a vasat, a jódot és a D-vitamint is. Na jó, ebből a jód a pajzsmirigy alulműködés miatt volt és csak két hónapig szedtem, de a mostani, eddig egyszer elvégzett vérvizsgálat alapján nem kell szednem, és a D-vitamint most is fogom szedni a terhesség vége fele. Jelen esetben csak a terhesvitaminnal vagyok, és amikor megkérdeztem a dokit, még az elején, hogy folsav nem kell?, azt mondta, hogy ha ez a bigyó tartalmaz, akkor nem. Tartalmaz. Na ennyire vagyunk lazák a másodikkal, akit nem szeretnék elhanyagolni, de obiektív okok miatt nem jut rá annyi idő, gondolat, foglalkozás, stb. amennyi az elsőre jutott, és amennyit szeretnék. Ez már így is lesz érkezése után is, a folyamat már a terhességnél kezdődik, tudom, csak még fel kell dolgoznom, és megértenem, hogy emiatt nem kell lelkiismeretfurdalásom legyen. Valószínű, hogy nem hanyagolásnak kéne neveznem, hanem valami egyébnek...amire még nem kaptam meg a megfelelő kifejezést. Talán a többgyerekesség hozadéka, a családi létezés mibenléte ez az egész és kész.

A nagy vakáció

2011-06-23T14:16:00.004+03:00

Sára első nagy nyári vakációja a nagyszülőknél valósul meg. Ezen a héten baróti mama és tata látnak vendégül, családostól érkeztünk, mert hazajöttek unokatesóék is Budapestről. A mozgalmas hétről majd később beszámolunk, van amit mesélni! A napok leginkább családi programokkal telnek (amikor nem éppen valamelyik szinte kétéves utánozza a másik szinte kétévest: te is eszel gyümit - én is eszek, te is a polirozott bútoron/üvegajtón autózól - én is, te sem kérsz többet enni - én sem, te is iszol - én is szomjas vagyok, neked sincs kalapod - én is leveszem, te is visibálsz - én is, stb.) : keresztelő, babalátogatás, keresztgyerekek meglátogatása, családi kirándulás a zöldben, kétgenerációs unokatestvértalálkozó hússütögetéssel egybekötve. Jövő héten Ágomamánál csínytevősködünk és lógatjuk a lábunkat, már Apa nélkül. Persze ott is meglátogatjuk a család apraját nagyját, reméljük egy hét alatt mindenkire lesz időnk, habár a legérdekfeszítőbb látnivaló Sárababa lesz, akinek a héten is bővült pár érdekes szóval a tudománya: fene ede meg, battikula.

A rajzfilm első hatása

2011-06-15T16:23:00.003+03:00

Sára ma először utánozta, ami egy rajzfilmben hangzott el. Na persze a gyerekdalokon kívül, mert azokat szokta énekelni. Délelőtt tévében nézett rajzfilmet. Ez úgy történik, hogy nézi két percet, aztán szaladgál, megint rákukkint a tévére, de szerencsére még nem tapad oda órákra. Arra kell szoktatnunk, hogy messzebbről nézze, mert túl közelről figyeli a képernyőt. Ma azt ismételte meg, amit valami nyulak mondtak a krokodiloknak: hahó krokodil. Kétszer is: hajo kokodi...hajo kokodi.

Hát így tanulnak a gyerekek a rajzfilmekből.

A 22-es csapdája

2011-06-15T16:13:00.004+03:00

Sára ebben a hónapban töltötte a 22. hónapot. És elmondom nektek mi a legnagyobb paradoxon most, vagyis mondhatni a 22-es csapdája: egyedül akar, de nem tud. Ma például a játszótéren még a banán evés utáni szájtörlést is egyedül akarta csinálni. Most csak én láttam, hogy maradtak még koszi-moszik rajta, amúgy egyre jobban megy az egyedül orr/száj/kéztörlés. Az orrtörlésre én szoktattam mondjuk, mert volt, hogy csak éppen piszmogott, nem tudtam pont akkor zsepit vinni. elmagyaráztam és megmutattam hol van a papírzsepi és törölje meg magának. Azóta bejelenti, hogy taknyos aztán meg és hoz magának papírzsepit, előttem töröli nagy vehemenciával az orrát. De van amikor ő is rájön, hogy nem tudja, mégis... Rájön, hogy nem tudja megcsinálni, és akkor szinte sírva visítja, hogy nem tud!...nem tud!... De ha segíteni akarsz alig hagyja, akkor már megint ededül. Mi erre a megoldás? A másik, amikor valamire azt mondja, hogy nem aztán mégis kéri, mégis elveszi, mégis kell...de akkor miért kell rámondani, hogy nem?? Tudom, hogy minden kisgyerek így működik ebben a korban. De mikor múlik ez el?

Bilis hír

2011-06-15T14:40:00.002+03:00

Nagy nap a mai! Sára először kakált a bilibe. Jelzem, kisdolgot, vagy egyáltalán bármit még sosem végzett oda, de ma jó hatással volt rá egy új arc, egy másfajta bilimegközelítés. Mégpedig: a testvérem volt nálunk. A sztorit még megelőzi, hogy Váradon a hétvégén látta Áloskát pisikálni a vécébe, és kérte párszor, hogy ő is oda akar. Ráültettem, de semmi produktum. Maga a vécénülés tényét élvezi, hogy utánozhat, úgy gondolom még nem tudja irányítani a dolgot, csak élvezi, hogy felülhet rá. Ma Sacó ebéd után purcogtatott, még egy kicsit játszottak Katikeresztmamival a szobában, miközben ő nyomott. A testvérem megkérdezte, hogy kell kakálni, akar a vécére ülni? Erre persze a jánynak felcsillant a szeme: WC! Ült rajta két percig, de semmi. Kérte tegyük vissza a pelust. Aztán a tesóm kitalálta, hogy neki is kell kakálni, ő ül a vécére, Sacó üljön a bilikére és nézegetnek könyvet. Mint a mesében: így is lett. Sára közben meg-meg emelkedett, inkább guggolt a bili fölött, de rá lehetett venni, hogy üljön rá. Két perc múlva felállt magától, és ott volt az eredmény! Olyan büszke voltam rá, el sem hiszitek. Megdicsértük, mondtam, hogy ügyes, jól van, így kell ezt csinálni. Próbáltuk nem túlreagálni a dolgot, mert valahonnan úgy tudom, nem jó ha minden siker után agyondicsérik a gyereket, mert akkor feltételes lesz a vécézés, vagyis csak dicséret vagy valami jutalom fejébe fogja végezni a dolgát, és nem veszi természetesnek. De ennek még pontosan utána kell olvassak, most, hogy aktuális lett a téma. Tudom, hogy nem kéne beleélnem magam, lehet ez csak egy egyszeri véletlen alkalom, ezután még sokáig maradhat csak pelusos, nem beszélve róla, hogy jön a kis-tesó, aki tudjuk milyen hatással lehet egy ekkora gyerekre: újra kellhet neki is cumi, meg cici, meg pelenka, elmaradhatnak a bilis sikerek. Minden kezdet nehéz, de legalább kezdetnek lehet nevezni.

Hozzátenném a történethez, hogy én úgy gondolom Sára megfelelő ütemben fejlődik mindenféle szempontból, sőt egyes vele egykorúaknál ügyesebben beszél. Főleg fiúcskáknál, akiknek azt mondják később indul el a mondókájuk. Na ehhez képest ma a játszótéren egy Dávid, aki csak egy hónappal tölti hamarabb a két évet, vagyis még nincs kettő, nagyon szépen beszélt, tisztábban mint Sára, nem magasröptű de értelmes dolgokat mondott. És még pelenka sem volt rajta, hanem amikor kellett apukája a nagy fűbe vitte a kert mellé és oda pisikált. Kicsit le is törtem, hogy ni lám, vannak Sáránál sokkal ügyesebbek. Mintha a gyerek ráérzett volna, délután a bilibe nagydolgozott. Aztán együtt öntöttük a vécébe és nézte ahogy a habok elnyelik. Mondta, hogy még öntsünk :), de akkor már csak kitörölni lehetett a bilit.

Lactobar retro bistro

2011-06-13T18:50:00.007+03:00

Ez a hely megér egy külön bejegyzést. Nem rég nyílt meg Várad sétálóutcáján, túl sok fotót nem készítettünk, mert az hogy nézett volna ki ha nekiállunk minden berendezési tárgyat külön lefotózni, mint valami kis ázsiai turisták, de mindegyik megért volna egy képet. "A gyereket fotózzuk" trükkel készítettünk párat. Ajánljuk mindenkinek, aki szerette a régmúlt idők vastagfalú üveges joghurtját a 25 banis kiflivel. Itt most is fogyasztható ez, vagy akár egy tehénkésbögre tej kiflivel vagy croissanttal, de kóstolhatunk zakuszkát vagy padlizs.. egye fene: vinetét is.

Klienseket csalogatni tudni kell: minden gyerek kapott lufit, kifestőt és színes ceruzákat.

A fő attrakció: fogyassz 1300-asba!

Váradon a kanálisfedők is érdekesebbek.